Meglehetősen vegyes érzelmekkel távoztam tegnap (december 18-án, mindjárt az első napon) a Csillagok háborúja legújabb, VII. részének (Az ébredő erő) vetítéséről. Minél több óra telik el a látvány óta, annál inkább felülkerekedik bennem a csalódás érzése (és azok a gondolatok, én vajon ezt hogyan oldottam volna meg). Úgy látom a visszajelzések alapján, hogy sok néző szintén csalódott.
Pedig a kritikák szuperlatívuszokban beszéltek a filmről, J. J. Abrams munkájáról. Engem is optimizmussal töltött el, hogy a rendező korábban nemcsak hogy tudományos-fantasztikus filmeket rendezett, hanem a Super 8-at, ami az 1970-es világát idézte meg. S a Csillagok háborúja is az 1970-es évek szüleménye. Az 1970-es évek sajátos világáé: amikor az emberiség lendületesen haladt a tudományos(asztronómiai) forradalom útján, és amikor nagyon hittünk ebben, de megindult egyfajta új konzervativizmus is, előkerültek a régi mesék a Star Warstól kezdve a magyar népmesékig, a Jó és a Rossz harca, a fény és a sötétség, a szabadság és a gonosz birodalma. A Csillagok háborúja mégis sajátosan amerikai (nyugati) űrmese volt, ahol a bátor és rongyos, de a jó ügyért harcoló lázadók szembeszállnak a sokkal erősebb, szervezettebb és jobban felszerelt birodalommal (mint egykor az amerikai gyarmatok a Brit Birodalommal); a főszereplő Luke Skywalker kezdetben egy arizonai parasztgyerekre hasonlít (vagy egy kicsit a kansasi Dorothyra, aki elindul a Csodák birodalma felé); demonstrálta Hollywood csúcstechnológiáját (robotok, űrhajók, fénykard, lézerpisztoly, fénysebesség), csupa fehér szereplő (ahogy azt „kell”, a főhős világos ruhát visel, szőke és kékszemű), a déli demokrata Jimmy Carter volt Amerika elnöke… George Lucas, az 1977-es Star Wars (akkor még ez volt a neve, A new hope csak később került elé) alkotója a csúcstechnológia demonstrációja, a klasszikus meseelemek mellett a mítoszteremtés egyik legfontosabb elemére is ráérzett, amit J. R. R. Tolkien valahogy úgy fogalmazott meg, hogy a „múlt homálya”. Vagyis a történet előrehaladása közben utalni egy rejtélyekkel teli, mitikus háttérvilágra, a fantasy-világ „történeti hátterére” (az 1977-es filmben ez Luke rejtélyes apja; Obi-van Kenobi és Darth Vader szintén homályba vesző viszonya; a Régi Köztársaság mítosza volt).
Akárcsak a Super 8-ban, J. J. Abramsnak ebben a filmben is sikerült visszaidéznie az 1970-es évek látványvilágát, melyek főleg a film első felében elevenítik meg képileg az 1977-es Star Warst: a sivatagot, a lemenő napot, a „párologtatók” képét, a viseletet, a rozsdás roncsokat, s mindez kiegészítve ötletes és látványos új elemekkel (a lezuhant csillagromboló képe).
Sajnos Az ébredő erő első fele a nosztalgikus és jól eltalált képek ellenére mégis unalmas, fantáziátlan, logikátlan: még a nyitójelenet a legjobb, utána Poe és Finn menekülése, Finn és Rey menekülése a furcsa módon megtalált Millenium Falconon (melyet úgy vezetnek máris, mintha egész életükben ebben ültek volna), az Ezeréves Sólyom űrbeli újramegtalálása hiteltelennek tűnt. Közben az egész történet szolgai módon másolja az 1977-es Star Wars elemeit (kérdéses származású főszereplő a sivatagban, lehet, hogy egy öreg felügyelete alatt, és akiről később kiderül, hogy az Erő hordozója, titkot őrző menekülő droid, akire rohamosztagosok vadásznak, fekete ruhás-maszkos főgonosz, aki a film nyitójelenetében tűnik fel stb.).
Han Solo és Csubakka első megjelenése a filmben logikátlan és gyenge, Csubakka alakja a korábbi filmekhez képest egészen erőtlen. Az egész filmen egyetlen épkézláb történetszüzsé húzódik végig, Kylo Ren és Han Solo története, de ezen kívül semmi. Minden, ami ezen a szálon kívül esik, zavaros és ad hoc jellegű.
A film mélypontja szerintem a kocsmajelenet, mely kínosan gyengén próbálja kopírozni az 1977-es Star Wars kocsmajelenetét, felbukkan benne egy odarajzolt idős nőnemű lény, aki Yoda mesterként okítja Reyt, majd egy pincebeli faládából előkerül Luke Skywalker kardja is….Iszonyúan odagányolt jelenet volt, akárcsak az ezt követő csata.
A Galaktikus Birodalom örököse, az Első Rend csak külsőségekben emlékeztet a „klasszikus birodalomra”, de ennek ellenére nem hozza azt a hangulatot, mint a korábbi birodalom, az Első Rend egy rosszabb James Bond film bomlott agyú főgonoszára emlékeztet inkább…
Sok kritika éri a gonosz Kylo Rent alakító színészt és magát a karaktert is, amivel teljes mértékben egyet lehet érteni (egy hisztis, idegbeteg kamaszt láthatunk); tovább a Snoke nevű rajzolt CGI figurát (úgy néz ki, mint egy ork a Gyűrűk Urából), aki mintha az Első Rend élén állna, de nem lehet tudni, hogy kicsoda-micsoda.
Szintén sok kritika éri azt a logikátlanságot, hogy Rey és Finn egyből mesteri fénykardvívóvá válnak, és egyenrangúként veszik fel a harcot Kylo Rennel… Megjegyzem, a Star Wars legjobb darabjai, az Egy új remény, és A birodalom visszavág egyik titka abban rejlik, hogy logikailag is rendben vannak… A logikai rend megbomlása amúgy már A jedi visszatérnél érezhető (nemcsak az endori csatánál, de abban is, hogy hirtelen kiderül, Leia is Darth Vader gyereke…), az előzmény-trilógiában pedig George Lucas atommal zúzta szét a klasszikus filmek még meglévő logikai rendjét…
Az ébredő erőben a csaták az Ellenállás és az Első Rend között nélkülöztek minden feszültséget, egyszerűen csak odavágták a képernyőre, a „halálbolygó” elleni támadás nagyon kínos és felületes volt.
Az új szereplők amúgy jók voltak, különösen a Reyt alakító lány (mint ahogy ezt mindenki elismeri) és megnyerő volt az új főszereplő droid is (úgy viselkedett, mint egy aranyos kiskutya).
Összességében, szerintem Az ébredő erő jobb volt, mint a rossz emlékű Baljós árnyak és a Klónok támadása, de nem éri el nemhogy a IV., és V. rész színvonalát, de még a 2005-ös Szithek bosszújáét sem.
A nagyon pozitív kritikák nem kell hogy megtévesszenek. 1999-ben, emlékszem, a mostanihoz fogható hatalmas üdvrivalgás fogadta a Baljós árnyakat, 2002-ben a Klónok támadását, 2005-ben a Szithek bosszúját. Emlékszem, 1999-ben is mindenki hasra volt esve, áh, végre visszatért a Star Wars, láttuk az ifjú Obi-van Kenobit, a Régi Köztársaságot, elindultunk az úton, hogy megismerjük, hogyan lett Anakin Skywalkerből Darth Vader, akkor még a CGI rajzok sem tűntek olyan kínosnak és bénának mint ma. Ebből a lelkesedésből lett aztán néhány év múlva totális utálat.
2002-ben mindenki arról beszélt, hogy George Lucas végre észhez tért, a gyerekes Baljós árnyak helyett egy komolyabb filmet csinált, mely méltó a régi trilógiához. Ma sokan úgy látják, hogy a Klónok támadása még rosszabb, mint a Baljós árnyak (totális rajzfilmszerűség, az Anakint játszó színész hisztijei, gyenge történetvezetés, markáns figurák hiánya, pattogó Yoda stb.).
Az a gyanúm, hogy Az ébredő erő is erre a sorsa fog jutni (bár azért ez nem annyira gyenge, mint az első két rész). A kezdeti örömtüzek után felülkerekednek majd a jogos kritikák, melyek a gyenge történetet, a logikátlanságokat veszik majd célkeresztbe. Fél-egy múlva többen fogják szidni, mint dicsérni ezt a filmet.
(https://nepibaloldal.blog.hu/2015/12/20/az_ebredo_ero_a_baljos_arnyak_sorsara_jut)