Szerencsére nem szoktam politikusok társaságába járni, egyszer mégis előfordult, hogy egy zárt körű társaságban egy viszonylag magasrangú politikus értekezését hallgathattam meg a politikusok és a politika meghatározó szerepéről. A politikus mondanivalójának lényege az volt, hogy mindenről ők döntenek: ők határozzák meg a közbeszédet; ők mondják meg, ki kap pénzt és ki nem; ők alkotnak elitet; ők szabályozzák a polgárok történelmi-ideológiai értékválasztását is.
S valóban, első látásra tényleg úgy tűnik, hogy a politikusok az élet és halál urai. A valóság persze más, hiszen végső soron más tényezők határozzák meg a jelent, a jövőt és a múltat (igen, szerintem a nép; a múltat pedig végső soron mégis a történészek, még akkor is, ha vannak olyan historikusok, akik valójában ideológusok vagy fizetett propagandisták).
A jelenlegi magyar és európai világ azonban ténylegesen úgy működik, hogy a politikusok egyfajta elit kasztot alkotnak benne. Kicsit olyanok, mint Rettegett Iván orosz cár opricsnyinája (ráadásul például Magyarországon olyan választási rendszer van, ami fékezi a politikai elit rotációját, és szinte garantálja a bekerülő embereknek a bentmaradást. A politikai elitből nehezebb kiesni, mint bekerülni). A politikusok a társadalmi elithez tartoznak, jól fizetettek, különleges jogok védik őket (mentelmi jog). És hát a politikusok valóban arra törekszenek, hogy ne csak bürokraták legyenek, hanem társadalom- és közvéleményformáló szerepet töltsenek be; annak ellenére is, hogy – tisztelet a kivételnek – sem a végzettségük, sem a tudásuk nem teszi őket alkalmassá arra, hogy valamiféle szellemi elit képében tetszelegjenek. Engem történészként eléggé zavar, hogy félanalfabéta politikusok, vagy a politikába felkapaszkodott nyikhajok akarják a történelemszemléletünket is formálni. A politikusok elit helyzetüket kihasználva tehát saját világképüket próbálják a társadalmakra erőltetni.
Csak egy példa, olvasom, hogy az Európai Parlamentben Horn Gyula kapott szobrot. Most az más kérdés, hogyan ítéljük meg Horn Gyula tevékenységét (Horn Gyula végül is nem volt rossz miniszterelnök az adott helyzetben). De a magyar baloldalnak Horn Gyula lenne a mondanivalója Európa számára? Miért nem Móricz Zsigmond vagy Ady Endre kapott szobrot, miért nem az ő emléküket kultiválják? Igaz, látva az MSZP politikusainak szellemi potenciálját, szerintem ezek életükben nem olvastak Adyt vagy Móriczot (leszámítva talán a kötelező olvasmányokat), lehet, azt sem tudják, kik voltak. Arról van tehát szó, hogy középszerű bürokraták állítgatnak szobrokat középszerű bürokratáknak.
Vagy egy másik példa. A magyar Parlament tövéből elvitték Károlyi Mihály szobrát (amit én amúgy helyeslek), és a helyére Tisza Istvánt tették. Ez is egy tipikus politikus-észjárás. Tisza István persze kiemelkedő alakja volt a késő-dualizmus korának, éppen úgy, mint pl. Orbán Viktor az 1990 utáni magyar politikának. Tisza István dualizmuspárti, kiegyezéspárti volt, németbarát, konzervatív, de politikája katasztrófába vitte az országot azzal, hogy ellenzett mindenféle demokratikus reformot, ami egyedül menthette volna meg Magyarországot. És ezt látta, a magyar katasztrófát előre látta a „mélymagyar” Ady Endre. Tisza István amúgy igen jellemes ember volt, a maga módján becsületes, ellenezte az egyre elterjedő antiszemitizmust, és kvalitásait tekintve valóban kiemelkedett a korabeli tehetségtelen, ostoba, erkölcstelen, kontraszelektált magyar politikai elitből.
De miért nem Ady Endre kapott szobrot a Parlamentnél? Valószínűleg azért, mert Ady Endre nem politikus volt, és zseniális szellemi teljesítménye értelmezhetetlen egy politikus (bürokrata, hatalomtechnikus) számára.
Úgy látom, ez a fajta politikus-uralom inkább csak Európára jellemző. Szerintem Amerikában (és Oroszországban sem) nem jellemző ez a fajta bürokrata dáridó. Érdemes lenne megnézni, kiknek állítanak szobrokat Magyarországon (Európában) és kiknek Amerikában, Oroszországban? Utóbbi helyen biztosan tudom, hogy költőknek, íróknak, művészeknek, tudósoknak, és nem bürokratáknak.
Mindez eszembe jutott, amikor nemrég megnéztem a Star Wars III. részét, a Sithek bosszúját. Ez a film arról szól egyebek mellett, hogyan lesz a Galaktikus Köztársaságból Galaktikus Birodalom. A lényeg, hogy teljesen legálisan. A politikusok, bürokraták, legális módon megszerezve a Szenátus feletti ellenőrzést, kiáltják ki a Birodalmat, és a jó ügy védelmezői, a világról elmélkedő a Jedi-lovagok lesznek a „lázadók”, a „törvényen kívüliek”, akiket módszeresen levadásznak.
George Lucas filmjét 2005-ben mutatták be, és a világ azóta nagyon sokat változott. Mintha ez a film egyfajta prófécia lenne a zsarnokságról. Amikor kikiáltják a Galaktikus Birodalmat, Padmé valami olyasmit mond, tapsvihar közepette bukik el a demokrácia.
Ma sok tekintetben más világban élünk, mint 2005-ben. Nemcsak Magyarországra vonatkozik ez, hanem egész Európára. Hallom, Spanyolországban a villamoson szednek le embereket és tartóztatnak le, amiért az Iszlám Államról kedvezően nyilatkoznak, magánbeszélgetések lesznek büntetőügyek. Persze az Iszlám Állam terrorszervezettel jóérzésű ember nem szimpatizálhat, de ez a dolog elsősorban rólunk szól, és nem róluk. Csak összehasonlításképpen, 2001. szeptember 11-én Szegeden voltam egyetemista. A legtöbbünket megdöbbentette az Amerika elleni terrortámadás, de emlékszem, voltak olyan emberek, akik ünnepeltek, hogy Amerika most aztán jól megkapta a magáét. Persze erkölcstelen tett volt ünnepelni egy ilyen szörnyű terrortámadást, de senkinek eszébe nem jutott, hogy ezeket a fiatalembereket akkor most elvihetik a rendőrök (pedig olyan is volt, aki az utcán őrjöngve éltette Oszama bin Ladent). Egyszerűen más világ volt, ha ma tennék ugyanezt, bilincsben vinnék el őket…
(https://nepibaloldal.blog.hu/2015/10/27/star_wars_iii_profecia_a_zsarnoksagrol)