2010 április. A Fidesz (első) kétharmados győzelme a parlamenti választásokon. Mindez az 1989-ben született, de facto huszonegy, zömmel sikertelen évet megélt liberális Magyar Köztársaság kimúlását jelenti egy botrányosan rossz kormányzást (2006-tól) követően. A demokratikus választástörténetben addig példátlan módon minden megyében és Budapesten a Fidesz nyert. A rendszerváltás rendszerének domináns pártja, az MSZP mégsem csuklott össze úgy, mint az MDF 1994-ben. Noha csak két egyéni mandátumot tudott szerezni a 176-ból (az összes többit a Fidesz vitte), és Kelet-Magyarországon több helyen is a szélsőjobboldali Jobbik mögé szorult vissza, az önmagában a racionalitásnak mond ellen, hogy majd 20 %-ot tudott kapni egy olyan nívótlan, silány katasztrófakormányzás után is, mint amit 2006 után folytatott. A liberális értelmiség nagy része által támogatott MDF és SZDSZ, a rendszerváltás legnagyobb pártjai, szerencsére kiestek és örökre eltűntek a magyar politikából. Bekerült viszont az országgyűlésbe új pártként a Jobbik, és Magyarország első jelentősebb zöld pártja, a Lehet Más a Politika (LMP). Mindkét új párt elektorátusa főleg fiatalokból állt, a rendszerváltás rendszerének lázadó veszteseiből. A rendszerváltás rendszere pedig a 2010-es választással megszűnt létezni.
„Elpet” a Mandiner blogon (A baloldali elit múlandó dicsősége) pontosan összegezte a választások valódi jelentőségét. A 2010-es választás azért történelmi jelentőségű, mert ekkor bukott meg a posztkommunista elit: „A társadalom egy csoportjának szinte korlátlan hatalma ért most véget. […] médiacsapata, amely TV-s és rádiós személyiségeken, népszerű arcokon, színészeken, zenészeken, humoristákon és egymást igazoló értelmiségi általános és szakjellegű megmondókon keresztül a ’90-es évek elején gyakorlatilag a teljes hazai közvéleményt uralni tudták. Hatalmukat, erejüket, súlyukat ne becsüljük le. Fél éven belül meg tudták szüntetni az Antall-kormány, majd előkészíteni és fél éven belül megerősíteni a Horn-kormány legitimációját. A társadalom ezen csoportjának hatalma a rendszerváltás utáni 20 évben gyakorlatilag töretlen volt.”
A Fidesz-kormány 2010-től majd elkezdi felépíteni a saját elitjét, egész pontosan, immáron teljes kormányzati súllyal folytatja az 1998-ban kormányzaton megkezdett, de erős ellenszélben gyakorolt, 2002-től pedig ellenzékiségbe kényszerülve folytatott elitépítési munkát, amely mára, 2020-ra lényegében sikeresen véget ért. Immáron a Fidesznek van túlerőben levő médiája, celebjei, egymást igazoló, szakembereknek álcázott megmondóemberei/propagandistái, az ő embereik ülnek az államigazgatási pozíciókban, s mindez garantálja, hogy a reális hatalom Orbánék kezében maradjon, akkor is, ha esetleg elveszítik a választásokat (éppen úgy, ahogy 1990-ben és 1998-ban történt a posztkommunista elit szempontjából).
(https://nepibaloldal.blog.hu/2020/04/06/magyarorszag_2010_aprilis)
At the beginning, I was still puzzled. Since I read your article, I have been very impressed. It has provided a lot of innovative ideas for my thesis related to gate.io. Thank u. But I still have some doubts, can you help me? Thanks.
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good. https://accounts.binance.com/sk/register-person?ref=OMM3XK51