Néhány rövid 20. századi intermezzo után Magyarország lakossága 1990 óta fejezheti ki akaratát politikai választásokon.
Az elmúlt 23 év története véleményem szerint arról tanúskodik, hogy a magyar nép a lehetőségekhez képest mindig bölcsen döntött.
Bölcsen döntött, amikor az 1980-as évek végén rendszerváltozást akart. Noha a magyar nép, különösen akik átélték azt a korszakot, mint ezt számos szociológiai felmérés tanúsítja, pozitívan viszonyult a Kádár-rendszerhez, de az 1980-as évek végén mégis hitt abban, hogy hazánk lakossága élhet nyugati életszínvonalon (ma szerintem kevesebben hisznek abban, hogy elérhető lenne számunkra a nyugati életszínvonal és komfort, annak ellenére, hogy intézményesen a nyugati világhoz tartozunk). Csak el kell zavarni a kommunistákat, az MSZMP-t, több párt és parlament kell és úgy fogunk élni mint az osztrákok.
Az 1980-as évek végén – ma már sejthető, titkosszolgálati hátszéllel, támogatással – feltűnő pártok és politikai alakulatok ajánlata közül a magyar nép az 1987-ben alakult Magyar Demokrata Fórum által kínált perspektívát tartotta a legvonzóbbnak az első szabad választásokon (1990). Pártprogramokat csak kevesen olvastak, az „egyszerű emberek” számára csak annyi „jött le”, hogy van a veszett kommunistaellenes SZDSZ, a mérsékelt, megfontolt MDF, az utódpárt MSZP, a „fiatalok” (FIDESZ), vidéken még akadtak, akik emlékeztek a kisgazdapártra, a vallásos emberek számára vonzónak tűntek a kereszténydemokraták… A választás középpontjában tehát mégiscsak a Kádár-rendszer állt, az emberek változást akartak, de „fontolva haladó” változást. Az SZDSZ csak a Dunántúlon tudta legyőzni az MDF-t. A jobban polgárosult, fejlettebb polgári-tulajdonosi öntudattal rendelkező, a Nyugathoz ezer szállal kötődő, s a Kádár-rendszer évtizedei alatt természetes nyugati kapcsolataitól elvágott Dunántúlon…
A magyar nép alig pár hónap alatt csalódott az MDF-kormányban. Kiderült, nem lesz gyors meggazdagodás, jólét. Az MDF környékéről olyan hangok kezdtek megszólalni, melyeket a magyar lakosság akkor még nem fogadott el, sokan avíttnak, nacionalistának éreztek (Trianon, 15 millió magyar emlegetése, nyomokban megjelenő Horthy-kultusz). A magyar nép tehetetlennek, és erkölcstelennek érezte újonnan megválasztott kormányát. Az 1990-es taxisblokád is azért tört ki, mert „a kormány hazudott”. 1990-ben a magyar társadalom még nem fogadta el azt, ha a kormány hazudik. Ez érdekes, ma holmi kormányzati hazugság miatt nem zárnák le a hidakat, mint akkor. Szerintem ez nem naivitás, vagy a „demokratikus tapasztalat hiánya”, hanem fontos erkölcsi kérdés. Az 1980-as évekből kijövő magyar társadalom nem tűrte el a hatalom hazugságát. Emlékszem, gyerek voltam, Kiskunhalason is volt tüntetés, emberek vonulgattak lepedőkkel, azt kiabálták, „le a benzin árával!”. Az 53-as út szélén állva akkor kicsit cinikusan – bár akkor még nem tudtam, mit jelent ez a szó – szemléltem ezeket az embereket, akik úgyse fognak elérni semmit…
Szóval, 1990 őszére már lényegében megbukott az MDF-kormány (a 2006-os Gyurcsány-kormány sorsa egyébként némileg az 1990-es kormánykoalícióra emlékeztet). Az önkormányzati választásokon a liberálisok, az SZDSZ és a FIDESZ arattak győzelmet. A magyar társadalom tehát továbbra is bízott a rendszerváltó alternatívában, s nem a posztkommunistáknak vagy a „történelmi pártoknak” (kisgazdák, szocdemek) adott esélyt.
Az 1994-es parlamenti választásokon szintén bölcsen döntött a magyar nép. Ekkor már a társadalom többsége egyértelműen csalódott a rendszerváltásban. Szociológiai kutatások (lásd pl. Vásárhelyi Mária: Rendszerváltás alulnézetben c. könyve) szerint a magyar társadalomban 1992-től többségbe kerültek a rendszerváltáshoz negatívan viszonyulók. Ami érthető is a békés időben példátlan gazdasági visszaesés, tömeges elszegényedés, munkanélküliség, gazdasági harakiri árnyékában. A nép tehát már csalódott, csak a „véleményformáló értelmiség” védte a védhetetlent – hiába, a magyar nép sokkal bölcsebb, mint a magyar értelmiség. Az értelmiség majd csak 2006, Gyurcsány Ferenc kiszivárgott őszödi beszéde után néz szembe Magyarország rendszerváltás utáni kudarcával. Véleményem szerint éppen ebben áll az őszödi beszéd történelmi jelentősége – a miniszterelnök a társadalom pofájába vágta, hogy lúzerország vagyunk, vesztésre állunk, és ezzel mennyi gát szakadt át! Hirtelen „szabad” lett beszélni arról a „meghatározó” értelmiségi fórumokon is, hogy Magyarország sikertelen ország.
Szóval, 1994-ben, a csődtömeg jobboldali kormányzás után a Kádár-rendszer után nosztalgiázó nép „visszahívta a kommunistákat”. Az MSZP-SZDSZ koalíció kormányzását szokás sikernek tekinteni, bár én szkeptikusabb vagyok ezzel kapcsolatban. A Horn-kormány neoliberális-neokonzervatív gazdaságpolitikája hosszútávon több és súlyosabb problémát mélyített el, mint amennyit megoldott; maffiavilág; olajügyek; robbantások; korrupció…Ugyanakkor Budapest látható fejlődésnek indult, a posztkommunista szellemi-gazdasági elit szinte konkurencia nélkül trónolt, a jobboldal romokban hevert, a 1990-es évek első felének sokkszerű megrázkódtatásai és zuhanása után megindult egyfajta növekedés.
Még 1998 elején is úgy tűnt, az MSZP simán hozza a választásokat. Egészen gyors volt a jobboldalon lehorgonyzó Fidesz előretörése, váratlan a győzelme. A választások első fordulóját simán nyerte az MSZP, a Fidesz csak a második fordulóban tudott fordítani az egyéni körzetekben. Ha 1998-ban is egyfordulós választások lettek volna, az MSZP nyugodtan kormányt alakíthatott volna. A Dél-Alföld és a Nyugat-Dunántúl kivételével mindenhol az MSZP nyert.
A Fidesz győzelme után megkezdődött a posztkommunista elit de facto monopóliumának megbontása – az új elit építése viszont sok korrupciógyanús ügylettel járt együtt. Az ország gazdaságpolitikai értelemben a Horn-kormány által megkezdett nyomvonalon haladt tovább, de a fiatal középosztály erőteljesebb támogatásával. 2002-ben aztán ugyanolyan váratlanul vesztett a Fidesz, mint négy évvel korábban az MSZP. Véleményem szerint a Fidesz veresége részben a kampányban elkövetett hibák miatt következett be, mindenekelőtt a kokárdahordás miatt, de amiatt is, mert az első Fidesz-kormány jómódúakat preferáló politikája az ország jelentős része (többsége) számára nem jelentett perspektívát.
2002-ben visszatért az MSZP, amely a Kádár-remdszer óta példátlan jóléti programokat valósított meg (béremelés, 13. havi juttatások). Igaz, ezeket nem utolsósorban a választások tisztaságát megkérdejelező ellenzék nyomása miatt (az izgága Fideszt majd csak a 2002-es ügynöküggyel sikerül csapdába csalni). Az MSZP jóléti politikája viszonylag sima győzelmet eredményezett számára 2006-ban. 2004-ben a neoliberális Gyurcsány Ferenc került a kormány élére, aki 2006-ban, immáron választói felhatalmazással bírva, levethette a korábban viselt álarcot.
Az őszödi beszédben felhívta a figyelmet – helyesen – Magyarország sikertelenségére, de – szerintem helytelenül – a helyi sajátosságokat figyelmen kívül hagyva, egy nyilvánvalóan bukásra ítélt neoliberális gazdasági-politikai alternatívát ajánlva látott neki, hogy megvalósítsa élete álmát, hogy nagy reformerként vonuljon be a történelemkönyvekbe („csináljunk egy másik országot”). Gyurcsány neoliberális reformtervei azonban intellektuálisan is alacsony színvonalúak, és igazából gyávák voltak. Orbán Viktor 2010 utáni politikája sokkal inkább volt refomer és bátor – hiszen a bankoknak és a nemzetközi cégeknek nekimenni, ahhoz igencsak ütésállónak kell lenni. Ehhez több bátorság kell, mint pl. a tandíj-sarc kivetéséhez. Igaz, közben volt egy válság is.
A 2006-os őszi események után lényegében eldőlt a kormányváltás is. A magyar társadalom megint nem fogadta el a kormány hazugságát. Igaz, ezúttal a kormány nem sunyi tesze-tosza módon hazudott, hanem a miniszterelnök az emberek pofájába vágta, hogy átverte őket. Véleményem szerint az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy maga Gyurcsány Ferenc szivárogtatta ki – a nem kevés pozitív elemet is tartalmazó – őszödi beszédet, arra számítva, az 1990-es és 2000-es években az erkölcs nélküli erkölcsiségben szocializálódott újkapitalista magyar társadalom értékelni fogja „őszinteségét” és „rátermettségét” (hiszen az erkölcs nélküli erkölcs szerint csak az számít, ki a winner). Hát, értékelte is a maga módján…Bár a 2006-os ősszel kapcsolatban sok homály van ma is.
Akárhogy is, de Magyarországon már 2006-ban megbukott a hitelekre alapozott növekedés és a permanens megszorítások politikája. A magyar nép bölcsen döntött 2010-ben egy másiknak tűnő alternatíva mellett. Bár a 2010 után felálló Fidesz-kormány és a 2006-os Gyurcsány-kormány között amúgy meglepően sok hasonlóság is van…
2014-ben hogyan fogunk dönteni? Biztos vagyok benne, hogy a magyar nép megint megfontoltan fog választani. A tét, hogy lesz-e kormányváltás. Tulajdonképpen, érthető lenne, ha lenne kormányváltás, de az is érthető lesz, ha ez nem következik majd be.
(https://nepibaloldal.blog.hu/2013/09/18/a_magyar_nep_bolcsessege)