Az 1980-as évek a „reformok” és „takarékosság” jegyében kezdődnek. A világpolitikában felfordulás, „tektonikus mozgások” 1979-től: Iránban győzött az iszlám forradalom, az olajárak történelmi csúcsokra értek, év végén szovjet beavatkozás Afganisztánban, majd olimpiai bojkott (az USA és néhány nyugati ország az afganisztáni szovjet beavatkozás miatt lemondják a moszkvai olimpián való részvételt).
Az 1970-es évek, úgy tűnt, a Szovjetunió és a szocialista világ évtizede volt: Amerika nemcsak vereséget szenvedett Vietnamban, de szégyenbe is került; megszűnt a dollár aranyfedezete, elszabadult az infláció, az olajválság nyomán példátlan üzemanyaghiány alakult ki az USA-ban, ehhez képest az 1970-es évek stabilitást és viszonylagos jólétet hoztak a legtöbb szocialista ország számára; és a harmadik világban, Afrikában, Ázsiában, de Latin-Amerikában is egyre több ország a szocialista fejlődés irányába mozdult el Nicaragauától kezdve Angolán, Mozambikon, Dél-Jemenen át Vietnámig.
Mégis, 1980-tól egyre több a problémás hír. A Halasi Hírek (Petőfi Népe) határozottan probléma-centrikusabb lett ebben az évben: egyszerre csak a gondokról, hiányosságokról jelennek meg nagyobb számban cikkek, a szétvert telefonfülkétől kezdve az útfelújítási hiányosságokon át más problémákig. Panaszos cikkek özöne az áruk, szolgáltatások minőségéről (drága a kenyértartó, rossz a Kossuth utca állapota stb.) – korábban, „a nagy sikerek korában”, bizony nem volt jellemző ez a hangvétel.
1980 januárjában havas tél volt, Ternyák Jenő szép fotóján a Fehértón korcsolyáznak, szánkóznak (Halasi Hírek, január 23.).
Májusban és júniusban Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós utazását ünnepelte az ország, június 8-án pedig szocialista típusú „választásokra” került sor. Halas képviselője az akkor 19 éves (!) Hegedűs Zsuzsanna, a Kötöttárugyár munkása lett. Ő volt az 1980-ban felálló Országgyűlés legfiatalabb képviselője (mandátuma lejárta után, 1985-tól a Kötöttárugyárban folytatja munkáját). Augusztusban nagy esemény, számítógép érkezik a Kötöttárugyárba. A gép az NDK-ból jön, a Robotron cég gyártmánya.
Divatba jött a tanyavásárlás, jegyzi meg Halasi Hírek 1980. augusztus 7-én. Egyre több ember vesz tanyát, míg az idősebb tanyalakók a városba költöznek. De ez miért is lenne baj? –teszi fel a korábbi évtizedekben talán eretneknek számító kérdést a cikk írója. A kérdés felvetése meglepőnek is tűnhet, hiszen a tanyai gazdálkodás a mezőgazdaság szocialista átszervezésének egyik ellenségeként számon tartott volt. Az elszórt tanyák zavarták a téeszek kialakítását, a tanyasi életmód megbélyegzésre került, mint valami maradiság; a nádtetős-kisablakos-dohos tanyák és a „tanyai sötétség” szembe lett állítva a komfortos-kényelmes-fényes városi lakásokkal és az urbanizált felvilágosodottsággal. A kommunista hatalomtechnika és irányítási modell szempontjából persze az volt a legnagyobb probléma a tanyákkal, hogy lakóik szabad, senkitől sem függő, önmagukat ellátni képes emberek voltak, ami tűrhetetlen a totális személyi függést kialakító politikai gyakorlat szándéka szerint (a magyar téeszek elődjei, a szovjet kolhozok és szovhozok is részben azért lettek kialakítva az 1930-as években, hogy felszámolják az önálló és önfenntartásra képes, tehát a hatalomtól nem függő parasztságot). Úgy tűnik a tanyai szabadság egyesek számára értékesebb volt 1980-ban, mint a panelkomfort, és ennek a véleményüknek hangot is adhattak.
Október végén ünnepélyes körülmények között megnyílt az új könyvesbolt a Kossuth utcában felépített emeletes házban. Decemberben mellette az új gyógyszertár is. S ebben az évben már októberben került sor a Csillagászati Napok rendezvényére a MÁV Művelődési Házban.
Novemberben megnyílik a Kötöttárugyár mintaboltja a városszéli Kötönyi úton. Nyitás a kínálati gazdaság felé – az üzemek már arra törekednek, hogy maguk találjanak vásárlót termékeiknek. Ebben az évben jelent meg Moldova György Szent tehén című szociográfiája, amely a magyarországi textilipar helyzetével foglalkozik, s benne egy egész fejezetet kapott a halasi Kötöttárugyár. Moldova az egész magyar textilipart bírálja a könyvben, de megkapja a magáét a halasi Kötöttárugyár is. A tervezett nyugati megrendelésekből alig van valami, a valóban korszerű gépek állnak, tonnányi drága fonal rohad a raktárakban. A dolgozókat fegyelmezni nem lehet, hiszen amúgy is munkaerőhiány van. Ezt mondja erről egy művezető Moldovának: „Maga nem ismeri ezt a népet, elég annyit kérdezni tőlük: miért nem dolgoznak rendesen, és egy félóra múlva hozza a felmondását. Most különösen nehéz a helyzet (sic!), Kiskunhalas alatt olajat találtak, a kutak állítólag többet adnak, mint az algyőiek, az olajosok minden munkarerőt felszippantanak: fizetéssel, lakással. És a többi vállalat is versenyez velük, üptre emelik a fizetéseket.” Micsoda idők, a cégek versenyeztek a munkaerőért, és azon vetélkedtek, ki tud többet fizetni… És tényleg úgy hitték, hogy Halas valami új Texas lehet.
Moldova könyve nagyon kritikus hangvételű, szókimondó (ezért a stílusért szerették meg a Kádár-rendszerben milliónyian az írót), de a szerző bírálata inkább az emberek, és nem a rendszer ellen irányul. A kiskunhalasi Kötöttárugyárral is az a baj, Moldova könyve szerint, hogy az emberek a rosszak, alkalmatlanok. Az igazgató (Sípos János) egy küldött pártkatona, szakmai képzettség nélkül; a munkások meg ipari tapasztalattal nem rendelkező, első generációs „parasztok”. Kiderül, a nyugati (olasz) partnerek számukra egyoldalúan előnyös szerződésekkel egyszerűen átverték és lehúzták a balek, dilettáns halasi gyárvezetőket . „Tanácsadásért” és „műszaki patronálásért” majd félmillió dollárt fizetett ki a halasi Kötöttárugyár (a valutaínségben szenvedő Magyarország) a Rubbertex olasz cégnek, mely cserébe vállalta, hogy meghatározott mennyiségben átvesz árukat a halasi gyárból. Végül az olaszok csak a lekötött mennyiség töredékét vették át… (A szerződés egyoldalú előnytelenségét szimbolikusan mutatja, hogy a Halasra érkező olasz delegáció teljes költségét a magyar fél fizette, ha viszont a halasiak mentek Olaszországba, azt maguknak kellett finanszírozni… Nyilvánvaló, hogy egymást tisztelő partnerek már csak elvi okokból sem írnak alá egy ilyen dokumentumot.) Szakmai hozzá nem értés, dilettantizmus, minek gyárat építeni ezeknek? – süt a könyvből az alig leplezett megvetés. Moldova halasi kísérője mindenesetre jól fején találta a szöget, amikor azt mondta, a munkások a gyárban nem maguknak dolgoznak. Igaz, ami igaz, alkalmazottnak lenni csak akkor jó, ha a munka együtt jár az ember önkiteljesedésének folyamatával (már ha valakiben erre egyáltalán van igény).
Moldova György még ilyennek látta a Kötöttárugyárat. Somfai István felvétele 1979-ből.
Ugyanez így néz ki 2016 tavaszán. Eltűntek a kerékpárok és a felirat (üres a parkoló). Az emberek elmentek, helyüket átvette a burjánzó növényzet. A szerző felvétele.
Kissé eseménytelenebb volt ez az év, mint a megelőzők, de más is – a változás lágy szellői fujdogáltak.
A morgó hangulat 1981-ben is megmaradt. A Halasi Hírek első lapszámában (január 7.) Molnár Andor morgolódásai olvashatók (Halasi háborgásaim). A vasútállomáson a bajai vonat messze kint áll meg. A Park Áruházban romlott élelmiszert árulnak. „Park Áruház. Új, szép, tágas. Áruválasztéka az országos színvonalon, vagy némiképp alatta. Árengedményes konzervvásár. Ezt a konzervet szívesen vásárolom engedmény nélkül is, hát még cca. féláron. Irtózatos szaga van. Visszaviszem, megszagoltatom egy szimpatikus arcú eladónővel. Osztja véleményem, miszerint romlott a kedvencem és szól a műszakvezetőnek. Alacsony, kövér, pirospozsgás ideges ember. Megszagolja, és közli, hogy a konzervnek semmi baja.” A szocialista hiánygazdaságban örülj annak, ha kapsz valamit, s ez meg még reklamál is… A hiánygazdaságban a boltosok nagy urak. „Még mindig a Park Áruház. Ma kivételesen gazdag a húsospult. Mögötte húszévesnyi henteslegény: – Egy kiló csontot kérek, feldarabolva – mondom. – Nincs otthon bárdotok? – kérdez, nem vágja fel, és olyan kis papírba csomagolja, hogy míg a kosaramba teszem, szanaszét szórom.” A moziban az Aladdin és a csodalámpát játszanák, felvezetőként hosszú filmet vetítenek a szanszkrit művészetről, a nézők fele még a mese kezdete előtt hazamegy… A Kossuth utca pedig rossz, latyakos, a zebrákat nem látni a sártól…
A szocialista szolgáltatási szektor éles, de jogos kritikáját adja ez a cikk, dehát ezek az állapotok nemcsak Kiskunhalasra voltak jellemzők, mindenhol ilyen viszonyokat tapasztalhatott az üzletekbe bemerészkedő, durva boltosok által a sárga földbe alázott, hiánygazdaságban élő polgár Kelet-Berlintől Vlagyivosztokig, és Magyarországon még ahhoz képest sokkal jobb volt a helyzet, mint a Szovjetunióban, ahol a húst is a pult alól kaphatták azok, akiket a boltosok arra érdemesnek tekintettek.
A lapszámból az is kiderül, hogy a halasi boltokban hiánycikk a gombfesték, a tempera, a csomagolópapír, az alufólia, a papírszalvéta, a gumiköpeny, a motorbicikli, szegényes a választék az édesipari termékekből. Nahát! Ezek bizony már a rendszer alapjait feszegető kritikák (miközben a lapszám tele van nyugati autócsodák képeivel, olvasó, érezd a különbséget evilág és avilág között). Január 21-én folytatja Molnár Andor a háborgásokat. A GELKÁ-ba hetek óta javításra beadott zsebrádió még most sincs kész, hetek óta! Az SZTK-ban a protekciósok előbb mehetnek be, másoknak meg órákat kell várni!
Tánczos Sándor halasi tanácselnök év elején interjút ad a jövő terveiről (január 14.). Elmondja, hogy folytatódik a belváros átépítése, szanálják a Schönfeld-udvart és más lakóházakat a Kossuth utcában. Rendbe lesz hozva a Sóstó, ahol 22 millió forintból motel fog épülni.
Nyáron elkészül az új buszparkoló a „MÁVAUT-pályaudvaron”, a piac előtt.
1981 nyarán már áll Halas egyetlen tízemeletes épületének váza is a „Kossuth II” lakótelepen. Immáron a belső kialakítás veszi kezdetét. További változás, hogy a Városháza előtt (az akkori Lenin téren) új díszburkolatot raknak le.