A Star Wars és az amerikai történelem

A Star Wars hamisítatlan amerikai filmeposz, bár népszerűsége az elmúlt évtizedekben globálissá nőtt, olyannyira, hogy a Star Wars-univerzum a 20. század végén, 21. század elején korunk egyik legfontosabb kulturális terméke. A Star Wars jelentősége csak olyan kulturális alkotásokhoz mérhető, mint például az Odüsszeia a hellenisztikus világban, vagy a középkori Európában a Roland-ének. Ami egykoron Odüsszeusz vagy Achillesz volt a valaha Gibraltártól Baktriáig terjedő hellenisztikus világban, az most Han Solo vagy Luke Skywalker az amerikai kultúra által dominált 21. századi globális világban.

A Star Wars térhódítása az amerikai kultúra sikere is, nem véletlen, hogy Amerika adta a világnak ezt a lenyűgőző filmeposzt. A történelem minden. A Star Wars gyökerei pedig mélyen az amerikai történelembe nyúlnak le. Mindjárt az első, 1977-es filmben (Egy új remény, Csillagok háborúja) markánsan megjelent az amerikaiság. Nemcsak a lázadás nimbuszában, miszerint a rongyos, kis létszámú, de a jó ügy érdekében harcoló felkelők szembeszállnak a hatalmas, jól szervezett birodalommal, mint egykoron, éppen 200 évvel a film születése előtt az amerikai szabadságharcosok a vöröskabátos angolokkal.

A lázadók jó ügyért harcolnak, a Régi Köztársaság eszményeiért, ami sejthetően valamilyen demokratikus-idealisztikus rend volt. A könyv szerint százezer éveken át létezett, Szenátussal (demokráciával) és a rend őreként a bölcsnek mondott spirituális kaszttal, a Jedi-renddel, amelynek tagjai az egyensúly fenntartásán őrködtek. Ezzel szemben áll a Szenátust eltörlő, az egyeduralkodó császár vezette technokrata-militarisztikus Birodalom.

A szembenállás erkölcsi vetülete konzervatív természetű, hiszen a jó ügy harcosai egy régmúlt világ, azaz a múlt jegyében küzdenek a jelent képviselő Birodalommal szemben.

A második, az amerikai történelem mélyére visszanyúló elem a frontier-érzés. A talán a legnagyobb amerikai történész, Frederick Jackson Turner még a 19. század végén dolgozta ki a frontier-elméletet. Eszerint az amerikai történelem legfőbb mozgatórugója és alakítója a frontier, a határvidék. Az igazi Amerika a határvidéken jött létre, és született mindig újjá. A birodalmi (brit) metropóliától majd a saját államigazgatástól távol eső vad határvidéken születtek meg a különböző nemzetiségű (angol, német, ír, skót) emberekből a szabad (és fegyveres) amerikaiak. A demokrata, puritán, militáns, individualista, populista, rabszolgaság-ellenes, állandóan új területekre törő, a bennszülöttekkel csatázó farmerek alkották meg az egykori 13 gyarmattól nyugatra az új, demokratikus államokat a 19. században. Az amerikai demokrácia egyik első teoretikusa, Thomas Jefferson (az USA harmadik elnöke) szerint a demokrácia bázisa a földműves közösség, a városi-ipari közeg ennek csak kiegészítője. Egyszerűség, individualizmus, jog a felkelésre a zsarnokság ellen, rabszolgaság-ellenesség, széleskörű oktatási program – ezek az új nyugati demokrácia építőkövei. A demokrata populizmus tipikus képviselője volt Andrew Jackson, az USA hetedik elnöke (a Demokrata Párt alapítója).

A frontier-érzés leginkább az 1977-es Csillagok háborújában jelenik meg. Owen Lars/Luke Skywalker sivatagi farmja, a környéken a bennszülött buckalakókkal az amerikai nyugat frontier/telepes világát idézik. A puritán, egyszerű Larsék kőkemény munkával ültetvényt akarnak varázsolni a homokon, miközben körülöttük hemzsegnek a más fajba tartozó buckalakók. Skywalker neve már önmagában megidézi a pioneerságot. Galaktikus frontier, hogy a történet az Isten háta mögötti, periferiális Tatuin bolygón játszódik.

A harmadik történelmi elem a Star Wars technokultusza. Nemcsak arról van szó, hogy az 1977-es film minőségi ugrást jelentett a sci-fi történetében, bár az jellemző, hogy az alkotó George Lucas és stábja mindig különösen fontosnak tartotta, hogy a legújabb technikai látványelemekkel varázsolja el a közönséget. Ez nagyon jól sikerült az  1970-es, 1980-as években, nem jól az 1990-es, 2000-es években. Érdekes,  hogy a korábbi Star Wars filmek látványa jobban élvezhető, mint a szörnyen primitív és ócska CGI rajzfigurák az 1999-es és 2002-es alkotásokban. A klónok támadásának éppen az a legnagyobb hátránya, amit akkor előnynek gondoltak: a rajzfilmszerűsége, a rossz értelemben vett művisége, természetellenessége – pedig a történetvezetése amúgy nem is lenne rossz. Szóval a Star Wars már önmagában a csúcstechnológia reprezentációja, de magát a filmet is meghatározza a technika jelenléte.

John Lukacs írta (Az Egyesült Államok XX. századi története), hogy a 20. századi Amerika története sok szempontból az autó története: „az amerikai évszázad az autó évszázada. Az autó legalább annyira szimbóluma, mint szimptómája e századnak, legalább annyira ok, mint okozat.” Amerikában már az 1920-as években általánossá vált az autó, amikor például Magyarországon sokan biciklit se láttak… Még az Érik a gyümölcsben (John Steinbeck regénye a Grat Depression koráról) is az amerikai munkanélküliek tragacsokkal járják az utat. A 20. századi amerikai élet elengedhetetlen velejárója az autó, és minden ami velejár (garázs, szerelőműhely, olajfolt, száguldás, mozgás).

Az 1977-es Csillagok háborújában egyszerre láthatjuk a szupertechnológiát, és a rozsdás ócskavasak tömkelegét, a tárgyak szinte lelket nyernek, mint az ócskavasnak kikiáltott Millenium Falcon űrhajó, vagy éppenséggel a droidnak elnevezett robotok. Ahogy nézzük a filmet, különösen a Tatuinos részeket (frontier!), szinte érezzük az olajszagot, a szerelőműhelyek piszkos, félhomályos hangulatát.

A történet szerves részei persze a klasszikus (részben az angolszász múltba visszanyúló) meseelemek (öreg varázsló, csodálatos kard, az ellenség várából kiszabadítandó hercegnő), és más „amerikanizmusok” (a vagány westernhős Solo, akinek ugyanolyan gyorsan jár a pisztolya, mint a szája; a kocsmajelenet; a road-movie szerű kalandfilm). Az 1977-es Star Wars tehát egy mélyen amerikai, az amerikai történelemből magyarázható, annak ismeretében megérthető film.

Ebben az értelemben a „leghistorikusabb” az összes közül, folytatásai már korántsem ilyen mély gyökerűek, bár az 1980-as A birodalom visszavág mintha valami freudista mellékízt kapott volna (apa-fiú konfliktus; Vader a kegyetlen elnyomó apa szerepében; Han Solo mohó-macsó-tapizós-alázós „szexista” nyomulása Leiára, aki a több száz alakot megjelenítő filmben az egyetlen női szereplő, de ez már így volt 1977-ben is).

Az előzménytrilógia a Régi Köztársaság bukását beszélte el egy alapvonalaiban jól felépített (Palpatine ármánya és felemelkedése), de részleteiben bosszantóan logikátlan (Anakin az első részben, C-3PO és R2D2 szerepe stb.) történetben. Az előzménytrilógia belülre szólt, az egyre táguló Star Wars univerzum részeként.

A sokat szidott Disney-Star Wars produkciók azonban már nyilvánvalóan reflexiók világunk mai alakulására. Vagy talán inkább propagandáról van szó. Az 1977-es Csillagok háborúja nagyon mély gyökerekkel rendelkezett, a Disney-filmek „mondanivalója” ahhoz képest csak felszínes, harsány propaganda.

Az első Disney-Star Warsban, a gyenge Az ébredő erőben (2015) – amely, mint sokan megjegyezték, afféle „biztonsági játék” volt, a rendező „kibekkelte” a filmet, de ezzel el tapsolta a lehetőségét, hogy megalapozza egy új, tudatosan valahonnan valahova vezető, átgondolt történet lehetőségét (Az utolsó jedik rendezője nehéz helyzetben volt, amikor fölvette a fonalat, egy gyenge történetnek kellett volna új lendületet adnia, ami nem is nagyon jött össze, nem hiába mondják a nézők, hogy a film spin off jellegű) – ez még nem nagyon jelent meg, de a 2016-os, jellegtelen akciófilmben, a Rogue One-ban frontálisan betolták a nézők arcába a PC-propagandát. A birodalom oldalán csupa fehér férfi, a jó oldalon a színesbőrűek és az aszexuális harcos nő.

Az utolsó jedik (2017) talán még ennél is tovább ment, a rasszokra kínosan ügyelő szereposztás fennmaradt, ami persze vérbeli rasszista gondolkodás (egy régi anekdota szerint Hruscsov és Kennedy találkozóján a szovjet pártfőtitkár azzal büszkélkedett, hogy a szovjet állami zenekarban pontosan meg van határozva, hogy az együttes tagjai közül hány százalék zsidónak, üzbégnek, tatárnak stb. kell lenni, hogy a nemzetiségi arányok jól reprezentálva legyenek, mire Kennedy úgy válaszolt, hogy neki fogalma sincs, hány zsidó stb. játszik az ő együttesükben, mivel csak a tehetség számít – az anekdota az amerikai professzionalizmust és lazaságot fölébe helyezte a szovjet kényszerességnek, de a mai Amerika ebben a tekintetben már inkább hasonlít Hruscsovra, mint Kennedyre). A film határozottan feminista ízű, a lázadó vezérkar gyakorlatilag csak nőkből áll, a rosszak vezérkara persze csupa fehér férfi. A filmben nagyon erősen megjelenik a felszabadítás-pátosz, miszerint a galaxis elnyomott népei csak arra várnak, hogy a lázadók csapata elhozza nekik a szabaságot – ez az amerikai birodalmi gondolat fontos eleme (persze minden birodalmi logikában szerepel a felszabadítás-mítosz, legyen az orosz, angolszász, német, francia). Az utolsó jedik a leginkább ideologikus Star Wars-film az 1977-es kezdet óta, a jelenlegi amerikai eszmeiséget (politikai korrektség, feminizmus, felszabadítás-ethosz) közvetíti népszerű nyelven.

És hát persze a Star Wars a vitathatatlan amerikai hegemónia, az amerikai világuralom egyik fontos kulturális támasza (szerintem tévednek azok, akik „új világrendről” beszélnek, Amerika vitathatatlanul a világ vezető hatalma és az is marad), „kódolása” ennek fényében is ajánlott.

(https://nepibaloldal.blog.hu/2017/12/30/a_star_wars_es_az_amerikai_tortenelem)