Csodálkozva olvasom a – főleg kormányközeli sajtóban megjelenő cikkeket – arról, hogy Barack Obama milyen rossz elnök és 2008 óta tartó „uralma” csupa kudarc. A valóság éppen az ellenkezője. Barack Obama elnöksége idején Amerika visszanyerte 2007-2008-ban megroggyant pozícióit, és demonstrálta, hogy minden vita felett állóan a világ vezető hatalma. Pedig 2008-2009-ben azzal voltak tele a …
Jimmy Carter
A 2008-as év kolosszális fordulatot hozott a világpolitikában: a gazdasági válság és a grúziai háború átrendezte a globális erőviszonyokat. A gazdasági válság nyilvánvalóvá tette az akkor már majd három évtizede tartó folyamatot, a Nyugat viszonylagos gazdasági térvesztését. Az amerikai gazdaság a világ GDP-jének 32 %-át tette ki 2002-ben, 2008-ban már csak 24 %-ot, ami példátlan, …