Nemrég Tamás Gáspár Miklós Horthy? Címmel publikált cikket a Népszabadságban. Tétele szerint a Horthy-rendszer nem felelt meg a magyar társadalom többsége érdekeinek. Alapvetően egyetértek ezzel a gondolattal, bár én a Horthy-rendszernek három különböző szakaszát különböztetem meg, mint ahogy azt korábban is írtam (1. Gazdasági konzervatív-liberalizmus kora, a „bethleni konszolidáció”, alapvetően a Monarchia mintáira, inerciájára alapozva, mely aztán megbukik a gazdasági világválság következtében, 1920 – 1930 2. a gazdasági világválság után, összefüggésben a globális trendekkel, fokozottabb állami szerepvállalás, jóléti politika, ONCSA-házak, a népi értelmiség aktivizálódása 1930 – 1938 között, ez a Horthy-rendszer legelfogadhatóbb korszaka 3. a rendszer fasizálódása, kudarcos külpolitika, a végén totális összeomlás, bukás, 1938 – 1944).
Nos, Tamás Gáspár Miklós helyesen hívja fel a figyelmet arra, hogy a népi írók mind ellenezték a Horthy-rendszert. Bár a népi írók politikai szimpátiájának mezeje meglehetősen tág volt, a marxista Veres Pétertől kezdve a szélsőjobboldali Erdélyi Józsefig, dehát a nép ügye szempontjából ez másodlagos kérdés. Valóban, a magyar sorskérdések nem értelmezhetők a jobboldal/baloldal dimenzióban. A népi írók azonban, legyenek jobb- vagy baloldaliak, szemben álltak a Horthy-rendszerrel (és hát a Horthy-rendszer sem szerette a népieket, gondoljunk a Kovács Imre ellen indított perre a Néma forradalom című, zseniális szociográfia miatt!).
Itt van például Szabó Dezső, akinek a népiségét illetően azért nem egyértelmű a helyzet (hiszen Szabó Dezső időnként olyan tulajdonságokkal ruházta fel a népet, amivel az nem rendelkezett. Szerintem is helyesebb Szabó Dezsőt inkább népieskedő írónak nevezni), de jobboldalisága megkérdőjelezhetetlen (igaz, Szabó Dezső is meglehetősen cikkcakkos utakat járt be: 1919-ben még ő köszönti a Tanácsköztársaságot a Nyugatban, a különben igen figyelemreméltó, Az egész emberért című írásában; s történetesen az Elsodort falu is a Tanácsköztársaság idején jelent meg…)
Nos, ezt írta a nagyon is jobboldali Szabó Dezső 1935-ben a Horthy-rendszerről: „Tételem: hogy a kommün bukása utáni tizenhat év még azokat a védelmi ösztönöket is kiölte a magyar lélekből, melyeket egész ellenséges múltunk s az 1867 óta belénk mérgező évek még meghagytak a magyar öntudatban. A minden lelki érték gyilkos eltékozlása volt e tizenhat év, ezeréves európai létünk legmagyartalanabb [Szabó Dezső kiemelése] korszaka. Haláltáncos, vad farsangi maszkara, melyben a felnyüzsgő idegenek rikító magyar-álarccal ropták zabálásuk szemérmetlen táncait a ledöfött magyar tetemen. És jaj! Mikor kergeti szét egy új hajnal ezt a halálos mámorú dőzsölést.”
Szabó Dezső sváb-szellemiséget vélt felfedezni a Horthy-rendszer gyökértelen, felszínes, harsány magyarkodásában: „Tessék ma, az 1935. év májusában, amikor Magyarországot minden lovardában, független, turáni, intraszigens, új stílusú, tempós Magyarországnak örvendjük: megnézni a vezető, az irányító emberek statisztikáját: a minisztériumokban, az országgyűlés két házában, a hadsereg tisztikarában, az Egyházban, az Egyetemeken, a bürokráciában, a külképviseletekben stb. Letagadhatatlan tény, hogy ma Magyarországon szép időt és esőt, magyar sorsot és magyar végzetet óriási, aránytalan arányban a német vér küldöttei csinálnak. (Magyarország helye Európában – Keleteurópa)
Szabó Dezsőnek ez a gondolata egyébként nem új. Már 1921-ben, A belső válság megoldása felé című írásában is annak adott hangot, hogy az új rezsimmel a német szellem nyert teret Magyarországon. Az antiszemitának tartott Szabó Dezső a Horthy-rendszer zsidógyűlöletét is a svábok hozományának véli, és prófétikus erejű jövendölést fogalmaz meg a magyar-német kapcsolatok várható alakulásáról: „Még most magyar álarcot hordó kirendeltségeik elfoglalták a magyar élet irányító és hatalmi helyeit. A gazdasági életben, a közoktatásban, az Egyházban, a municípiumokban, a hadseregben irányításuk alá vették a magyarság testét-lelkét. És teremnek német vér, német agy, német érdek szerint német jövőnek való életet Magyarországon. Zajos, tartalmatlan, szemetes antiszemitizmusukkal izolálják a magyarságot a zsidósággal szemben. Császári és papi kegyen felszopott reakciós politikájukkal izolálják a magyarságot a dolgozó tömegekkel szemben. Évszázadok sörével öntözött, saját üstű kereszténységükkel, hódító klerikalizmusukkal izolálják a magyarságot a haladás elemeivel és a külfölddel szemben. Hogy amikor a magyarság gazdaságilag koldussá lett, szociális anarchiába lökött, elemeiben meghasonlott, mindenféle izolált magyarság majd megtántorodik az elérkezett napok alatt, Németország mint egyetemes Redemptor vonulhasson be Magyarországba, s egy-két apró koncot dobva a víg osztozóknak, véres karmai közé kerítse az ezeréves magyar szenvedés, magyar munka, magyar gondolat szent földjét.”
Ez be is vált, 1938-1941 után Németország valódi Redemportnak tűnt a magyar közvélemény számára, hisz az átmeneti revíziós sikerek német támogatással valósulhattak meg. Hazánk aztán drága árat fizetett a német „megváltásért.”
A Horthy-rendszer kultusza újkeletű Magyarországon, és a Jobbiktól ered (a Jobbik legnagyobb sikere, hogy sikerült mára dominánssá tenni azt a véleményt, miszerint a Horthy-rendszer, úgymond, valami pozitív korszak volt a magyar történelemben). Se 1956-ban, se 1989-ben senki nem beszélt pozitív mintaként a Horthy-rendszerről.
Az viszont mindenképpen érdekes, hogy éppen a jelentős részt sváb és tót asszimilánsokból álló, harsány-magyar – hígmagyar – Jobbik áll a Horthy-kultusz mögött. Bár azért a Jobbik Horthy-kultusza sem teljesen terméketlen földön kezdte meg virágzását: a magyar kultúrfölényt és a hagyományos magyar elit előbbvalóságát hirdető, de a népet megvető Bethlen István és Klebelsberg Kunó kultusza a ’90-es évektől folyamatos.
Én mindenesetre a népi írók véleményét előbbre és magasabbra tartom.
(https://nepibaloldal.blog.hu/2013/11/22/szabo_dezso_a_horthy-rendszerrol)