Sidney Sheldon: Mesterjátszma

A 2007-ben elhunyt Sidney Sheldon a világ egyik legolvasottabb írója volt (nemcsak a „maga korában”, de még ma is a legnagyobb eladott példányszámú szerzők közé tartozik). Az amerikai szerző könnyű, fordulatos ponyvaregényei az 1990-es évek elején jelentek meg Magyarországon.

Nemrég olvastam el Mesterjátszma című regényét, mely 1982-ben készült el (nálunk tíz évvel később jelent meg). A könyv a maga nemében rendkívül érdekes, persze ez is csak egy könnyű olvasmány, de jól tükrözi az 1980-as évek közhangulatát.

A történet Dél-Afrikában kezdődik a 19. század végén. Egy szegény skót fiú Dél-Afrikába utazik, hogy megcsinálja szerencséjét, gyémántot találjon. A naiv fiút becsapja egy helyi előkelőség. Végül sikerül gyémántot találnia, és kegyetlen bosszút állni megrablóján.

Dél-Afrika a rasszizmus földje, a fehérek és feketék teljesen szegregálva élnek. Dél-Afrika a képmutatás földje is. A fehér búrok puritán polgárok asszonyaikat szigorú erkölcsökkel fogják, míg ők maguk kurvázni járnak. A „rossz hírbe” keveredett lányokat kiközösítik.  

A könyv főhőse a kalandvágyó Jamie McGregor lánya, a zabolátlan, szép, és nagyon okos Kate Blackwell, aki örökli apja nagy cégét (Kruger-Bent Kft.).

Dél-Afrika azonban nem ideális az üzlet vitelére. Rasszista rendszabályokkal lehetetlenítik el a munkaadókat és munkavállalókat. A Kruger-Bent Kft. beszáll az első világháborúba, meggazdagszik a fegyverüzleten. Kate férje, David Blackwell amerikai önkéntesként harcol az első világháborúban.

Dél-Afrikában tombol a rasszizmus, különböző törvényekkel akadályozzák a bennszülött négereket az ellenszenves fehér protestánsok. A jó Kate Blackwell természetesen az elnyomottak pártján áll, figyelmezteti a dél-afrikai politikusokat is a hivatalos szintre emelt rasszizmus veszélyeire.

Sidney Sheldon regényéből az derül ki, hogy a kapitalizmus az egyik legjobb és legnemesebb dolog a világon. Kate Blackwell ezt így fogalmazza meg fiának: „Ez a második legjobb dolog Jézus Krisztus óta. Mi vagyunk a menedék, Tony. Százezrek életét mentjük meg. Ha építünk egy gyárat egy szegény környéken vagy országban, ott az emberek iskolákat tudnak építeni, könyvtárat és templomot, enni tudnak adni a gyerekeiknek, öltöztetni tudják őket. Mi vagyunk a megváltójuk.” Hát igen, ez a tipikus munkaadói ethosz, ha mi nem lennénk…Bár formálisan valóban tény az, hogy a kapitalizmusban az egyéni vállalkozók a gazdaság mozgatói, még ha ezt sokszor állami támogatással teszik is – különösen a félperifériákon.

A Blackwell-birodalom is átköltözik Amerikába, mely szép, jó és gazdag. A regényben természetesen nincsen szó az amerikai rasszizmusról, csak a dél-afrikairól (holott az USA déli államaiban 1963-ban érvényben voltak a rasszista törvények). Az amerikai vállalatok nemcsak odahaza, hanem külföldön is pozitív szerepet játszanak, segítik az elmaradott országokat.

A kapitalizmus jó, Amerika jó – ez tehát e fordulatos kalandregény „ideológiai” mondanivalója. Mindez jól illeszkedik a korszellemhez, az 1980-as évek elejére, a neokonzervatív/neoliberális fordulathoz.

(https://nepibaloldal.blog.hu/2016/04/24/sidney_sheldon_mesterjatszma_497)