Magyarország

A populizmus a magyar politikában

A nagy ellenzéki összefogás csúfos (vagy nem is olyan csúfos? – ha úgy vesszük, hogy végül is ez a silány ellenzéki társaság silány teljesítménnyel is minden harmadik szavazatot megkapta) vereségébe belebukott Jakab Péter, a Jobbik elnöke is, aki talán a legextravagánsabb ellenzéki politikus volt az elmúlt években. Ilyen magas szinten ilyen népharag jellegű, sokak által primitívnek tekintett kommunikáció még nem volt Magyarországon 1956 vagy taxisblokád óta. Sokan valamiféle deformációnak tekintették, a politika lealjasodásának a parizerevés képeit vagy a krumpliszsákos előadást a parlamentben stb.

Szóval, hogy ez is politikai píár lett volna, reklámkampány, ahogy többé-kevésbé minden politikai cselekedet az. A Jakab vezette Jobbikot árulással vádolták, mondván, kiegyezett a posztkommunista „baloldallal”, ami az eredetileg a 2000-es évek második felében a Gyurcsány, MSZP-SZDSZ elleni lázadás hullámában felemelkedett párt eredeti arcának elárulása lett volna. Az eredeti szélsőjobbos retorika és ideológia háttérbe került (egyébként már Vona Gábor elnökségének utolsó éveiben), amit egy szinte ideológiamentes populista kurzus követett.

Holott a Jakab által megjelenített populista diskurzus valójában még az utolsó szál volt, ami az „eredeti Jobbikot” a mostani párthoz kötötte. A Jobbik lázadó pártként tört ki 2006 után. A rendszerváltás legnagyobb vesztesei azok lettek, akik a rendszerváltás idején voltak gyerekek, a 2000-es években huszonéves fiatal felnőttek. Az ő elementáris felháborodottságukat kanalizálta a Jobbik (jobboldalon) és az LMP (eredetileg baloldali rendszerkritikus párt). A két lázadó alakulat közül a Jobbik volt a nagyobb, de ez nem a magyar társadalom „eredendő jobboldaliságával” magyarázható, mint azt néhány értelmiségi (pl. Szelényi Iván) tévesen gondolja. Inkább azzal, hogy a rendszerváltás rendszerében, 1990 után az uralkodó elit balra zárt, a rendszerváltás rendszerének egyik ideológiai fundamentuma volt a Kádár-rendszer kriminalizálása, amit a tömegtájékoztatástól elkezdve az iskolákig módszeresen végrehajtottak. Ezért a rendszerváltás cinikus rendszerével szembeni lázadás hulláma megtört a baloldalon emelt falakon, és természetesen jobbra zúdult az ár (baloldalon csak a nemzetközi baloldali zöld-rendszerkritikus mozgalom lehetett szalonképes).

A Jobbik, noha erősen szélsőjobboldali retorikát használt (Horthy-kultusz, ami a Jobbiktól jön, korábban soha nem volt Horthy-kultusz a magyar politikában; Szentkorona-mítosz és egyebek), de ez a szélsőjobb más volt, mint korábban, az 1990-es években a MIÉP-é.

A MIÉP markánsan antiszemita, budapesti, értelmiségi párt volt. Elektorátusa éppen úgy Budapesten volt, mint az SZDSZ-é. A Jobbikban is hallhatók voltak antiszemita hangok, nem is jelentéktelen pártvezetőktől, de biztosan nem ez, hanem a cigányellenesség volt a fő üzenet, s ezért is lehetett a párt sikeres vidéken a jelentősebb roma lakossággal rendelkező területeken a rendpárti szavazók között. A cigány-magyar együttélés problémáira nem született morálisan és intellektuálisan kielégítő válasz, ami az értelmiség felelőssége is; ráadásul a 2006 utáni kudarcos kormányzás eredményeképpen gyakorlatilag megindult a magyar állam szétesése, amit mi sem bizonyított jobban, mint a Jobbik-közeli Magyar Gárda fasisztoid alakulatainak felvonulásai a kelet-magyarországi falvakban (ha az állam kivonul, valaki úgyis elfoglalja az üresen maradt teret). Szóval, egy létező problémára adott olyan választ a szélsőjobboldali Jobbik, ami a baloldalon történő elfojtás és dogmatizmus után a szabadon maradt kitörési útvonalakon áramlott ki.

Erősen gyanítható, hogy a Jobbik szavazói elsősorban az egykori MSZP-támogatókból kerültek ki. Az adatokból látszik, hogy például Borsodban a Fideszt nagyjából ugyanannyi ember támogatta 2006-ban, mint 2010-ben, míg a 2010-ben a korábbiakhoz képest „hiányzó” szocialista szavazatok szinte mértani pontossággal a Jobbiknál jelentek meg. Azt hiszem, ezeket az embereket kevéssé érdekelte a Szentkorona meg Horthy Miklós, viszont volt bennük egyfajta rendpártiság, és a szociális biztonság iránti igény.

Szóval, a Jobbikban mindig is volt egyfajta populista düh, s miközben ez a párt folyamatosan változott, szinte csak a populista indulat maradt meg benne az eredetiből. Tehát Jakab populista fellépései nem novációk voltak, hanem az eredeti Jobbik még utolsó megmaradt eleme – csak éppen, mivel minden más kikopott, ez hangsúlyosabban jelent meg. Nyilván ez az oka annak is, hogy Jakabbal együtt, amikor a pártelnök megbukott, számos alapszervezet távozott a pártból.

Az új elnök, a nézeteit évente változtató Gyöngyösi Márton európai típusú konzervatív pártot ígér. Excessusoktól mentes konzervativizmus, nyugatosság, konzervatív piacpártiság. Ezzel, és éppen ezzel tűnnek el végleg és visszavonhatatlanul az eredeti Jobbik utolsó nyomai. A várható vég a lassú eljelentéktelenedés lesz, illetve egy jobb esetben 5-6 %-os párt, ami vályúként funkcionál pár ezer ember számára: lesznek képviselői, bizottsági helyek, néhány száz család megél a projektből, ennyi (szóval, ugyanaz a sors, mint a többi ellenzéki párt esetében).