Magyarország

Gróf Klebelsberg Kunó és gróf Bethlen István

Gyakran olvasok mostanság Magyarország 1916 – 1921 közötti történetéről. Ez az a pár év, amikor felbomlott a történelmi, „ezeréves” Magyarország, és kialakultak mai határai. Itt most nem bocsátkoznék bele abba, mi vezetett a történelmi Magyarország felbomlásához, erről több száz oldalt lehetne írni. Mindenesetre amit eddig olvastam, – primér forrásokról van szó – az egyértelműen arról győz meg, a szomszédok mohósága, a nyugati nagyhatalmak kegyetlen és pökhendi ostobasága mellett „belső” okai is voltak annak, hogy Magyarország 1918 végén lebénult: mintha egy kígyó fecskendezte volna be mérgét a magyar állam agyközpontjába, lebénítva cselekvését… Mint erről számos utalás található, a magyarországi lakosság és a hadsereg alakulatai vállalták volna a küzdelmet a területeinkre jogtalanul behatoló hódítókkal szemben (a cseheknek semmi jogalapjuk nem volt átlépni a magyar határt 1918 őszén, a románok a belgrádi fegyverszüneti egyezmény felrúgásával kezdték meg a Marostól nyugatra és északra eső területek megszállását), ám 1918 végén és 1919 első hónapjaiban maga a budapesti kormány akadályozta meg az igazságos, jogszerű és lehetséges honvédelmet.  Az általam olvasott anyagok arról győznek meg, nem igaz az a vélekedés, miszerint nem volt lehetséges a területvédelem 1918-ban, mert a katonák nem akartak harcolni. A Monarchia hadserege persze felbomlott, de a hazatérő vagy itthon levő katonák jelentős része nagyon is akart harcolni, ám a magát népkormánynak mondó, gyenge legitimitással rendelkező Károlyi-kormány rendre visszarendelte a csapatokat. Ne siessünk az ítélkezéssel, ennek a pacifista politikának is megvolt a maga érvrendszere, bár hogy ez kolosszális tévedésnek bizonyult, azt később maga Károlyi Mihály is beismerte.

Úgy vélem, ami 1918-ban történt, már csak a végjáték volt, az arányok lehettek volna mások, ha olyan vezetés áll Magyarország élén, amely nem adja fel önként az ország területét, talán igazságosabb határokat lehetett volna elérni. De: a történelmi Magyarország felbomlása aligha lett volna elkerülhető.

Márpedig abban, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek többsége elfordult Budapesttől, lényegében az első adandó alkalommal, abban nem Károlyi és a mögötte állók a hibásak, hanem – nagyon egyetértve Szekfű Gyulával – a 19. századi reformkor liberális, nacionalista nemzedéke (biza’, Kossuthék), majd a dualista rendszer magyar politikai elitje, amelynek magyarosító politikája eltántorította a nemzetiségek többségét. Szekfűnek nagyon igaza volt, amikor azt írta, hogy a reformkori, magyarosító, liberális, nacionalista nemzedék felrúgta Hungaria évszázados, majd évezredes nemzetiségi békéjét: 1848-ban már etnikai konfliktusok sokasága tépázta Magyarországot, különösen Erdélyben és a Délvidéken. 1848-ban gyakorlatilag már szétesett Magyarország (ezt csak mintegy tudomásul vette az ország adminisztratív feldarabolása 1849 után). Széchenyi sokkal bölcsebb volt, jól látta a veszélyeit a liberális-nacionalista politikának (különösen ajánlott olvasmány: Széchenyi akadémiai beszéde 1842 novemberében).

Ezen részben 19. századi szellemiségű magyar nacionalista elit a 20. század elején is fontos szerepet játszott Magyarország irányításában. Jellemzőjük: magyar felsőbbségtudat hirdetése, erőszakos magyarosító politika üdvözlése nemzetiségi tekintetben. „Társadalmi” tekintetben az alsóbb néposztályok – nemzetiségtől független – megvetése. A hagyományos, magyar nemesi elit kiváltságos szerepének hangsúlyozása. A választójog bővítésének elvetése. Gazdasági értelemben konzervativizmus, a nagybirtokrendszer fenntartása.

Egy olyan – nacionalista, a magyarországi népek közé határokat húzó; népmegvető, a magyar népet is mélységesen lenéző; elitista; gazdasági értelemben elavult, igazságtalan és erkölcstelen – politika képviselői voltak tehát, amely nem is vezethetett máshoz, mint Magyarország felbomlásához.

E szellemiség képviselője volt gróf Klebelsberg Kunó (1875 – 1932) és gróf Bethlen István (1874 – 1946) is. Ma mindketten tiszteletreméltó személyiségnek számítanak a magyarországi közgondolkodásban, Klebelsberg az iskolaprogram miatt, Bethlen pedig az úgymond, sikeres konszolidáció okán. Klebelsberg iskolaprogramja valóban tiszteletreméltó, bár eszmei háttere, az állítólagos „magyar kultúrfölény” gondolata inkább taszító. A józan Bethlen konzervatív konszolidációjában, amit persze erős túlzás „csodának” nevezni, pedig tulajdonképpen semmi különös nem volt, a helyében majdnem mindenki ezt tette volna. Más kérdés, hogy a gazdasági világválság elsöpörte a konszolidációt, és az 1930-as években a Horthy-rendszer gazdaság- és társadalompolitikája is erősen megváltozott: sokkal több lett benne a szociális elem, az állami szerepvállalás (mint ahogy az 1929-es válság után mindenhol), egészen más filozófiájú volt tehát, mint a konzervatív bethleni konszolidáció. Klebelsberg és Bethlen mai kultusza mindenesetre megteremtette a lehetőséget a Horthy-rendszer óvatos rehabilitációja felé.

Ahogy lapozgatom a régi könyveket, újságokat, néha Klebelsberg és Bethlen egy-egy megnyilvánulásába futok. De beszéljenek ők maguk.

1917 nyarán választójogi vitáktól volt hangos a parlament. Gróf Bethlen István július elején a választójog kiterjesztése ellen érvel elitista-nacionalista megfontolásból. „Csak a magyar kultúra részeseit tehetjük, meggyőződésem szerint, a mai viszonyok közt a választójog révén a nemzeti akaratnak uraivá. Mert a nemzeti akarat nem a tömegeké, nem egyeseké, nem társadalmi osztályoké, nem nemzetiségek szerint tagozott népé, hanem a nemzeti akarat a nemzeté. Már pedig a nemzet és a tömeg fogalma között óriási különbség van.[1]

Tipikus werbőczyánus érvelés, amely kizárja a nemzetből a népet. Gróf Bethlen István azt is ellenzi, hogy túl sok nemzetiségi kapjon választójogot. Szerinte Magyarország nem magyar népei amúgy is alacsonyabbrendűek (1917. július 18.):  „az egyéb [értsd: nem magyar] írni és olvasni tudóknak adott választói jogcím az alacsonyabb kultúrának és elsősorban a nemzetiségeknek adott előnyt.”[2] Gyalázatos szavak.

Bethlen miniszterelnökként is folytatta a konzervatív irányvonalat. 1921-es októberi pécsi beszédében azt mondta, hogy „a történelmi magyar intelligencia” feladata az ország vezetése. Ó, pedig hányszor is sodorta katasztrófába hazánkat a „történelmi magyar intelligencia” 1514 és 1944 között!

1918 március, Klebelsberg Kunó államtitkár beszéde a Parlamentben. Fél év választ el az összeomlástól (igaz, a központi hatalmak éppen ekkor ütik ki Oroszországot), Klebelsberg államtitkár szerint viszont „félelmetesen erősnek bizonyultunk”: „A monarchiának és Magyarországnak szét kellett volna hullania. Ezzel szemben félelmetesen erősnek bizonyultunk [Úgy van!]… A magyar szupremáciát nemcsak fenn lehet tartani, hanem az mindinkább konszolidálódni is fog… Talán remélhetjük, hogy 40-50 évig külpolitikai katasztrófától tartani nem kell, és a magyarság számaránya ez idő alatt 70-75 %-ra szökhetik fel.”

Az államtitkár magyar szupremáciáról, és magyarosító politikáról álmodik 1918 tavaszán. Karácsonykor már román megszállás alatt van Kolozsvár, örökre elveszik Nyitra, a Felvidék jelentős része…

Összegezve, Klebelsberget és Bethlent mi, úgymond, érdemeik elismerése mellett, mégsem a magyar történelem legkiemelkedőbb 20. századi képviselői között tartjuk számon.

Gróf Klebelsberg Kunó és gróf Bethlen István szellemiségére – népmegvetésre, a nép kizárására, magyar felsőbbségtudatra, a velünk együtt élő népek lenézésére, cselédtartó nagybirtokra, elitizmusra – nem lehet magyar jövőt építeni. Magyar jövőt – nem kizárólag persze, hanem többek között – a népi gondolatra lehet építeni, a népi gondolatra, amely éppenhogy az „úri Magyarország” tagadásából jött létre (a népiek, nem véletlen, mind ellenezték a Horthy-rendszert), egy olyan népi gondolatra, amely nem avítt, provinciális, mocsárszagú (erről lásd Németh László kitűnő cikkét: Sznobok és parasztok), amely valóban népi gyökerű és nem népieskedő (óriási különbség, aki szűrben jár és kurjongat, még nem feltétlenül „népi”, sőt, megint csak lásd Széchenyi akadémiai beszédét 1842-ből), és amely sikeresen tud integrálni más pozitív hagyományokat is. Üzenem ezt a plebejusok pártjának is.


[1] Bethlen István gróf beszédei és irásai. Első kötet. Válogatott beszédei. Genius könyvkiadó R.-T. Kiadása. Bp. 1933. 144.

[2] Bethlen István gróf beszédei és irásai. Első kötet. Válogatott beszédei. Genius könyvkiadó R.-T. Kiadása. Bp. 1933. 148. 

(https://nepibaloldal.blog.hu/2013/05/07/grof_klebesberg_kuno_es_grof_bethlen_istvan)