A magyar média javulásáról (2016)

Még 2014-ben jelent meg a Mandiner blogján, a rendszerváltás értékelésével foglalkozó sorozatban Farkas Attila Márton kulturális antropológus írása, mely az egyik legvelősebb és legjobb elemzését adja annak, ami történt velünk a szocializmus bukását követő 25 évben.

A sajtószabadság kapcsán a következőket írja: „Ami a sajtó- illetve a szólásszabadságot illeti, volt két tűrhető évünk, nagyjából ’88 végétől ’90 elejéig, amikor bárki megírhatta a véleményét, mert azt legalább a Magyar Nemzet leközölte, ha máshogy nem, levél formájában. Mert sajtószabadság a liberális érában éppúgy nem volt, ahogyan az államszocializmus időszakában se, és utána se. Pár színvonaltalan (és részben tiszavirág életű) jobboldali és kommunista lapon és folyóiraton kívül nem volt ellenzéki orgánum. Helyette a csapból is folyt a kioktatás arról, hogy miért természetes a kelet-európai újkapitalizmus a maga összes gusztustalanságával, legyen az ordító nyomor és munkanélküliség, vagy épp a maffiafilmekből ismert gengsztervilág.”

Egyetértek e súlyos megállapítással, valóban, az 1990-es és a 2000-es években Magyarországon nem létezett a szó valódi és nemes értelmében vett sajtószabadság. Létrejöttek különböző pártoldali vagy ideológiai szócsövek, melyek a saját maguk igéit hirdették kérlelhetetlenül és megkérdőjelezhetetlenül. Történelmi okok miatt a (bal)liberálisnak nevezett fórumok voltak a legerősebbek és legharsányabbak – az 1990-es években jobboldali sajtó és véleményformálás alig létezett, marginálisnak tűnt (a Horn-kormány idején állami támogatással tartották életben a jobboldali sajtót, nehogy azt lehessen mondani, hogy az egyáltalán nincs is). A jobboldali sajtó és véleményformálás a Fidesz 1998-as hatalomra kerülése után vált komolyabbá, de még akkor is sokkal gyengébb volt, mint a balliberális oldal. A Fidesz klientúra-, vagy inkább elitépítési kísérletei a sajtóban óriási ellenállással találkoztak és nem is hoztak áttörést. Paradox módon a Fidesz és Orbán Viktor 2002 után, ellenzéki oldalon építhetett sikeresen sajtót és háttérbirodalmat – ellenzéki oldalon, bizonyos értelemben szélárnyékban, amikor nem érhette az a vád, hogy állami szervezeteket száll meg (Orbán Viktor „nagy ideje” 2002-ben kezdődött, nem 1998-ban).

A 2000-es években tehát „kétpólusává” vált az addig de facto egypólusú információs tér, s ez tartott nagyjából 2009-2010-ig, amikor a Fidesz (jobboldal) dominanciája vált ténnyé.

De valóban, ahogy Farkas Attila Márton írja, a rendszerváltás idején volt egy néhány évig rövid periódus, amikor a magyar sajtó igazán SZABAD, tehát színvonalas volt. Amikor az igazságra, a szabadságra törekvés, egy jó értelemben vett nonkonformizmus jellemezték a magyar médiát. Érdemes például kézbe venni a rendszerváltás környékbeli 168 óra hetilapot. Ma is lenyűgöző tartalmi színvonal, szabadság, a magyar sorskérdések feszegetése, széles látókör jellemezte akkor a lapot (én a könyvtárban végigolvastam minden régi számát). Aztán úgy 1991 körül egyre inkább propagandisztikus-konform-provinciális jelleget kezdett ölteni a lap, mely szépen lassan átváltozott SZDSZ-, majd később MSZP- propagandakiadvánnyá, és ezen az úton haladva mára teljesen eljelentéktelenedett.

Én rendszeresen a 2000-es évek elejétől olvasom a magyar sajtót, és többnyire méla undorral töltött el annak provincializmusa, színvonaltalansága, és legfőképpen propagandisztikus jellege, (bár ma már látom, hogy sokszor a külföldi sajtóra ugyanúgy érvényesek ezek a megállapítások). Az internetes bumm csak alig enyhített ezen a helyzeten, a meghatározó internetes formátumok ugyanolyan dogmatikus-provinciális szellemben láttatták a világot, mint a ma már szinte kizárólag csak az idősebb nemzedék által vásárolt/olvasott nyomtatott sajtó lassan elhaló kiadványai.

Különös módon azonban úgy érzem, az elmúlt években változott a helyzet, és a magyar sajtó ma sokkal jobb és szabadabb mint 5-10 éve.

Ennek oka egyrészt az internet további térhódítása, nemcsak új oldalak megjelenése, hanem a kommentelés népszerűvé válása (mely a visszacsatolás fontos eszköze, és amiből valóban lehet következtetni a közönség reakcióira), a  véleménypluralizmus eleven példáiként pedig a blogok tömegessé válása (hála elsősorban az index.hu-nak).

Fontos ok, hogy az elmúlt években nagy geopolitikai kataklizmák (2008-as válság, arab tavasz, ukrán válság, menekültválság) zajlottak térségünkben is, melyek felerősítették a magyar közönség külpolitikai érdeklődését (a rendszerváltás előtt nagyon erős volt a magyar külpolitikai újságírás, míg belpolitika szinte egyáltalán nem is létezett; a rendszerváltás után meg éppen fordítva, a – jelentős részt egyébként felülről szervezett – pártok megjelenése, a belpolitika felfedezése, az ostoba és lényegtelen pártügyek mindent vittek, miközben a magyar média gyakorlatilag lemondott az önálló világlátás igényéről, a CNN és a BBC anyagainak minden kritika nélküli átvétele jelentette a külpolitikai újságírást. A magyar külpolitikai újságírás halála miatt robbanhatott be az információs térbe nagy erővel a „mindent tudó” Nógrádi György; vagy lehetett sokáig meghatározó véleményformáló olyan nyilvánvalóan inkompetens ember, mint Aczél Endre). Objektív okok miatt tehát a magyar médiára az 1990-es, és 2000-es években jellemző provincializmus háttérbe szorult.

S különösen módon inkább (de nem kizárólag) a jobboldalhoz közeli médiumokban érzem a szabadság, az eleven útkeresés szellemét – lehet, hogy ennek is objektív okai vannak, mert ma már jobboldali médiafölény van Magyarországon. Tudom persze, hogy az M1 hírcsatorna egy propagandaeszköz, és a Ceausescu-korszak romániai híradóit idézi (nálunk minden jó, máshol inkább minden rossz). De a Magyar Nemzetben, a Hír TV-ben, az Echo TV-ben, a mandiner.hu-n inkább érzem az igazságra és szabadságra törekvés erejét, inkább hallok merész, meghökkentő gondolatmeneteket (mégha azok olykor ostobák is), mint a továbbra is inkább dogmatikus-cenzúrázó balliberális sajtó termékeiben (mint pl. a Népszabadság, a 444.hu és mások). Lehet, hogy furcsán hangzik, de most, 2016 januárjában ezt így érzem.

Összességében ezen három elem alapján van ma jobb véleményem ma a magyar médiáról, mint néhány évvel ezelőtt.

(https://nepibaloldal.blog.hu/2016/01/04/a_magyar_media_javulasarol)