A baloldalt nem a Fidesz verte meg, hanem saját maga (2014)

Furcsa látványban volt részem a hétvégén Budapesten, MSZP-s plakátot láttam itt, a 2014-es önkormányzati választás közepén, vagy inkább hajrájában, a Szentendrei úton. Ez volt az első MSZP-s plakát, amit láttam a több hete tartó kampányban.

Pedig tele van a város politikai hirdetésekkel, falragaszokkal. A plakátok, hirdetések száma önmagában jelzi a magyarországi pártstruktúrát 2014 őszén. Nagyon sok Fidesz, a narancsszínű plakátok büszkén hirdetik a párthovatartozást; ennél jóval kevesebb Jobbik, de azért mégis látható, hogy van ilyen párt; erejét meghaladó módon lépten-nyomon láthatók a fővárosban a Magyar Liberális Párt sárga-kék hirdetései, óriásplakátjai a repülőtéri úttól kezdve a Belvárosig.

Az MSZP viszont sehol nincsen, de nem látni DK-s, Együtt PM-es plakátokat, az LMP is csak itt-ott látható. Annál több viszont a „civil”, civilek Soroksárért, civilek Kispestért, civilek a Belvárosért, civilek a Dunáért civilek a pingvinekért stb. A „civilek” mögött jól láthatóan egykori MSZP-SZDSZ-hez tartozó politikusok tűnnek fel (pl. Geiger Ferenc).

Mindez jól mutatja a MSZP szétolvadását, de többet is, szervezeti megsemmisülését. Megdöbbentő, hogy az MSZP, amely még tíz éve is az ország legnagyobb pártja volt, az a párt, amely 1994 és 2006 között minden parlamenti választást megnyert (első helyen végzett), ennyire leamortizálódott. Az MSZP vesszőfutásáról már sokat írtam e blogban, és bizony jelenleg úgy tűnik, hogy nincs visszaút. Mesterházy, Kunhalmi, Tóbiás és más középszerű, jelentéktelen figurák adják arcukat az MSZP halálához. Lehet, hogy őket teszik (majd) felelőssé az egykori nagy párt kimúlása miatt, de ezek a szerencsétlen flótások semmiről nem tehetnek. Kunhalmi Ágnes nagyon vonzó külsejű, Demeter Márta az Országgyűlés legjobb nője, Tóbiás József emberileg szimpatikusnak tűnik, de kétlem, hogy tőlük lehetne várni a baloldal megújulását. 

Mesterházy, Kunhalmi, Tóbiás maguk is tünetek. Nem kételkedem ezen emberek jószándékában, becsületességében, elkötelezettségében, nem bennük van a probléma, hanem a mechanizmusban, amely őket teszi vezető pozícióba.

Egész egyszerűen arról van szó, hogy az MSZP és általában véve a baloldal „kiválasztási mechanizmusa” olyan, ami a középszerűséget jutalmazza, az innovációt elnyomja. Ez az oka annak, hogy az MSZP vezető tisztségeibe középszerű, konform emberek kerülnek (kivétel volt Gyurcsány Ferenc, de az ő hatalomra jutása egészen sajátos volt. 2004-ben úgy került hatalomra Gyurcsány, hogy az MSZP vidéki-talpas hátországa fellázadt a budapesti pártközpont ellen, mely a régi apparatcsik-tradícióknak megfelelően, az antidemokratikus, kulisszák mögötti intrikus kamarillapolitika hagyományaihoz illeszkedve Kiss Pétert tette volna meg miniszterelnöknek. Furcsa irónia, hogy a pártközpont antidemokratikus intrikája nyomán kinevezni kívánt Kiss Péter a valóságban plebejusabb, demokratikusabb és baloldalibb lett volna, mint az alulról jövő baloldali kis-forradalom révén hatalomra jutott neoliberális-jozefinista Gyurcsány). Ez az oka annak, hogy nincs és nem is lehet baloldali megújulás. Nem lehet, mert minden törekvést, amely kétségbe vonná az – egyébként igen sok pozitív tradícióval rendelkező – urbánus baloldal hegemóniáját és dogmáit, azt  az álbaloldali cenzorok és főpapok körön kívül rakják. Aki esetleg a „baloldalon” olyan dolgokat kezdene el feszegetni, mint a plebejus demokrácia (szemben a „demokratikus centralizmussal”, amikor néhány ember dönt és határoz, a plebejus, „kolbásszagú” demokrácia, pfúj); határon túli magyarokkal való összetartozás kérdése (szemben a 2004 őszi, határon túli magyarokat megtagadó, a sorsközösséget eleve sovinizmusnak tekintő állásponttal); patrióta gazdaságpolitika (a patrióta már önmagában szitokszó, a gazdaságpolitikát a brüsszeli és londoni „elemzők” jobban tudják,mint a „mucsaiak”); a magyar sajátosságok hangsúlyozása (nincs magyar út, aki ezt mondja, már önmagában nacionalista) az nagyon gyorsan „szalonképtelenné”, „mucsaivá” fog válni a „mértékadó” (ál)baloldali körökben.

A baloldalt nem Orbán Viktor és a Fidesz verte meg, hanem a baloldalt gúzsba kötő antidemokratikus (magát persze következetesen demokratának nevező); magát nyugatosnak tekintő, de pszichológiájában semmiképpen nem nyugatos; szektaszerű; népmegvető; ideologikus; minden innovációt elnyomó; a középszerűséget jutalmazó „értelmiségi holdudvar”, amely a valóságban a szabadság ellensége.

Nem igaz, hogy a magyar nép eleve jobboldali beállítottságú lenne, mint azt Szelényi Iván írta egy helyen, és amit mástól is hallottam már (az MSZP 1994 és 2006 között minden választást megnyert). A baloldalt a szabadság ellenségei tették tönkre, és csak a szabadság mentheti meg. 

(https://nepibaloldal.blog.hu/2014/10/01/a_baloldalt_nem_a_fidesz_verte_meg_hanem_sajat_maga)