A 20. század eleji nagy progresszió egyik legfontosabb eleme volt a freudizmus diadala, és ezzel együtt az erotika minden korábbinál nyíltabb megjelenése a művészetekben, irodalomban, festészetben. Az erotika kimondottan progresszív dolognak számított a század elején, és még később is: keleten a konzervatív sztálini fordulatig az 1930-as években, nyugaton a 2000-es évek elejéig, az aszexuális ellenforradalomig (mely attól marad progresszív, hogy csak a heteroszexualitást, ezen belül a férfiak nők iránti vonzalmát kriminalizálja).
Nos, amikor Móricz Zsigmond is 1911-es regényében, a Sáraranyban oly sokat ír a szexről (ez a szó persze nem jelenik meg a műben), akkor valójában egy nagyon is a korban progresszívnak számító regényt prezentált olvasóinak. A regény olvasói persze vélhetően nem abból a paraszti közegből kerültek ki, ahol a Sárarany története is játszódik, hanem a nagyvárosi, zömmel budapesti polgári kultúrafogyasztó rétegből – akik éppen Móricz könyvén keresztül kaphattak képet az általuk egyáltalán nem ismert paraszti világról és annak állítólagos erkölcseiről. És ez a progresszív réteg végül is szövetségest ismerhetett meg a káromkodó, istent szidó, a grófot és papot gyűlölő, a szexualitáshoz minden prüdéria, dohos viktoriánus szellem nélkül viszonyuló parasztságban. Lehet, hogy a regény intenzív szexuális tartalma is hozzájárult ahhoz, hogy a könyvet Móricz életében tizennyolcszor adták ki.
„nemigen haragusznak az asszonyok azért, ha olyankor megy látogatóba hozzájuk valaki, amikor nincs otthon a gazda…”
Ebben a paraszti világban a gyerek alig különbözik a jószágtól, az asszonyok sorsa pedig hogy uraikat kiszolgálják, és tűrjék azok kicsapongásait, sőt, fizikai bántalmazásait (maguk az idősebb asszonyok nevelik lányaikat arra, hogy ez az élet rendje). Az asszony még az asztalhoz sem ülhet le, állva eszik. Ámde nehéz helyzetben ura támasza és igaz szeretője.
„Dani fél kézzel vállon ragadta az asszonyt, megrázta, falhoz verdeste, és messze kihajította az ágyból a szoba közepére.”
A szex már csak azért is progresszív dolog, mert ledönti a régi rendi világ még létező falmaradványait. Amikor egy feltörekvő paraszt tépi le a ruhát a grófnőről, annak társadalmi tartalma is van – mint amikor mondjuk Oroszországban az írástudatlan, piszkoskörmű szibériai muzsik Raszputyin „végigmegy” a pétervári úrihölgyeken, az nemcsak valami őrült orgia, hanem szimbolikus jelentéssel is bír. A grófnő irigyli a parasztok szabad szexualitását, ami olyasféle SZABADSÁG, amit ő nem ismer.
„A grófnő megzavarodott. Meg kellett éreznie, hogy nem magánál alacsonyabb rendű lénnyel áll szemben. Meg kellett éreznie, hogy ez a férfi férfi, vele szemben. Férfi, aki asszonynak tudja őt. Aki bókot mer neki mondani, aki nem méltatja őt arra, hogy érdemleges vitába szálljon vele.”
Móricz a regényben elég nyíltan a női szexualitásról is, tehát hogy a nők testi szerelem iránti vágya semmivel sem kisebb, mint a férfiaké.
„És most már, ezen a télen az egész falu asszonya odaadta neki magát, csak egy darab káposztásföldet adjon neki Tiszaöntésen.”
A Sárarany pesszimista kicsengésű regény, hiszen főhőse, a feltörekvő zsellér Turi Dani végül is elbukik – mintha az lenne az üzenet, hogy a társadalmi korlátokat úgysem lehet ledönteni (mint Illyés versében, a Nem menekülhetszben). Egy zsellér számára a legnagyobb dolog, amit elérhet, hogy „a falu bikája” lesz. Móricz regényében az is nagyon fontos, reális, hogy szakít a romantikus paraszteszménnyel abban az értelemben is, hogy nem valami egységes „parasztságról” ír, mint a romantikus mese- és tankönyvek, hanem megkülönbözteti a napszámos zselléreket a valódi javas parasztoktól. Tényleg két külön világ ez!
„Egy summában megadni tíz forintot. Azt nem teszi meg a napszámos paraszt. Azt csak az a jó gazda teszi meg, akin be lehet hajtani, s aki ád valamit a becsületre. De a szegény ember? Hát hiszen megadná, ha vóna, de ha nincs! És soha nincs. Még akkor sem, ha van. Mert nincs benne a lelkében, hogy van. Mert nincs biztos jövője, nem tudja, mi lesz a holnap. S mert abba nőtt bele, hogy ő szegény ember, akire minden ráfér, s aki úgy szerez, ahogy tud.”
A regény nyelvezete helyenként igen „míves”, valami expresszionista festményre emlékeztetően elmosódó, nagyon erős, szinte minden érzékszervünkre hatással levő. Érezhető, hogy az író mely sorokat élvezte. Amikor a tiszántúli református magyar falu múltját és közegét mutatja be, mélyről jövő, őszinte gondolatokat olvashatunk. A reformátusok és katolikusok közötti ellentétet, a mindennapi paraszti életet értelmiségi romantikától idegenül mutatja be.
Kritikaként lehetne említeni, hogy a szereplők viselkedése nem egyszer felszínesnek és ellentmondásosnak tűnik, és nem valamiféle karakterfejlődés ábrázolása, inkább annak elmaradása miatt. Turi Dani időnként merész zsellérkapitalista vállalkozó, máskor életunt, lusta paraszt. Egy soron következő kaland előtt mélyen szégyelli magát, ami olyan furcsa, mintha egy betörőt a századik rablás után fogna meg a lelkiismeret. Erzsi a feleség olykor ronda, szottyadt, durva és kiállhatatlan; máskor angyali természetű. Egyszer goromba a családdal, másszor kegyes.
Összességében, a Sárarany érdekes, realista regény. A paraszti világ őszinte, idealizálás nélküli, belülről való bemutatása. Progresszív regény, mert kritikus a régi „feudális” rend, de a dualizmus kori kapitalizmus tekintetében is; és nagyon erotikus töltetű; valamint „filoszemita” (a 20. század elején Magyarországon kiéleződő „zsidókérdés” árnyékában), bár a svábokkal és románokkal szemben elég negatív jelzők olvashatók a műben (igaz, mondjuk a katolikusokkal szemben is). Progresszív, de mélymagyar, mint Ady.
(kép: a Felső-Tisza vidékén)