Az 1980-as évek elején készült A vereség című film, Várkonyi Gábor alkotása, a magyar film aranykorának (1950-es – 1980-as évek) egyik legmarkánsabb darabja.
A történet végtelenül egyszerű, 1954. július 4-én járunk, megyei pártvezetők és köreik kimennek a Duna-partra, hogy meghallgassák a Magyarország-NSZK focivébé döntőt. Mennek a fellobogózott teherautóval (Aranylábú gyerekek), rajta Kocsis, Puskás, Czibor és mások képeivel, az elegáns Pobedákkal. Maga a meccs csak a film utolsó perceiben jelenik meg, a játékidő nagy részét a Duna-parti punnyadás teszi ki.
Ott vannak a fontos elvtársak és munkatársaik, kártyáznak, pihennek, a vízben kérődznek. Vedelik az ingyen sört, a pálinkát. Van, aki egész végig fontoskodva olvas egy vörös borítós könyvet, a játszó gyerekektől finnyásan elhúzódik. A társaság tagjai kényszeresen elvtársazzák egymást, a kajaosztásnál sorban állnak, mert „demokratikusan” kell viselkedni, de eközben az egész csoport szigorúan hierarchikusan szervezett, mindenki szolgaian lesi a „főnök elvtárs” legkisebb arcrándulását is. Az egész társaságot átitatja a képmutatás és valami egészen visszataszító formalizmus.
A nők közben készítik a jó halászlevelet. Pucolják a halat, a hagymát. Persze csak az „alantasabb” része, a parasztasszonyok, akik a filmben az egyetlen természetesen viselkedő rétegnek tetszenek. Az „úri elvtársnők” labdázgatnak, kötögetnek, és ők is kínosan elvtársnőzik egymást. Igaz, olyan is lesz közülük, aki beáll halat pucolni. Aztán olyan „úri elvtársnő” is van, aki nem is annyira úri viselkedésű, káromkodik, mint a kocsis, a saját fiát lépten-nyomon szidja, alázza. Az egyik konyhásnő alkoholista, iszik, szemetel, a dinnyehéjat belevágják a Dunába, fullaszt az igénytelenség.
Gyerekek is vannak, a tejben-vajban fürösztött, menő pecabotos „pártgyerek” már tízévesen savanyú, cinikus, életunt.
Ahogy néztem ezt a filmet, Nyikita Mihalkov Csalóka napfénye (1994) jutott eszembe. Nemcsak hasonló folyóparti jelenet miatt. Mindkét film úgy adja erős kritikáját a sztálinista rendszereknek, hogy mellőzi az olcsó hatásvadász, vagy erőszakos jeleneteket. Azért is az orosz film jutott eszembe, mert az a világ, amit Várkonyi Gábor alkotása megjelenített, tényleg olyan „hivatalos oroszos”, hogy ne mondjam kommunista. Ez a kimegyünk a folyópartra közösen piknikezni; a csoport erősen hierarchikus szerveződése; az ostoba formalitásokhoz való ragaszkodás, melyek merev-képmutatóvá teszik a környezetet (a filmben ezt a sliccjelenet fejezte ki jól, amikor a nagy demokráciában és elvtársiasságban senki nem meri megmondani a főnöknek, hogy kivan a slicce); a vedelés; a primitív-erőszakos játékok (a hierarchiában alacsonyabb státuszt elfoglalók rituális megalázását célzó fullasztós-talpraverős játék, melyet a Kállai Ferenc által alakított alfahím elvtárs kezdeményez); az erőltetett nótaéneklés; az elvtársak által előszeretettel használt orosz szavak (pobeda, davaj) tényleg olyan tányérsapkás-bolsevik ízt adnak az egésznek.
A vébédöntőt elveszítjük, vannak, akik elveszítik a kontrollt, itt mintha 1956-ra tenne közvetett utalásokat a film. Megtörik a terv, felbomlik a rend, az emberek megzavarodnak.
Annak ellenére, hogy a filmbeli élet bőségesnek látszik, folyik a sör, rotyog a halászlé, szép a természet, az emberek (vagyis elvtársak) pihennek, a film végén olyan émelyítő érzés fogja el a nézőt, hogy csak menekülne ebből a világból. Istenem, csak ne kelljen egy ilyen környezetben élni!
(https://nepibaloldal.blog.hu/2017/08/21/egy_rendszerellenes_film_a_kadar-rendszerbol)
Your article made me suddenly realize that I am writing a thesis on gate.io. After reading your article, I have a different way of thinking, thank you. However, I still have some doubts, can you help me? Thanks.
At the beginning, I was still puzzled. Since I read your article, I have been very impressed. It has provided a lot of innovative ideas for my thesis related to gate.io. Thank u. But I still have some doubts, can you help me? Thanks.