Magyarország

Horthy és Kádár (2012)

Gyömrőn Horthy Miklósról neveztek el teret, a Somogy megyei Kerekiben pedig a kormányzó egész alakos szobrát adják át. Magyarország 2012.

Persze, mindez logikusnak is nevezhető. Hiszen a jelenlegi vezető kormánypárt, az egykor radikális, liberális, alternatív Fidesz szemmel láthatólag a Horthy-rendszert tekinti történelmi előképének.

Nem minden előzmény nélküli az a fideszes álláspont, amely 1944-től számítja a magyar jogállamiság végét – feledve az 1945-ös demokratikus választásokat, kiírva, delegitimizálva Magyarország múltjából az 1944 és 1990 közötti időszakot –  de a Horthy-rendszer, a „félfeudális”  Magyarország képét idézi a Fidesz-hű oligarchák kezére átjátszott latifundiumok, ahol majd az éhbérért dolgoztatott állami rabszolgák („közmunkások”), esetleg szabálysértők, törvényszegők fognak robotolni – ingyen természetesen – a „nagyságos urak” földjein. A tanulás az elit kiváltsága marad, a társadalmi mobilitás megszűnik. A „büdös prolik”, „koszos parasztok”, „cigányok” helye nem az iskolapadban van, ezek arra születtek, hogy kiszolgálják a „középosztály” igényeit.

Demodernizáció zajlik Magyarországon, de ez nem is lehetett másként. Tulajdonképpen törvényszerű – legalábbis a jelképek szintjén – hogy ide jutottunk.

Ki más is lehetne az „új” Magyarország hőse, mint Horthy Miklós?

Az ok a rendszerváltás sikertelenségében keresendő. 10-15 éve még Kádár János volt a magyar nép élő emlékezetének legnagyobb alakja – miközben Horthy kormányzó (Rákosival és Szálasival együtt) a leggyűlöltebb személyek sorában kapott helyet.

A Horthy-kultusz újkeletű – a Jobbik nevű párttól jövő – fejlemény. A Jobbik szívósan és eredményesen hirdeti Horthy kultuszát, aki „a 20. század legnagyobb magyar politikusa”, s akinek az idején „gazdasági csoda” zajlott Magyarországon.

1945-ben, 1956-ban, de még 1990-ben sem kívánta vissza senki Horthy Miklóst. Miért is tették volna? Mit hagyott maga után Horthy? Sikertelen revíziót, bukott világháborút, hullahegyeket, zsidótörvényeket, szétrombolt országot. A kormányzó totális csődöt mondott.

A 25 évig tartó Horthy-rendszer több különböző szakaszra osztható: az 1920-as évek konszolidációs időszaka – amely sok tekintetben még az 1918 előtti Magyarország mintáit tekintette alapnak – a gazdasági világválsággal ért véget. Az 1930-as években, a Nagy Depresszió után szerte a világban, így Magyarországon is, erősödik az állami szerepvállalás, a szociális politika. Ebben az időszakban Magyarországon is megindul a szegények támogatása (ONCSA házak), felemelkedik a – Horthy-rendszerrel szemben álló – népi értelmiség. 1938 után pedig a Horthy-rendszer újabb szakasza következik, egyre erősebb a németbarátság, az ország fasizálódik, ugyanakkor átmeneti sikereket ér a legfontosabb cél, a revízió végrehajtásában. 1941-ben Magyarország teljesen felesleges és ostoba módon bekapcsolódik a Szovjetunió elleni háborúba, ami megpecsételi az ország sorsát.

Én magam olvastam Horthy Emlékiratait. Ebből a szövegből egy közepes képességű ember képe rajzolódik ki, aki a legjobban magát akkor érezte, amikor a Monarchia haditengerészetének tisztje lehetett. Amikor személyesen találkozott Ferenc Józseffel. Emlékirataiban mély megrendüléssel ír a császár 1916-os haláláról, ami valóban egy korszak végét jelentette. Horthy valójában egész életében megmaradt az 1914 előtti „boldog békeidők” emberének.

Kádár. Bukott emberként halt meg, mint Horthy. De ő sokkal jobb állapotban hagyta maga után az országot, mint a kormányzó. Magyarország valóban modernizálódott (nemcsak technikailag, hanem társadalmilag is – a rendszer talán legnagyobb eredménye, hogy felemelkedett az a 3 milliós cseléd- agrárpoletár réteg, a magyarországi társadalom egyébként kétségtelenül „legmagyarabb” eleme, akikről Illyés Gyula megrendítően szépen írt a Puszták népében, s akiket, utódaikat ma általában „panelprolinak” nevezi a jobboldali értelmiség). A csődöt mondott rendszerváltás után a népi Kádár-nosztalgia letörése a rendszerváltó elit egyik legnagyobb feladata volt. Hiszen az 1990 utáni berendezkedés a Kádár-rendszer tagadásaként jött létre.

Egyetértett ebben mindenki, jobboldal és „baloldal” egyaránt. Liberálisok és „baloldaliak” mindannyian megtagadták nemcsak Kádár személyét (amit éppenséggel nehéz is lenne védeni), de úgyszólván mindent, ami 1990 előtt született. Holott a Kádár-rendszer nemcsak Kádár János volt, meg a 800 ezer párttag, hanem az akkor még kishíján 11 milliós magyar társadalom, amelynek munkája eredményeképpen épült, fejlődött, gyarapodott a Magyar Népköztársaság. 

Az „értelmiségi elit” tehát balra zárt, a jozefinista-felvilágosító, felülről, erőszakkal modernizálni akaró-népmegvető  „balliberálisok” számára – hogy saját csődjüket leplezzék – ugyanúgy kényelmetlen volt a Kádár-rendszer, mint a jobboldaliaknak. Megteremtődött egyfajta konszenzus alapfeltétele. 

Problémát jelentett, hogy 1990 után Magyarország rosszabbul teljesített, mint a Kádár-rendszerben, tehát különösen aktuálissá vált a rendszerváltók számára utóbbi tagadása, propagandisztikus ábrázolása. Ha Magyarország sikeresebb lenne, nem lenne olyan „aktuális” a Kádár-rendszer sem. A Fidesz – mint rendszerváltó párt, és tehetjük hozzá, az utolsó rendszerváltó párt és nemzedék, Orbánék után már valószínűleg azok jönnek majd, akiknek politikai szocializációjuk 1990 után kezdődött – csak beteljesítette azt, amit a rendszerváltó elit előkészített. Az MSZP, a szellemileg-ideológiailag teljesen üres MSZP (Zuschlag János bizonyos értelemben archetipikus megnyilvánulása az új MSZP-s generációnak: üres, nihilista, gátlástalan, középszerű) pedig azzal, hogy mindent megtagadott, amit jogelődje tett (annak ellenére, hogy az MSZP szavazók jelentős része ma is a Kádár-nosztalgia miatt szavaz a pártra) saját magának ásott vermet, amiből már aligha van felkapaszkodás.

Magyarországon jelenleg viharos sebességű demodernizáció, archaizáció zajlik. Térségünk sok országa kudarcot vallott a szocializmus bukása után, de még a kudarcot vallott országok, politikai elitek célja is az, hogy országuk, társadalmuk modernizálódjon.

Magyarországon ezzel szemben nem a modernizálás, hanem a konzerválás a cél. A kormány lényegében és többé-kevésbé nyíltan lemondott a társadalom többségét kitevő szegényebb rétegekről, kísérletet téve arra, hogy egy hozzá hű – az állami megrendelésekre bizton számítható – elitréteget hozzon létre. Abban bíznak, az ő lojalitásuk és erejük, hiszen véleményformáló képességük nagy, plusz a nyugdíjasszavazatok biztosítják a hatalomban maradást. A választókörzetek jobboldalnak kedvező átrajzolása és a hegemón párt érdekeit figyelembe vévő választási törvény után ez minden bizonnyal így is lesz.

A Fidesz befejezi a rendszerváltás, pontot tesz a végére. Az eredmény pedig – ez egyre nyilvánvalóbb – ismét egy „félfeudális”, „cseléd-Magyarország” lesz. 

(https://nepibaloldal.blog.hu/2012/05/12/horthy_es_kadar)

(1) Hozzászólás

  1. Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me? https://accounts.binance.com/kz/register-person?ref=S5H7X3LP

Hozzászólások küldése lezárva