1995 elején Jürgen Bücking kézilabdaedző távozott Kiskunhalasról, ahol amúgy sem érezte túl jól magát. Helyette a fiatal Tabajdi Ferenc érkezett Pécsről. Tabajdival eleinte nem jöttek az eredmények, de aztán lassan beindult a szekér, a csapat bent maradt az első osztályban.
Januárban felállt az új képviselőtestület. A Városi Polgári Kör hét egyéni és két listás, összesen 9 képviselőt küldhetett a testületbe (Tóth Zoltán polgármester egyéni jelöltként is indult és nyert), az MSZP két egyéni és három listás (5) képviselőt delegálhatott (egyéniben nyert Szabó Károly), a jobboldali Választási Szövetség öt egyéni mandátumot is nyert, két képviselője listán jutott be (7), listán nyert még egy-egy-egy mandátumot a Fidesz, a Köztársaság Párt és a Cigány Érdekvédelmi Szervezet.
Tóth Zoltán volt az első polgármester, aki már közvetlenül választottak meg. Alpolgármester lett ismét a polgári körös Vas Benő, és a jobboldali Pajor Kálmán.
A választások tehát érdekesen alakultak, Halas 1994-ben – mint négy évvel korábban – polgári-liberális arculatát mutatta. Az SZDSZ eltűnt, bár a Városi Polgári Kör tagjai 1990-ben még zömmel a szabaddemokratáknál politizáltak, és ami érdekes, hogy a jobboldali szövetség is legyőzte az MSZP-t. A legnagyobb politikai erő a polgári-liberális-lokálpatrióta Kör lett, melyben mégiscsak a civil szféra, a lokális kisközösségek megjelenési formáját láthatjuk, ekkor még életképes volt ez a formáció, de később, a kiteljesedő pártokrácia ragadozó, mindent maga alá gyűrő világa kegyetlenül felfalja a Kört is.
Januárban hosszú hallgatás után feltűnik Sepsi László, aki a Halasi Tükörnek ad interjút (január 25.). Szavaiból süt a Tóth Zoltán iránti ellenszenv és az ostoba gőg: „ha én húsz percet foglalkozom a város ügyeivel, az mindig többet hoz Halasnak, mintha Tóth Zoltán húsz évig teszi ezt.” – mondja. A nagyvállalkozó interjúban kibontakozó gondolatvilága szerfölött érdekes. Szinte minden mondatban kiérzik a pénzember gőgje, felsőbbrendűsége, cinizmusa és kulturális deficitje. Azt állítja, őneki ez a város nem tud semmit sem adni, de ő viszont mennyi mindent tudna tenni a városért. Vagy: „Manapság egy polgármester mindig egy adott kör, csoport érdekeit képviseli, azok tanácsát fogadja el. […] Más lehetőség nincs, egyértelmű, hogy a tőke manapság mindenütt ott susog a politika mögött.” E szavakat persze úgy is fel lehet fogni, hogy Sepsi legalább őszintén a társadalom szemébe vágja, hogy a demokrácia csak egy ostoba színjáték; de egy velejéig cinikus ember tükörképének is lehet ezt tekinteni. Sepsi az interjúban azt is megállapítja, a semmiből jött kelet-európai pénzemberek faragatlan modorában, az a baj, hogy az emberek nem akarnak dolgozni… Azt is bevallja, hogy az első millióit nem éppen becsületes úton szerezte… Jelen esetben persze nem Sepsi László személye önmagában érdekes, ő csak egy archetípust jelenít meg, azt, melyet Bibó István és Szűcs Jenő a „parlagian műveletlen, de kiváltságolt szellemmel eltelt kisnemesi” mentalitásnak nevezett, s mely archetípus a magyar társadalom legkártékonyabb jelensége volt.
Márciusban vezetőváltás a Halas TV élén. A városi tévé egyre befolyásosabb média a kezdeti évek csetlő-botló-forráshiányos-félamatőr időszaka után. Az inkább jobboldalhoz közel állónak tekintett Csorvási Katát a közéleti pályáját még a KISZ-ben kezdő Kristóf Imre váltja.
Március közepén a magyar kormány bejelenti az ún. Bokros-csomagot. A Horn-kormány majdnem egy évig nem csinált semmit, majd hirtelen itt a megszorító-program. Horn Gyula a visszaemlékezéseiben (Azok a kilencvenes évek) azt írja, amikor 1994-ben átvették az országot, teljesen kilátástalannak ítélték a helyzetet: az ipari-termelő kapacitások jelentős részét leépítették, a rablóprivatizáció csak egy szűk kört hozott helyzetbe, ugyanakkor már nem volt visszaút a szocialista gazdálkodás felé, a korábbi piacok jelentős része elveszett, az Antall-kormány idején jelentősen nőtt az államadósság… És ma már azt is tudjuk, hogy az 1994-es választásokat fölényesen megnyerő MSZP-nek semmilyen programja, cselekvésterve nem volt. Csak a kádári nosztalgia hozta vissza a hatalomba a pártot.
A Bokros-csomag célja az volt, hogy külföldi (működő) tőkét vonjon az országba, és kedvezővé tegye a nyugati exportot. A beáramló tőkével és a fokozott privatizációval csökkenteni lehet az ország adósságállományát. Hogy a nyugati exportot ösztönözzék, csökkentették a forint értékét.
A Horn-kormány koncepciója szerint azért kell a külföldi cégeket előnyben részesíteni, mert ők tőkét (valutát), nyugati munkakultúrát, és bejáratott, stabil piacokat hoznak be az országba, és tőlük inkább lehet várni az ország gazdasági felvirágoztatását, mint a Tubánszki- vagy Sepsi-féle súlyos kulturális deficittel feltűnő, enyhén szólva kétes módon felkapaszkodott hazai „nagyvállalkozóktól”. A nyugati cég jó esetben piacot is hoz, márpedig ekkor egyedül a nyugati piacokban lehetett bízni (a posztszovjet térség romokban hevert, a Balkán már megint háborúba ájult). Sajnos azonban a nyugati cégek sokszor csak piacszerzési céllal jelentek meg Magyarországon, és az az értelmezés sem teljesen komolytalan, hogy egyfajta neokolonizációhoz (saját termelő kapacitások és humán erőforrások – oktatás, egészségügy, demográfia – felszámolása, ugyanakkor a piacok megnyitása, alkalmasint államilag garantált nyereséggel a külföldi befektető számára), vezetett az 1990-es évek gazdasági átalakítása (Horn sokszor utal arra emlékirataiban, hogy a nyugati, főleg IMF-delegációk megvető, lekezelő módon bántak Magyarországgal és a magyar vezetéssel). Sajnos a magyar vezetés kénytelen volt a Nyugat által követelt megszorító intézkedéseket bevezetni (pl. brutális energiaáremelést, melynek valódi célja az ipari és a termelő struktúrák versenyképességének csökkentése), vagy a nyugati gazdasági expanziót kiszolgálni (gázművek, vízművek nyugati cégeknek való átjátszása államilag garantált hozadékkal). Egyszerűen ez volt az ára a nyugati integrációnak.
A Bokros-csomag emellett jelentős kiadáscsökkenést irányozott elől, és volt egyfajta jozefinista-elitista-„népnevelő” (népmegvető) attitűdje is, nem véletlen, hogy a budapesti urbánus értelmiség hozsannázva fogadta és ma is ujjongva emlékezik meg róla. Ezen kör számára a megszorítás nem valami „szükséges rossz” (mint ahogy ezt Horn Gyula gondolta), hanem szinte öncél, vallás. Sajnos a Bokros-csomag, még ha rövid távon, úgymond, „stabilizálta” is a gazdaságot, és megalapozta egy kb. 12 évig tartó növekvő szakasz kezdetét, mint minden megszorító politika, súlyos károkat okozott a társadalom humán szövetében (kulturális, oktatási rendszer leépítése, forráskivonás a szociális-egészségügyi szférából). A Bokros-csomag tette véglegessé a szellemileg teljesen üres MSZP neoliberális irányba sodródását (valójában a Bokros-csomag nem jelentett szakítást az 1979 óta folyamatosan zajló megszorító-„reformer” politikával, de annak betetőzése volt, emblematikus eseménye, mely valóságos fétissé vált a liberális értelmiség számára). Pszichológiai jelentősége abban is volt, hogy tudatta a társadalommal: az MSZP sem hozza vissza a „boldog békeidőket”. Kész. Vége .
Az MSZP-ben voltak jónéhányan, akik nem asszisztáltak a neoliberális hajtűkanyarhoz, és inkább távoztak. Halas országgyűlési képviselője, a szocialista Várnai László azonban támogatta a megszorításokat.
Májusban redemptiós ünnepség zajlik Halason, neves tudós vendégekkel Szegedről. Városunkban jár Kristó Gyula, Makk Ferenc, Bellon Tibor. Az 1995-ös redemptiós ünnepség a Jászkunság 1745-ös megváltására emlékezett (az 1745-ös redemptio következtében a Jászkunság visszanyerte középkori eredetű privilegizált helyzetét, melyet meg is tartott az 1876-os közigazgatási unifikációig), és egy hangsúlyozottan lokális identitás erősítését akarta. A lokális identitás erősítése addig volt hangsúlyos, amíg a lokálpatrióta Polgári Kör volt hatalmi helyzetben, utána a helyi impulzusok is érezhetően meggyengültek.
1995 júniusában megváltozik a Halasi Tükör külleme. A megszorítások mindenkit érintenek, a lapot ezentúl ócskább papírra nyomva adják ki (ára ekkor: 34 forint). A Halasi Tükör számai ebben az időben szinte teljesen depolitizáltak. Politika nincs, közélet nincs, színvonalas, mértékadó kultúra nincs, nagy problémákról nem folyik diskurzus. A lapban megint jönnek a bűncselekmények, és az unalmas-formális-félhivatalos kisvárosi híradások: szalagavató, ballagás, nagy eső esett, horgászközgyűlés, receptek, vagy éppen az országos politika érdektelen hírei (mit mondott Torgyán). Ennél sokkal érdekesebb volt az 1980-as évek helyi sajtója!
Októberben „zsidó- és kormányellenes feliratok” jelennek meg a városban.
Október 26-án interjú jelenik meg a Halasi Tükörben a kisszállási Csont Lászlóval, aki az olajmaffia ügyén vált ismertté. „A Csont-birodalom virágkorát éli – mondogatták jó két esztendővel ezelőtt a kisszállásiak. Bizony joggal, mert Csont László kisszállási vállalkozó valóságos kamionflottával rendelkezett, benzinkútjai busás hasznot termeltek, a háza előtt hét Mercedes kocsi állt.” Csont az interjúban tagadja, hogy neki maffiakapcsolatai lennének, szerinte semmi rossz nincs az olaj „savkezelésében”. Ahogy mondja, az „állami cégek már évekkel ezelőtt alkalmazták ezt. Hogy én miként jutottam hozzá úgymond a recepthez, arról nem szívesen beszélnék.” Van, amiről nem ildomos beszélni. Év végén őrizetbe veszik Sörös kisszállási alpolgármestert is. A „kis halakat” a látszat kedvéért elfogják.
Novemberben Wicker Erikát Szakál Aurél váltja a múzeum élén. Az igazgatónő 17 év után távozik.
Közben 1995 nyarán elkészült a Bibó István gimnázium új épülete, a csillagvizsgáló pedig új kupolát kap a napteleszkópnak. A Bibó gimnázium volt az utolsó nagy fejlesztés Halason a mintegy húsz évig tartó nagy átalakítás után. Ezt követően évekig, sőt, évtizedekig „nem történt semmi” (ez persze túlzás, mert hiszen a magánházak is épültek, szépültek a 2000-es években – én külföldön éltem három évig a 2000-es években, s amikor 2004 után visszatértem 2007-ben, és az Alsóvárosban sétálgattam, kellemesen meglepett, mennyi házat szépen felújítottak, persze, mint tudjuk, ezek jelentős része az akkor elterjedő személyi hitelekből történt, de akkor is ). A nagy fejlesztések kora mégis véget ért 1995-ben. Összességében a közélet az 1980-as évekhez képest átpolitizálódott (rossz értelemben) és kriminalizálódott.
1995-ben még új középiskola épült a városban. Azóta megszűnt egy általános és középiskola (nincsenek gyerekek); a fiatalok közül sokan kivándoroltak; Kiskunhalas lakossága 27 ezer főre csökkent; egyes városrészekben – például a rohamosan öregedő, viszont egyre inkább cigány jellegűvé váló Tabánban vagy az Alsóvárosban – jóformán minden negyedik-ötödik épületen látható az „Ez a ház eladó” felirat. Van persze egy jómódú vállalkozó réteg, de erősen kérdéses, hogy ez a szűk csoport fel tudja-e (vagy egyáltalán akarja-e) lendíteni az egész várost? Közben tömegessé vált a pauperizáció, a kivándorlás, a kulturális hanyatlás – vagyis Halas nagyjából az országos tendenciákat követi.
Kiskunhalas számára aranykor volt az 1970-es, 1980-as évek. Ez a könyv is azoknak az embereknek akar emléket állítani, akiknek a hangja, véleménye, értékítélete a legkevésbé hallik a modern kommunikáció hangcsapdákkal teli labirintusában, de akiknek a munkájából Halas fejlődött, gyarapodott (olykor szépen és tetszetősen, máskor bizony sablonosan és egyhangúan), azoknak, akik felneveltek minket – nem az ő hibájuk, hogy az 1970-es, 1980-as években született generáció (úgy tűnik) elveszett nemzedékké vált.