Eredmény(ek) 6 mutatása
Magyarország

Magyarország 2014 március

A Policy Agenda kutatása szerint a 2008-as válság után Magyarország zuhant legnagyobbat a visegrádi országok közül, miközben Szlovákia és Lengyelország bővülni tudott, Csehország kis mértékben esett, Magyarország teljesítménye –7 %. Az ok: 2008 után a Bajnai- és Orbán-kormányok nyirbálták meg leginkább a szociális kiadásokat, 10 %-kal, míg Szlovákiában ezek 5 %-kal növekedtek. Ennek is következtében …

Magyarország

Magyarország 2014 február

2014 februárban, a választási kampányban nyilvánosságra hozzák a Gyurcsány Ferenc 2006-os őszödi beszédének kiszivárgása körülményeit tartalmazó titkosszolgálati jelentést. A jelentés arra céloz – ami persze szerintem kezdettől nyilvánvaló volt – hogy maga Gyurcsány Ferenc volt a kiszivárogtató. Gyurcsány a 2009-ben Bolíviában meggyilkolt Rózsa-Flores Eduardo révén juttatta el a hangfelvételt egy befolyásos fideszes politikusnak, s a …

Magyarország

Magyarország 2014 január

2014 januárban eldől, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke lesz az ellenzéki Összefogás miniszterelnökjelöltje. Az elemzők – például Török Gábor – azon vitatkoznak, ki nyert és ki veszített ezzel a megállapodással, Mesterházy (MSZP), Bajnai (Együtt-PM) vagy Gyurcsány (DK), mintha ennek bármi jelentősége lenne. 2014. január 14-én Orbán Viktor Moszkvában megállapodást köt a Paks2 projektről, vagyis …

Magyarország

A baloldalt nem a Fidesz verte meg, hanem saját maga (2014)

Furcsa látványban volt részem a hétvégén Budapesten, MSZP-s plakátot láttam itt, a 2014-es önkormányzati választás közepén, vagy inkább hajrájában, a Szentendrei úton. Ez volt az első MSZP-s plakát, amit láttam a több hete tartó kampányban. Pedig tele van a város politikai hirdetésekkel, falragaszokkal. A plakátok, hirdetések száma önmagában jelzi a magyarországi pártstruktúrát 2014 őszén. Nagyon …

Magyarország

De mi lesz, ha a Fidesz győz? (2013)

Vegyük azt, aminek kisebb a valószínűsége, hogy nem a Fidesz győz a 2014-es választásokon és egy nagyon gyenge többséggel rendelkező „baloldali” kormány alakul. Az események ez esetben könnyen megjósolhatók, ugyanaz fog történni, mint a 2000-es években. Az ellenzéki Fidesz foggal-körömmel fog kaparni, hogy ellehetetlenítse a kormányt. Orbán Viktor régi szokása szerint Brüsszelbe, Washingtonba, de akár …

Magyarország

A Jobbiknak vége? (2012)

Az utóbbi hónapokban botrányoktól hangos volt a Jobbik házatája: a gyöngyöspatai polgármester fegyveres puccsra szólító felhívása, amit valaki (na, vajon ki) felvett magnóra és arról is gondoskodott, hogy megfelelő sajtónyilvánosságot kapjon; a párt belső levelezésének kiszivárgása a sajtóba; pergőtűzszerűen érkező sajtóinformációk, elemzések arról, hogy a párt szakadás előtt áll; a Szegedi-ügy – mindez arról tanúskodik, …