Az európai antikvitás irodalmának egyik legismertebb műve a nagy római hadvezér, államférfi, Julius Caesar, A gall háború (Commentarii de bello Gallico) című műve. A könyvvel alighanem mindenki találkozott, aki Magyarországon latint tanult, hiszen oktatási segédanyagként ma is használatos. A mű közvetlenül a hódítók szemszögéből mutatja be a hatalmas Gallia leigázását i. e. 1. század 50-es éveiben.
Gallia lakói az aquitánok, kelták (gallok) és a belgák. A gallok már félig-meddig romanizáltak, „civilizáltak”. A híres kelta papok, a druidák is a görög nyelvet használták már Caesar korában. A gallok/kelták életében fontos szerepet játszik a vallás, a druidák, mintha spirituálisabbak lennének, mint a germánok. A kelták/gallok szokásai persze még vadak, általánosan elterjedt az emberáldozat. Ugyanakkor Caesar leírása szerint változások észlelhetők kultúrájukban. „Nem is olyan régen” még az előkelőket a szolgáikkal együtt temették el, ám ez mostanra megváltozott – írja. A gallok régebben harciasabbak voltak, de „most más a helyzet.” A gallok elkényelmesedtek, amit Caesar Róma, a civilizáció közelségével magyaráz: „a galloknak viszont provinciánk közelsége és kiterjedt tengeri kereskedelmünk tág lehetőséget biztosított a bőséges, kényelmes életre.”
Az északi germánok azok, akik teljesen „vadak”, és fenyegetést jelentenek Galliára, Helvéciára. A germánok földművelése kezdetleges, magántulajdonú földjeik nincsenek, a jelek szerint égetéses-irtásos gazdálkodással foglalkoznak, de táplálkozásukban fontosabb szerepe van az állattartásnak és vadászatnak. Inkább tejen és húson élnek, állatbőröket viselnek öltözetként. (Az akkor hatalmas, összefüggő germániai erdőkben kétezer éve még nagy számban éltek bölények is). Bort nem isznak. Saját, apró termetű lovaik vannak (nyilván valamiféle erdei tarpán változat), nyerget nem használnak. Erős testalkatúak, különösebb hierarchia (államszervezet) nincs köztük, csak háborús helyzet esetén rándulnak egybe. A vendégeket nagyon tisztelik, még az ételüket is megosztják velük.
A germánok életmódja szerfölött emlékeztet a fél évezreddel későbbi szlávokéra. Ugyanolyan erdei magisztrális kultúrát képviselő nép voltak.
A belgák és a harcias helvétek folyamatosan a germánokkal hadakoznak. (A tudományos álláspont szerint a belgák és a helvétek is kelták, vagyis a germánokat megelőző nagy nyelvcsalád tagjai; igaz Caesar szerint „A belgák jórészt germán eredetűek”). A helvétekre olyan nyomás helyeződött (bár ennek lehet, hogy részben a túlnépesedés is az oka), hogy kénytelenek voltak elhagyni a Jura-hegységet (az Alpokot), és Itália felé vándorolni, ám itt a rómaiak nem feltétlen várták őket szívesen.
Ugyanakkor a gallok belviszályaikban maguk is a germánok segítségét kérik, amit persze később ők maguk is megbánnak. És akkor jöhet a nagy béketeremtő, Róma, Caesar beavatkozása, persze szigorúan az „oszd meg és uralkodj!” elve alapján.
A gall háború egy tartalmát tekintve háborús, katonai könyv. A mű jelentős részét teszik ki a csataleírások, hadmozdulatok ismertetése. Mégis, az egyik legfőbb következtetés, ami a könyvből adódik, hogy Róma hódításának sikerét a kultúra, civilizáció alapozta meg. A gallok, azzal, hogy romanizálódtak, jelentős részben készen álltak a római hódításra, még a légiók és a római közigazgatás megérkezése előtt.