Eredmény(ek) 17 mutatása
Amerika

A hang és a téboly

1929-ben jelent meg először, alig néhány száz példányban az akkor harmincas évei elején járó amerikai, déli, Mississippi államból származó író, William Faulkner A hang és a téboly (The Sound and the Fury) című regénye, a 20. századi amerikai és egyetemes irodalom egyik legkülönösebb, legszokatlanabb, legerősebb alkotása. A regényt nem azonnal fedezék fel, igazából Amerikában is …

Amerika

A Jedi visszatér: a film és a könyv

A Jedi visszatér filmet (1983) mindenki ismeri. Lássuk, a James Kahn által írt könyv mennyiben tér el a mozitól. A regényből megtudhatjuk, hogy az új Halálcsillag dupla akkora, mint az első volt, ami a filmből nem derül ki.Hogy Jabba régen jedikre vadászott. „Én már akkor gyilkoltam a fajtádat, amikor még jelentett valamit az, hogy jedi.” …

Amerika

A korai Dallas ethosza

A Dallas című szappanopera, minden idők legnépszerűbb sorozata az 1980-as években a neokonzervativizmus apologetikája volt. Az amerikai Délen, Texasban, Dallasban játszódó történet főszereplői az olajipari vállalkozást működtető szupergazdag Ewing család, s különösen az imádva gyűlölt (vagy gyűlölve imádott), mindenkin átgázoló, gátlástalan, nőcsábász J. R. (a magyar változatban: Jockey) Ewing. A Dallas a mágnások története, mindenki …

Amerika

A ruandai népirtás konteó

A magyar médiában is végigfutott a hír, hogy 2020. május 16-án a francia hatóságok őrizetbe vették a 84 éves ruandai Félicien Kabugát, aki nemzetközi körözés alatt állt, és az 1994-es ruandai népirtás egyik gyanúsítottja (helyi médiacézárként, médiái révén egyik feltételezett szervezője). Az USA 25 éve kereste Kabugát, 5 millió dolláros nyomravezetői díjjal. Az a jogosan …

Amerika

Az európai baloldal esélye

Paul Krugman írta még a 2008-as válság kapcsán, hogy Amerikában jelentősen előretört a baloldali gondolkodás, és ez idővel a politikában is éreztetni fogja a hatását. S valóban, a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban hatalmasat ment demokrata színekben a nyíltan szocialista Bernie Sanders, akit csak a pártvezetés (Hillary Clinton) intrikái tudtak megállítani, a Demokrata Párt számára végül …

Amerika

Kozmosz: tudomány, történelem

Minden idők egyik legjobb és legnagyobb hatású dokumentumfilmje Carl Sagan amerikai csillagász Kozmosz című alkotása (1980). Én minden évben legalább egyszer megnézem. A 13 részes filmsorozat nagy intellektuális igényességgel és látványosan mutatja be nemcsak azt, amit a kozmoszról tudni lehet (érdemes tudni) a természettudományok szempontjából, hanem a világegyetem emberi percepciójának evolúcióját is. Ez utóbbi pedig …

Amerika

A Star Wars és az amerikai történelem

A Star Wars hamisítatlan amerikai filmeposz, bár népszerűsége az elmúlt évtizedekben globálissá nőtt, olyannyira, hogy a Star Wars-univerzum a 20. század végén, 21. század elején korunk egyik legfontosabb kulturális terméke. A Star Wars jelentősége csak olyan kulturális alkotásokhoz mérhető, mint például az Odüsszeia a hellenisztikus világban, vagy a középkori Európában a Roland-ének. Ami egykoron Odüsszeusz …

Amerika, tudomány

Progresszív út a freudizmustól az aszexualitásig

Mintegy száz éve, a 20. század elején Sigmund Freud és tanítása volt a progresszív értelmiség egyik bálványa. Mint Jászi Oszkár írta a Magyarország kálváriájában, az 1910-es években a budapesti értelmiség számára Marx és Freud tanításai alkották a világmegváltó új eszmék alapjait. Magyarországon a Galilei Kör biztosított publicitást a freudizmusnak, de például Trockij is meghatározott szimpátiával …

Amerika

Amerika és Európa (Sinclair Lewis: Dodsworth)

„Pokolba azokkal, akik a formát többre becsülik, mint a lényeget.” (Sinclair Lewis) A borotvaéles logikájú, de sok vitatható nézetet megfogalmazó orosz filozófus, Alekszandr Zinovjev többször beszélt arról, hogy Európa elvesztette eredeti kultúráját, és amerikanizálódott. S valóban, a mai európai ember élete sok tekintetben amerikanizálódott. A tömegtermelés és az ebből következő fogyasztói kultúra, a fogyasztást és …

Amerika

Trump! Egy izgalmas választási éjszaka

Rendkívül izgalmasan alakult az amerikai választások éjszakája november 9-én. Hajnali kettőkor keltem, hogy élőben nézzem az eseményeket, erre az inspirált, hogy még magyar idő szerint este a CNN közvéleménykutatást készített a választásról. A felmérésből az derült ki, hogy a legtöbb ember (ha jól emlékszem, 38 %), aki elment választani, azért ment, mert változást akar. Ez …

Amerika

Sidney Sheldon: Mesterjátszma

A 2007-ben elhunyt Sidney Sheldon a világ egyik legolvasottabb írója volt (nemcsak a „maga korában”, de még ma is a legnagyobb eladott példányszámú szerzők közé tartozik). Az amerikai szerző könnyű, fordulatos ponyvaregényei az 1990-es évek elején jelentek meg Magyarországon. Nemrég olvastam el Mesterjátszma című regényét, mely 1982-ben készült el (nálunk tíz évvel később jelent meg). …

Amerika

Az ébredő erő a Baljós árnyak sorsára jut?

Meglehetősen vegyes érzelmekkel távoztam tegnap (december 18-án, mindjárt az első napon) a Csillagok háborúja legújabb, VII. részének (Az ébredő erő) vetítéséről. Minél több óra telik el a látvány óta, annál inkább felülkerekedik bennem a csalódás érzése (és azok a gondolatok, én vajon ezt hogyan oldottam volna meg). Úgy látom a visszajelzések alapján, hogy sok néző …

Amerika

Star Wars III: prófécia a zsarnokságról?

Szerencsére nem szoktam politikusok társaságába járni, egyszer mégis előfordult, hogy egy zárt körű társaságban egy viszonylag magasrangú politikus értekezését hallgathattam meg a politikusok és a politika meghatározó szerepéről. A politikus mondanivalójának lényege az volt, hogy mindenről ők döntenek: ők határozzák meg a közbeszédet; ők mondják meg, ki kap pénzt és ki nem; ők alkotnak elitet; …

Amerika

Szíria tragédiája (2015)

A borzalmas szíriai háború, tágabb értelemben az „arab tavasznak” nevezett felfordulás elérte immár közvetlen módon Európát is. A kontinensünkre özönlő menekültek jelentős része a tönkretett, háborúba taszított Szíriából érkezik (a többiek pedig a tönkretett, háborúba taszított Líbiából, Irakból, Afganisztánból). A kilátások nem túl jók. A közelmúltban Basar Aszad szíriai elnök amnesztiában részesítette a katonai szolgálat …

Amerika

Woodrow Wilson és Barack Obama

Csodálkozva olvasom a – főleg kormányközeli sajtóban megjelenő cikkeket – arról, hogy Barack Obama milyen rossz elnök és 2008 óta tartó „uralma” csupa kudarc. A valóság éppen az ellenkezője.  Barack Obama elnöksége idején Amerika visszanyerte 2007-2008-ban megroggyant pozícióit, és demonstrálta, hogy minden vita felett állóan a világ vezető hatalma. Pedig 2008-2009-ben azzal voltak tele a …

Amerika

Jimmy Carter

A 2008-as év kolosszális fordulatot hozott a világpolitikában: a gazdasági válság és a grúziai háború átrendezte a globális erőviszonyokat. A gazdasági válság nyilvánvalóvá tette az akkor már majd három évtizede tartó folyamatot, a Nyugat viszonylagos gazdasági térvesztését. Az amerikai gazdaság a világ GDP-jének 32 %-át tette ki 2002-ben, 2008-ban már csak 24 %-ot, ami példátlan, …

Amerika

Michael Jackson: Pepsi Generation

Az 1980-as évek, a világszerte bekövetkező neokonzervatív fordulat egy új remény időszaka volt. Az Amerikában a 1930-as évektől, Nyugat-Európában 1945 után kiépült keynesiánus jóléti kapitalista modell leépítése kezdetben hatalmas energiákat szabadított fel, s valóban, az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején úgy tűnt, főleg a szovjet blokk összeomlásának fényében, hogy a Nyugat által ajánlott neokonzervatív/neoliberális …