2012 június végén Gerő András történész antiszemitizmussal vádolta meg az egyik vezető magyar történészkollégáját, Romsics Ignác akadémikust. Gerő vádjait a magyar történész szakma túlnyomó többsége elutasította, de közben, 2012 júliusában érdekes vita zajlott le antiszemitizmusról és antiszemitizmus-vádról, Horthy-rendszerről, a magyar történettudományról. Máig ez volt az utolsó nagy „antiszemitizmus-vita” Magyarországon, mintegy lezárva az 1990-es évektől gyakran megismétlődő hasonló intellektuális párbajokat.
Gerő vádjait visszautasította Hunyady György, az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztályának elnöke, és számos történész (minden „oldalról”), többek között A. Sajti Enikő, Ablonczy Balázs, Bácskai Vera, Fodor Pál, Font Márta, Földes György, Gebei Sándor, Gyáni Gábor, Gyurgyák János, Hermann Róbert, Huszár Tibor, Jeszenszky Géza, Kéri László, Lengyel László, Magyarics Tamás, Németh György, Oborni Teréz, Ormos Mária, Pálffy Géza, Pléh Csaba, Pomogáts Béla, Pritz Pál, Rainer M. János, Sándor Klára, Sipos Balázs, Sipos József, Szakály Sándor, Szilágyi Ákos, Szovák Kornél, Tamás Gáspár Miklós, Ungváry Krisztián, Zeidler Miklós, Zsoldos Attila és még százas nagyságrendben mások. Gyáni Gábor szerint Gerő Andrásnak bevett módszere, hogy leantiszemitázza a vitapartnereit. De most elkövette azt a hibát is, hogy egy Romsicsra vonatkozó Gyáni-idézetet használt, amit szándékosan félreértett. Gyáni erre úgy reagált, hogy visszautasította a Gerő-féle értelmezést, és azt, hogy Gerő András rendkívül inkorrekt magának tulajdonítsa a jogot, hogy eldöntse, ő, Gyáni Gábor valójában mit gondolt.
Gerőt támogatta egyértelműen Bojtár Endre.
Krausz Tamás, noha óvatosan fogalmazott a konkrétan Romsicsot ért antiszemitizmus-vádat illetően, de arra jogosan hívta fel a figyelmet, hogy az MTA néma hallgatással szemlélte szélsőjobboldali, hungarista ideológusok (Prohászka Ottokár, Nyirő József) 2010 óta bekövetkezett rehabilitálását. György Péter esztéta szintén elvetette Romsics leantiszemitázását, de jogosnak tartotta a Horthy-rendszer és antiszemita képviselőinek újabb magyarországi kultusza felett érzett aggodalmat.
Nem tudom, mennyire olvasták Romsics Ignác munkáit a mellette kiállók, de azt hiszem, a mellette történő elsöprő többségű szolidaritás azt (is) üzente: vége annak az időszaknak, amikor csak úgy bemondásra le lehet antiszemitázni embereket.
Nem véletlen, hogy ez volt mindmáig az utolsó nagy antiszemitizmus-vita Magyarországon. Az antiszemitizmus-vád „csodafegyvere” ezzel kipukkant, s ma már sok közszereplő (pl. Puzsér Róbert) olyan hangnemet enged meg magának, amiért 2012 előtt még kirekesztés és megbélyegzés járt.
A 2010 előtt még SZDSZ-közeli értelmiségiként számon tartott Gerő András pedig élete utolsó éveiben már a Fidesz-párti propagandamédia egyik kedvenc szereplőjévé vált.
Kövér László házelnök interjút adott a Magyar Hírlapnak (július 9.), amiben bolsevik gyökerű pártnak nevezte az RMDSZ-t. Ez még az az időszak, amikor a Fidesz saját, kezes pártot akar összekovácsolni Erdélyben (ez lett volna a Magyar Polgári Párt Szász Jenő vezetésével – a kísérlet kudarcot vallott), ez az oka annak, hogy a Fidesztől független RMDSZ-t gyalázza a magyar kormánypárt elitje. Kövér szerint a bukaresti elitbe ágyazódott RMDSZ-elit felelős az erdélyi magyarság létszámfogyásáért, és azért, mert az erdélyiek nem tudják megfelelően érvényesíteni jogaikat.
Kövér nem az a politikus, aki köntörfalazni szokott: ebben az interjúban is nyíltan megvallja, hogy a kormány a középrétegeket támogatja, mert tőlük várja nemcsak az adófizetést, de azt is, hogy demográfiai értelemben kivezetik az országot a válságból (hát, tíz évvel később látszik, hogy ez a politika sem jött be).