Eredmény(ek) 7 mutatása
foci

A futballtörténelem legnagyobb csalásai

2002 nyarán óriási csalódás volt számomra végignézni, ahogyan elcsalják a futball vébét, és a Koreai Köztársaságot (Dél-Koreát) a bírók befújják a legjobb négy közé. Befújják, méghozzá szégyentelenül, leplezetlenül, a látszatra sem adva. Emlékezetes, három európai nagycsapaton, Portugálián, Olaszországon, majd Spanyolországon is átgázolt Dél-Korea, igen jelentős bírói segítséggel. A portugálok ellen csoportmeccsen a bíró kiállított két …

Magyarország

Magyarország – 2010 február, március

Február elején Heller Ágnes ad interjút a 168 óra hetilapnak. A filozófus szerint a magyarországi jobboldal nem konzervatív, hanem nacionalista és populista, igazán pedig csak azok az értelmiségiek számítanak, akiket külföldön jegyeznek és ottani díjakat kapnak – hangzik a második részében öngyarmatosító, sznob, és tulajdonképpen ostoba megnyilatkozás (hiszen a magyar kultúra szempontjából a magyar közönség …

Amerika

Az ébredő erő a Baljós árnyak sorsára jut?

Meglehetősen vegyes érzelmekkel távoztam tegnap (december 18-án, mindjárt az első napon) a Csillagok háborúja legújabb, VII. részének (Az ébredő erő) vetítéséről. Minél több óra telik el a látvány óta, annál inkább felülkerekedik bennem a csalódás érzése (és azok a gondolatok, én vajon ezt hogyan oldottam volna meg). Úgy látom a visszajelzések alapján, hogy sok néző …

Magyarország

A Fideszt nem lehet legyőzni – az illiberalizmus csapdája (2014)

Nem azért adtam ezt a címet ennek a bejegyzésnek (eredetileg: „A Fideszt nem lehet legyőzni – csak elsöpörni”,, de ez némiképp félreérthető lenne, ezért megváltoztattam), mert magam a Fidesz megsemmisülését vagy elsöprését kívánnám, vagy erre szólítanék fel, ez nem így van, csak konstatálom a kialakult helyzetet. Tavasszal már eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha a …

Magyarország

Mesterházy bukása (2013)

„Vének Tanácsa” alakul az MSZP-ben, hogy segítse Mesterházy Attila elnök munkáját. A Vének Tanácsa azokból a szocialista veteránokból áll, akik 1994-ben, 2002-ben, 2006-ban győzelemre vezették a pártot. Amikor 2010-ben Mesterházy Attila az MSZP elnöke lett, egyik első dolga volt felszólítani az „öregeket”, húzódjanak háttérbe. Az „öregek” visszatérése Mesterházy politikai bukásának csalhatatlan jele (bár a választási …

Magyarország

Orbán Viktor és a történelem (2013)

Pár hete a hatalom által uralt „közszolgálati” médiában egy egész héten át téma volt Orbán Viktor hungarocelből készült szobrának „ledöntése” az ellenzéki Szolidaritás tüntetésén. Főleg azt követően vált a „szobordöntés” elsőszámú témává, hogy a független magyar bíróság kimondta, Baján csalás történt az időközi választásokon. A bajai ügy időközben újabb fordulatot vett, mert kiderült, a második, …

Magyarország

De mi lesz, ha a Fidesz győz? (2013)

Vegyük azt, aminek kisebb a valószínűsége, hogy nem a Fidesz győz a 2014-es választásokon és egy nagyon gyenge többséggel rendelkező „baloldali” kormány alakul. Az események ez esetben könnyen megjósolhatók, ugyanaz fog történni, mint a 2000-es években. Az ellenzéki Fidesz foggal-körömmel fog kaparni, hogy ellehetetlenítse a kormányt. Orbán Viktor régi szokása szerint Brüsszelbe, Washingtonba, de akár …