Kiskunhalas – 1986

Az 1985-ben megválasztott Tóth Istvánné országgyűlési képviselő komolyan vette a munkáját, képviselői fogadóórákat is tartott. És a tanácstagok is rendszeresen beszámoltak tevékenységükről a polgároknak. A városi tanácsülések nyíltan, előre meghirdetve és nyilvánosan zajlottak – elvileg bárki megjelenhetett azokon.

1986 tavaszán napvilágot látott a legújabb városfejlesztési koncepció. A Szakál György által jegyzett terv szerint immáron a hagyományőrzésre kell fektetni a hangsúlyt (a Tabánt meg kell őrizni!), és arra is szükség van, hogy a lakosságot is bevonják a további várostervezési előkészületekbe. Ez már egészen más filozófia, mint az 1970-es évek szinte kizárólag felülről vezérelt, és a lakosság véleményére fittyet hányó városrendezési tervei. A lényeg azonban az, hogy tervek szép számmal voltak: elkerülő gyűrű Halas körül (ez részben megépült a 2000-es évek második felében), a Dongér parkosítása (semmi nem lett belőle), szabadidőközpont a kórház háta mögötti mocsaras területen (kis részben megvalósult). A Sóstón is grandiózus fejlesztési elképzelések láttak napvilágot. Pajor Kálmán, a KUNÉP munkatársa szerint 100 szobás szálloda, termálvizes medence, ezer négyzetméteres áruház, kemping, benzinkút létesülne a tó mellett. Ekkor már egyébként félkész állapotban vannak a strand területének új épületei, a ma elhagyottan, romosan álló öltözők, kiszolgáló egységek (2020-ban veszi kezdetét egy új renováció). A halasi Sóstó valaha valóban országosan ismert üdülőhely volt. A ma is létező Sóstói Csárda a 19. század elején épült, 1862-ben mai formájára bővítették, s tulajdonosa, az 1840-es évekből Mosonból Halasra költöző német származású Kohlmann István futtatta fel a csárda körüli üdülőhelyet, fürdőházakkal, kabinokkal, szálláshellyel, afféle dualizmus korabeli vállalkozásként. A háborúban megrongálódott épületeket sajnálatos módon 1949 után a város lebontotta. A sóstói fürdő jelentőségvesztése nyilvánvalóan összefüggésben állt azzal, hogy mellette, a csárda és a város közé ékelve, az egykori kerékpároslaktanyába költöztek be a Kiskunhalason állomásozó szovjet csapatok (melyek jelenlétét egyébként nem lehetett érezni a városban, ők elzárva élték a maguk külön életét, és nem is részei a város történeti emlékezetének), és a katonai objektum közelsége akaratlanul is óvatosságra intette a közönséget és inkább más vizek (Fehértó) felé terelte a népeket. A Sóstó újjáélesztése tehát egyszerre volt „progresszív” és „konzervatív” gondolat az 1980-as években. A Sóstót egyébként valóban felértékeli (újra) a Fehértó agóniája. A környékbeli legnagyobb tó lassan haldoklik, apad, kiszárad, és senki nem tud tenni semmit.

Nyárra rendbehozták a Végh-kúriát, a pár éve még félig romos, az összedőlés szélén álló épületet szépen felújították. 1986 Thury József emlékév a Szilády Áron gimnáziumban (halálának 80., születésének 125. évfordulóján). Szép gesztus.

Szintén nyáron már állnak az új panelházak a Széchenyi utcában, vagyis az „új úton”, az 53-as út északra kivezető városi szakaszán. Ezeket az épületeket a változatosság kedvéért nem lapos, hanem sátortetővel építették. Az új lakásokkal azonban sok a baj! Szeptember 24-én lakógyűlésen találkoznak a lakástulajdonosok és a kivitelező képviselői. A lakók háborognak: a lakások beáznak, rossz a szigetelés, a konyhai sütőkben nincs rács, a kádak ócskák, a tapéta nem szép, az alagsor büdös… A kivitelező szerint igaz, hogy voltak hibák, de a Kossuth II lakótelepen sokkal rosszabb volt a helyzet… („Hangos, méltatlankodó derültség.”). Nem kizárt, hogy a kivitelező igazat mondott, csak változnak az idők. Az 1970-es években és az 1980-as évek elején az emberek még boldogan fogadták az összkomfortos, fürdőszobás, távfűtéses, padlószőnyeges, tapétás új lakást, még akkor is, ha egy kicsit beázott (csak egy adalék ehhez, 1980-ban Kiskunhalason a lakóotthonok kevesebb mint felében – 48 % – volt fürdőszoba, az épületek 42 %-a komfort nélküli volt. Vezetékes vízzel a lakóknak csak 60 %-a rendelkezett). Az 1980-as évek második felére – amikor már általánosan elterjedtek a komfortos otthonok – azonban már kezdett „cikivé” válni a lakótelepi lakás, főleg, hogy a tehetősebb, középosztályi réteg immáron nem panellakásba költözött, hanem a Kertvárosban vagy máshol épített magának tágas, emeletes kertes házat. Az 1980-as évek második felében sok család, aki megengedhette, kiköltözött a panelből, elsősorban az újonnan épülő Kertvárosba, s ez a költözés akkoriban szinte tömeges jelleget öltött, valójában már ekkor megkezdődött a lakótelepek elöregedése, a játszótereken szinte hónapról hónapra kevesebb gyerek maradt.

 A Kertváros beépülését jelzi, hogy ebben a városrészben is szükségessé válik egy nagyobb üzlet felépítése. 1986-ban megkezdődik a Kertvárosi ABC építése, melyet az Áfész megbízásából a KUNÉP 18 fős gmk-ja végez.

Az 1980-as évek a pénzbőség kora (nemcsak Magyarországon, de pl. a Szovjetunióban is), a hiánygazdaságban inkább az okoz gondot, hogy az emberek hol költsék el a forintokat. A fogyasztói igényeket megérezve a Park Áruház mellett, a két nagy lakótelep között spontán piac („lengyelpiac”) alakul ki. Egyre többen mennek külföldre, hogy ott találjanak piacot, árut. A legnyilvánvalóbb célpont számunkra természetesen Jugoszlávia: 1986 első félévében a tompai határforgalom csaknem 30 %-kal nő az előző évhez képest. A szabadkai piacról aztán olyan csodadolgok kerülnek haza, mint a Cipiripi csokoládékrém, a rizses csoki, a Csóka húskrémkonzerv… Jugoszlávia, vagy „Jugó”, ahogy akkor nevezték, a bőség földjének tetszett az 1980-as években Halasról nézve.

Augusztus 20-ára időzítve avatták fel az ÁMK (és a város) új, impozáns és kellemes belterű sportcsarnokát. Halas végre méltó csarnokot kapott sporteseményei lebonyolításához. A csarnokot Czinege Lajos, az MSZMP KB tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese adta át.

1986 nyarán titokzatos vadállat tűnik fel Halas határában. Mindenféle rémtörténetek kapnak lábra. Lekrinszki Ferenc, a MEDOSZ Vadásztársaság elnöke a következőket közölte a rémmel kapcsolatban (Halasi Hírek, szeptember 10.): „Valóban létezik egy Kiskunhalas-Zsana térségében hónapok óta garázdálkodó vad, aminek befogására a vadásztársaság több alkalommal tartott hajtóvadászatot, eddig sikertelenül. A korábbi hajtások során volt aki látta, s a lábnyomáról mintát is vettek, de ebből sajnos, nem sikerült egyértelműen megállapítani, milyen is ez az állat. A szemtanúk elmondása szerint macskaszerű, nagytestű ragadozóról van szó, amely a szájában fogva több súlyos borjút is elvitt már.” Annak idején pumáról suttogtak… Gyerekként nagy izgalommal hallgattuk a történeteket a városszéli kertekbe beosonó „pumáról”, R. J. azzal hencegett, hogy látta is a fenevadat… Később kiderül, hogy a „puma” valójában egy farkas volt, amit 1988 nyarán sikerült csak kilőni.

1986 őszén költözhetnek be a Kossuth utca és Bokányi Dezső utca sarkán létrehozott társasházba az új lakók. A sarokban levő üzlethelyiségben az Állami Biztosító kap új irodát. Lassan a vége felé közeledik a Kossuth utca rekonstrukciója…. Közben a külterületeken tanyamentési akció veszi kezdetét. 1986-ban már egyértelmű, hogy a tanyákat nem ledózerólni, hanem menteni kell! Menteni, ami még menthető.