Ady Endre a 20. század egyik legnagyobb magyar géniusza volt. Ez a bihari kálvinista magyar zseni mintegy a csontjaiban hordta a magyar sorsot, múltat és jövendőt. Ady Endre 1877-ben született. 1905-ben, 28 évesen írta meg Morituri (’Halálba menők’) c. cikkét, mely a Figyelő c. lapban jelent meg. Ebben a cikkben, 13 évvel az összeomlás előtt Ady a bolydult darázsfészekre emlékeztető, beteg magyar társadalom kórképét adta meg. S milyen aktuális az ma is, amit Ady írt ebben a cikkben. Ady, a bihari táltos egész életműve ma szerfelett aktuális. Érdekes, mintha az 1970-es években Ady kevésbé lett volna „naprakész”, nemrég olvastam egy cikket, hogy az 1970-es évek fiataljai maguktól távol állónak érezték a költőt. S valóban, csak a rendszerváltás után restaurálódott, megdöbbentő pontossággal, az a társadalom és mentalitás, ami a késő dualizmus Magyarországát is jellemezte, és amit oly közel állónak érezhetünk magunkhoz mi is Ady költészetén át.
„Morituri te salutant: új magyar társadalom.” Üdvözlet a halálba menőknek! Köszönti a cikkben Ady az olvasót.
A század elején a „zsidókérdés” gyötörte a magyar társadalmat, egészen pontosan a magyar elitet és középosztályt. Ady majd 1917-ben Korrobori – sokáig kiadatlan – című cikkében reagál részletesen a „zsidókérdésre”, de már a Morituriban megfogalmaz ennek kapcsán néhány gondolatot, melyek majd később visszaköszönnek a Korrobirban is: „Vívjátok a dühös szerelmi harcot Áron nyughatatlan népével. Ebben a gyilkos ölelkezésben bíztunk eddig. A semita élesztőben. A zsidó segítségben. Elmúlt ez is, ez a bizalmunk. Erős vagy te, Pusztaszer. Erősebb vagy Jeruzsálemnél. Erősebb vagy Babilónnál. Erősebb vagy Rómánál. Erősebb vagy Párisnál. Légy hivalkodó: erősebb leszel Bécsnél is.”
Törés következett be a magyar-zsidó viszonyban, írja Ady 1905-ben.
A nyugatos modernizáció is kudarcot vallott. „Komp-ország, Komp-ország, Komp-ország…Legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között. Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza.”
Magyarország 1905-ben a hamis nyugatos modernizáció mítoszában él (e mítosz megtestesítői ma a Monarchia apologétái): „Idealisták és gonosztevők összeálltak. Álság levegő-köveiből várakat csináltak. Telleujjongták a világot, hogy a Kárpátok alatt kiépült Európa.”
Igen! Mintha az elmúlt húsz év magyar sajtójáról írta volna ezt Ady!
„A nagy Humbug nem Európának ártott meg. A hazugságot itthon hitték el.”
A budapesti, magyarországi elit gőgje, amit később Szekfű Gyula és a népi írók is ostoroztak. Mi vagyunk az európaiak, nálunk van a kultúrfölény. A Pilisben a szívcsakra, mi adtuk a legtöbb Nobel-díjast, Magyarország jobban teljesít. A hübrisz öl és elpusztít. „Bulgária nem csinált Rípeket a fiaiból. Nem hiteti el velük, hogy ő kultúrállam. A plojesti oláh az ő lánglelkű fiát elküldi szépen franciának. A szerb iskola nem tanítja, hogy a szerb géniusz ormain jár a kultúrának.”
Ady bírálja a nyugatos modernizálókat is, akik köpnek a magyar hagyományokra. Elszakadtak a magyar néptől, a magyar valóságtól. Rohannak egy ideálkép után, de menthetetlenül kicsúszik a lábuk alól a talaj. Mintha korunk liberálisait szólítaná meg, akik mucsázzák Magyarországot; rohannak egy általuk megteremtett Nyugat-kép felé, ami talán a valóságban nem is létezik vagy délibáb (az IMF „reformprogramja” nem a Nyugat, hanem a harmadik világbeli leszakadás felé vezet. A Nyugat: jólét, szabadság és szolidaritás). Miközben modernitásról és Nyugatról papolnak, egy velejéig korrupt, cinikus, hátsóbalkáni, és eleve halálraítélt rendet tartanak fenn.
„Minket kergettek előre. Nem volt szabad hátranézni. Meglátni, honnan megyünk robogva. Meglátni, hogy néhány Fáraóé ez az ország. Hogy szennyes, állati létben tartják a milliókat….Tízezer ember előreszaladt. Európaivá vált idegben, vérben, gondolatban, kínban, szomjúságban. Egy túlfejlődött ember-typus termett itt, mely előrefut a magyar társadalomnak száz esztendővel legalább. Ezek a szent kengyelfutók nem is álmodták, hogy sarkukban százezrek sincsenek.”
A szánalmas és ostoba nyugati kengyelfutók után a nemesi eredetű elit vezényli a magyar szimfóniát. Ady mintha a mai stadionépítésekről is szólna…
„A Fáraók azt akarták, hogy legyenek itt gúlák és piramisok. Vérét és idegét hordja össze néhány vak bolond. Hivalkodjanak majd vele ők….
Íme egyszerre zúgás. A kendőzött Ázsia lemossa arcát. Szája bugyborékol, s kiárasztja folyóit, melynek áradata szörnyűséges, mint a Jankcekiángé.
Turulok kerengenek a levegőbe. Nyílzáport lőnek a Nap felé. Támadásra készülnek a magyarok. Hányadikra, mióta a betűtanító olasz papokat felkoncolták?…
Zajlik a tatárság a Kárpátok alatt.
Komp-ország megindult dühösen Kelet felé újra. Egy kis sarka leszakadt a kompnak. Ott maradt a nyugati partok táján. Vagy tízezer emberrel...
És látom az új áldozatot a Hadúrnak. Az új Gellért papokat. Élén az új magyar társadalomnak állnak az ordító táltosok. Szomorú embereket vonultatnak el. Akinek a homlokán ott vigyázatlankodik a Gondolat, akinek a szemeiből új érzések és máglya világít, akire rábizonyul, hogy szívesen áldozott az Eszme idegen és ékes isteneinek: az elveszett. Azt belesülyesztik a mélységes, piszkos, az örvénylő árba. Ave Ceasar, morituri te salutant...”
(https://nepibaloldal.blog.hu/2013/11/19/ady_endre_a_mai_magyarorszagrol)