„A leírt gondolat jó barát.” A Rab Ráby komoly könyv, mégha az író el is idétlenkedte néhol a szöveget (Villám Pista története egészen gyerekes, odahányt, valószerűtlen). A regény szövege jókaisan hanyag (az egyik szereplő neve például kezdetben Leányfalvy, majd később Leányváry), úgy tűnik, nagy regényírónk nem volt valami precíz szövegszerkesztő (ami egyébként nem gátja a …
Kétféle korrupció
Azt mondja tanult ismerősöm, hogy 2010-ben az MSZP-SZDSZ-kormány a korrupció miatt bukott meg. Valóban volt akkor egy olyan érzület, hogy ezek szétlopják az országot. Ez az érzület most is lépten-nyomon tetten érhető, mégis, a kormánypártnak minden esélye megvan, hogy 2022-ben a soron következő negyedik választást is megnyerje. Erre tanult ismerősöm azt mondaná, hogy akkor a …
Magyarország 2009 őszén
2009 szeptemberében magyar-szlovák találkozóra került sor Szécsényben. Robert Fico szlovák miniszterelnök megalázta magyar kollégáját, Bajnai Gordont, gúnyt űzött a magyarokból. A nyitott szlovák konvojt demonstratív módon fegyveresek kísérték, mintha nem baráti országba érkeztek volna. Szeptemberben már az Élet és Irodalom vezércikke is kormányt búcsúztat. Kovács Zoltán szerint (Mi marad?): „Az állam nem korszerűsödött, versenyképessége romlott, …