Séta a halasi Tabánban

Tapasztalataim szerint a fényképek igazi értékét az idő adja meg. Ami ma jelentéktelen, semmirevaló fényképnek látszik, húsz-harminc év múlva kincset érhet. Kiskunhalasról sok régi fénykép fennmaradt, de ezek túlnyomó része a Városházát, esetleg néhány kiemeltebb objektumot, a templomokat, a Sóstót, vagy a vasútállomást ábrázolja az unalomig ismert módon. A kevésbé frekventált helyekről, például a Tabánról alig valami, esetleg a családi archívumok őrizhetnek értékes képeket.

Tabán…Halas legrégibb része. Középkori leletek árulkodnak arról, hogy már az Árpád-korban is lakott volt (Huszár utca 14.). Ma a város szegény és régi perifériájának számít, öreg házakkal, öreg emberekkel, sok cigánnyal, de egykoron itt volt a régi Halas magja, hogy miért, az jól látszik a régi térképeken.

Ez a térkép a Második Katonai Felmérés idején, a 19. században készült (a Tabán feketével kijelölve). Akkor még megvolt a mára kiszárított, Halast nyugatról övező tórendszer, melynek legnagyobb nyílt vízfelülete délről a Harangos-tó volt. A Harangos-tó mellett volt a középkori Templomhegy – beszédes helynevek. A helyi legenda szerint, amit még az én gyerekkoromban is meséltek az öregek, a Harangos-tó onnan kapta a nevét, hogy a török elől a tó mélyébe süllyesztették a harangot (nyilván egy templom harangját). A Templomhegyet még a 19. században eltúrták, ennek helyén gazdag régészeti anyag került elő, ami azonban a szakszerűtlen feltárás miatt elveszett, a Harangos-tó pedig kiszáradt (kiszárították az 1940-1950-es években a legtöbb halasi vizes felülettel együtt). A térképen kereszttel jelöltem az egykori Templomhegyet, H betűvel a mára kiszáradt, vásártérként funkcionáló Harangos-tavat.

A második katonai felmérés (Halas vonatkozásában ez a legrészletesebb) térképén is jól látszik, hogy a Tabán geográfiai fekvése a lehető legjobb ebben a mikrokörnyezetben. Lényegében három oldalról vizek, nádasok védik (védték). Ráadásul a Tabán dimbes-dombos, és nem homokos környezete fizikailag is kiemelkedett (a Tabán dombjai ma is jól látszanak, a terület beépítettsége ellenére). A lehető legtermészetesebb tehát, hogy a régi Halas magja a Tabán volt. Bár az érdekes, hogy a Templomhegy (és vélhetően a templom, és akkor a temető is) a víz túloldalán volt (ennek néprajzi párhuzamával mintha már találkoztam volna).

Érdemes még egy pillantást vetni a Tabán régi térképére a 19. századból. Látható, hogy az utcaszerkezet (egy-két apróbb kivételtől eltekintve) ma is ugyanaz, mint 200 éve, sőt, a 18. századi első, de jóval elnagyoltabb katonai felmérésben is nagyjából ez az utcaszerkezet látszik, s mivel az utcaszerkezet eléggé konzervatív dolog, főleg az urbanizáció és a nagy állami építkezések kora előtt, gyanítható, hogy a tabáni utcahálózat már Halas 17. századi újratelepülése után kialakult nagyjából a mai forma szerint (a Tabán utcáit persze részben a természet jelölte ki, a mai Alkotmány és Hunyadi utcák, mint fő tengelyek természeti adottságok, de az ezeket a tengelyeket összekötő kusza hálózat is meglehetősen archaikusnak tűnik). Az ősi Tabántól délre (Alsóváros) és keletre a városba katolikus népességet telepítettek be a 18. század második felében: a térképen is jól megkülönböztethető a katolikus telepesek lakótelepe, melyet a tudatos várostervezés szerint alakítottak ki, szabályos, mértanilag pontos, párhuzamosan haladó utcákkal (ma is így fest az Alsóváros). Ezzel szemben a Tabán utcaszerkezetének kuszasága még a középkor, koraújkor szellemiségét idézi.

A Tabán központi szerepe mérséklődött a katolikus városrészek (Alsóváros) kialakításával, s hogy a gyarapodó város lassan elkezdett keleti irányban terjeszkedni. 1882-ben megérkezett a vasút is, az állomást a város keleti, akkor még alig lakott részén alakították ki: a vasútállomás szinte magával húzta a várost keleti irányba, e  folyamat végpontja volt a lakótelepek kiépülése szintén a „keleti végeken”, már a 20. század második felében, végül is ez tette végérvényessé a Tabán perifériává válását.

A Tabánra már az 1970-es évek óta úgy gondoltak, mint valami ősi zárványra, amit jó lenne megőrizni. Akkor még valóban szinte skanzenszerű volt a Tabán, nádtetős, fehérre meszelt, gémeskutas házakkal. Somfai István az 1970-es években még ilyen fotót készíthetett a Tabánról (ahol mára csak egyetlen nádtetős ház maradt).

 Tabáni utcakanyar (Hunyadi utca).

Régi ház a Hunyadi utcában, oszladozó tető, buja növényzet, villanyoszlop.

Egy igazi halasi sutlik („zsákutca”) üres telekkel. Régi feljegyzések szerint a Tabánban nem voltak kerítések, a lakók át-átjártak egymás kertjein. Erre enged következtetni a második katonai felmérés részletes térképe is. 

A Tabán egyik legérdekesebb háza, a Hunyadi utcán, a városrész legmagasabb dombján, az egykori Piac-hegyen. Paraszti klasszicizmus. Görög oszlopfő a parasztházon (a 19-20. századi halasi polgárházakon nem ritkaság az ilyesmi, a Tabán inkább „parasztos” környezetében érdekesebben hat).

Szerényebb „oszlopfő” a Bajnok utcai háznál.

Még az én gyerekkoromban is jónéhány óriási, százados fa volt a Tabánban. Sajnos ezek közül többet kivágtak. Azért maradt még néhány tekintélyes fa.

A régi léckerítésekből is alig maradt, de ez talán nem is olyan nagy baj.

Egy régies hosszú ház. A képen ez nem érzékelhető, de a ház régiségére utal formáján kívül alacsonysága is. 

Ezzel szemben egy összeomlott ház. 

Az omló falakon jól látható, hogy részben ez még egy régi sárfalú ház.

Ez már egy újabb, felújított ház (láthatóan 1970-es, vagy 1980-as évek). Megemelt alapszint (pince), tágas ablakok, garázs, kőporozás, cseréptető.

Ma már ritkán lehet látni „klasszikus” fehérre meszelt házat. 

 Védekezés a tolvajok ellen. Üvegcserepek a kerítésen.

 Itt még pár éve is egy nádtetős ház állt.

Itt pedig valaha kis játszótér volt  (hinták, játékhordó).

 A kevés tabáni sikertörténet egyike. Ezt a régi, korábban szürke polgárházat szépen rendbehozták. Most valami hivatal van itt. A Tabánban is voltak polgárházak, elsősorban a központ felé vezető Alkotmány utcán, mely valaha nemcsak belső tabáni utca volt, hanem fő magisztrál a városközpont (a piac, a református templom) és a „külvilág” (a szőlők, és egyáltalán, nyugat felé) között (a mai Szász Károly utca kiépítése később zajlott).

Ez az épület az 1980-as évek stílusát képviseli, némileg órmótlan formában: hatalmas, kétemeletes ház, erkéllyel, garázzsal. Akkoriban sok ilyen ház épült a vidéki Magyarországon.

Ez meg már a 2000-es évek újabb stílusa. Ez már jobban tekintettel van a hagyományos formákra, de a széles garázskapu itt is elkerülhetetlen. 

Ezen a telken pár éve egy piros falú hosszú ház állt, egy öreg pásztorember lakott benne, én még csináltam vele néprajzos interjút. Sok értékes, régi felszerelése volt, vajon mi lett ezekkel?

Ez is egy domb, valaha itt állt a Zseni-ház (a Zseni régi halasi család). Az 1980-as években a régi ház helyén két, a korra jellemző emeletest húztak fel. A Tabán (is) westernizálódott.

A Tabánra jellemző a buja növényzet, fák, bokrok, virágok. A növényzet „rendezetlensége” rímel a Tabán egészére jellemző kesze-kuszaságra. 

Az ilyen nagyon alacsony házak, mint ami ezen kép bal oldalán is látható, nagyon régiek. 

Minél közelebb megyünk a városközponthoz, annál polgáriasabb házakat láthatunk. 

 Az egykori Piac-hegy, régen ez jóval magasabb lehetett.

A Tabánban még sok érdekesség van, lehet tehát, hogy folytatás következik.

(https://nepibaloldal.blog.hu/2016/08/10/seta_a_halasi_tabanban)