Nézzük a 2011-es év első felének főbb történéseit.
2011 januárban Schiff András zongoraművész a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak adott interjút, amiben kijelentette, hogy soha többé nem játszik Magyarországon, ahol nem kívánatos személynek érzi magát.
Március elején a Heves megyei Gyöngyöspatát megszállja a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület nevű Jobbik-közeli paramilitáris szervezet, arra hivatkozva, hogy a „cigánybűnözés” miatt nincs közbiztonság. Vona Gábor, a Jobbik elnöke is szónoklatot tartott a településen. Az eset súlyos, mert gyakorlatilag arról van szó, hogy sérül az állam erőszakmonopóliuma. Végül a Szebb Jövőért kivonult a faluból, annak ellenére, hogy több mint ezer lakos támogatta őket. Egy gyöngyöspatai lakos nyílt levelében arról írt, hogy a faluban főleg az idősek állandó rettegésben és megaláztatásban élnek. Orbán Viktor miniszterelnök, érzékelve a helyzet súlyosságát, megbízta Pintér Sándor belügyminisztert, hogy dolgozzon ki akciótervet a félkatonai szervezetek megállítására.
Csizmadia Ervin februárban a Népszabadságban („Alkalmassági teszt több ciklusra”, február 23.) azt fejtegette, a magyar politikai hagyomány része, hogy egy nagy hatalmi párt vezesse az országot. Ez volt a helyzet 1867 – 1945 között, és utána is. A magyar társadalom 1994-től az MSZP-t hozta volna ebbe a helyzetbe, ám ez a párt nem tudott élni a lehetőséggel.
Gyurgyák János az Origónak adott interjúban („Az élet-halál harc megindult”, február 27.) azt állítja, a magyar kormánynak nincs kultúrpolitikája. Mindent visz a gazdaság és a média, a nyers pragmatizmus. (Kérdés, 2021-ben mi lenne a véleménye Gyurgyáknak, most, amikor a kormány egy elég markáns, és enyhén szólva vitatható kultúrpolitikát visz.) Gyurgyák szerint történelmileg új helyzet állt elő 2010-ben Magyarországon, a baloldal minősíthetetlenül színvonaltalan kormányzása után lényegében eltűnt. Nincsenek államférfiúi politikusok, állítja, és az értelmiség is silány teljesítményt nyújtott. Nincs független értelmiség. Nem kerülnek elő jó kéziratok a fiókokból. A könyvkiadás haldoklik. A kultúra kifizetőhely, ma nincsenek befolyásos értelmiségiek. A rendszerváltás egyértelműen kudarc.
E helyes diagnózis mellett Gyurgyákból ugyanakkor mintha kitörne a népmegvető értelmiségi is. A társadalom „átgyúrásának” szükségességéről nyilatkozik.
Független média azóta sincs. Viszont a hagyományos média 2011 óta szerencsére összeomlott. Az internet demokratizálta a közbeszédet. Az egykor nagy presztízsű és vágyott foglalkozás, az újságírás tekintélye – mivel független média nincs, csak propaganda – semmivé vált, amit maguk az újságírók is érzékeltek már 2011-ben. Az Unionmedia 2011 februári felmérése szerint a „magyar újságírók döntő többsége politikailag elfogultnak, alulfizetettnek, túlterheltnek, széthúzónak, korrupcióval fertőzöttnek és motiválatlannak látja kollégáit, illetve szakmáját.” Nagyjából 1989 és 1991 között volt jó pár éve a magyar újságírásnak, amikor az szabad, igazságkereső, nonkorfom volt. Aztán a pártokrácia, a nívótlan értelmiségi szekértáborok bedarálták, konformista (az újságírás halála a konformizmus), hitvány propagandaeszközökké tették a lapokat.
2011. április 18-án a magyar Országgyűlés elfogadta Magyarország új alkotmányát (Alaptörvényét), Schmitt Pál köztársasági elnök aláírásával. A későbbi történelemkönyvekbe ez a dátum bizonnyal be fog kerülni, mint az Orbán-rendszer egyik alapvetése. Az alkotmány bevezetője nem szerényen a Nemzeti Hitvallás címet viseli. Alapvetései: keresztény Európa, ősök, magyar emberek, megint csak Európa, kereszténység, nemzet, európai egység. A 2011-es alkotmány első fejezete szellemiségében egy klasszikus európai kereszténydemokrata hitvallást tükröz.
A harmadik, történelmi bekezdésről nagyon látszik, hogy jogászok írták. Hitet tesz a „Szent Korona” mellett, elveti – és egy sorba helyezi – a náci és kommunista diktatúrákat, érvénytelennek nyilvánítja az 1949-es alkotmányt, kiáll az 1956-os forradalom mellett, és az 1944 – 1990 közötti időszakot a megszállás periódusának tartja, azaz valósággal kiradírozza a magyar történelemből.
A negyedik bekezdésben az alkotmány írói kifejezik reményüket, hogy a következő nemzedékek tagjai ismét naggyá teszik Magyarországot (bár ez elég kétértelmű).
Az alkotmány nyelvezete egyébként letisztult, kifinomult, sallangoktól mentes.
A házasságot egy férfi és egy nő kapcsolataként deklarálja. Magyarország a béke ügyében minden állammal együttműködik (a NATO nincs kiemelve az alaptörvényben, és az EU sem). Érdekes, hogy az alkotmány rögzítette, hogy a tudományos kérdésekben kizárólag a tudomány művelőinek véleménye meghatározó, az MTA, az egyetemek, deklarálja a kutatás szabadságát…
Debreczeni József júniusban helyesen megállapítja: Magyarországon újabb rendszerváltás történt. Az Orbán-rezsim kíméletlen osztálypolitikát folytat, a jómódúakat támogatja, a szegényeket szorongatja.
Ma már talán a múlt ködébe vész, de csak 2011 elején következett be a Fidesz Kína-párti fordulata. A magyar hatalmi párt vezető politikusai (Németh Zsolt, Kövér László, Balog Zoltán, vagy a Fidesz-szövetséges Semjén Zsolt) 2010 előtt, de még a 2008-as pekingi olimpia idején is folyamatosan és élesen bírálták a Kínai Népköztársaságot Tibet és „az emberi jogok megsértése” miatt, illetve támadták a szocialista kormányzatot, amiért az korrekt kapcsolatokra törekedett Pekinggel. Kormányra kerülve megváltozott a helyzet, és Orbán Viktor 2011. június 25-én deklarálta, hogy „a Kínai Népköztársaság és Magyarország szövetségesei lettek egymásnak.” Ezek a szavak persze csak azt lephették meg, aki egy pillanatig is elhitte, hogy egy politikusnak hagyatkozni lehet a szavára.