Nem azért adtam ezt a címet ennek a bejegyzésnek (eredetileg: „A Fideszt nem lehet legyőzni – csak elsöpörni”,, de ez némiképp félreérthető lenne, ezért megváltoztattam), mert magam a Fidesz megsemmisülését vagy elsöprését kívánnám, vagy erre szólítanék fel, ez nem így van, csak konstatálom a kialakult helyzetet.
Tavasszal már eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha a pepita ellenzék győzne a választásokon, és felállt volna egy kis többségű MSZP-DK-Együtt-PM-MLP kormány. Nos, egy ilyen kormány fél éven belül megbukott volna. Az áprilisi választások után azonnal tüntetések, demonstrációk kezdődtek volna, Orbán Viktor hívó szavára százezrek tódultak volna ki az utcára, utakat, hidakat zártak volna le, nyugdíjemelést, béremelést, rezsicsökkentést, adócsökkentést követelve. Mesterházy miniszterelnököt és a többi kormánypárti politikust – éppen úgy, mint 2002 után Medgyessyt, Mécset és másokat – árnyékként követték volna, mindenütt kifütyülték volna, kereplőkkel, sípokkal zavarták volna meg. A Hír TV kommandója ott loholt volna minden kormánypárti politikus nyomában, az arcukba tolták volna a mikrofont és kamerát, aztán mentek volna a manipulatív módon összevágott, a politikai ellenfelet kedvezőtlen színben feltüntető riportok. Egy perc nyugtuk nem lett volna. A kormányváltás után az egész – ma már fideszes dominanciájú – médiagépezet azt harsogta volna, hogy milyen rossz minden, Magyarország rossz úton halad, az embereknek rossz, mennyien kivándorolnak, milyen kevés gyerek születik, mennyi korrupciós ügy, új adók, pökhendi kormánypártiak, nem csökkentik az ÁFA mértékét, Magyarország szembemegy az európai értékekkel… Orbán Viktor és a fideszes politikusok – éppen úgy, mint 2002 után – külföldre rohangáltak volna feljelenteni a kormányt. A kormány minden intézkedését megtorpedózták volna. Lebénították, gúzsba kötötték volna a kormányt, amely pár hónap múltán feladta volna a küzdelmet, a pókhálóban vergődést és kénytelen lett volna új választást kiírni. Az új választáson pedig ismét a Fidesz aratott volna győzelmet az egymással is acsarkodó, szétzilált, szárnyaszegett kormánypártokkal szemben.
Mindennek oka, hogy a magyarországi pártok közül egyedül a Fidesz rendelkezik utcára mozdítható százezres tömeggel. Orbán Viktornak elég egyet füttyentenie, és félmillió nyugdíjas azonnal az utcán terem. A Békemenet rendezvényein akkora tömegek mozdultak meg, melyeket 1957. május 1-je óta nem látott Budapest. Az egész Andrássy utat megtöltötte az embertömeg Orbán Viktor hívó szavára. És ezzel a tömeggel szemben nincs mit szembeállítani. Velük szemben nincs, és – szerencsére – nem is lehet fegyver, legfeljebb egy másik ugyanakkorra tömeg. A magát „demokratikusnak” nevező ellenzék és a Jobbik is ugyanakkor csak néhány ezer embert tud utcára vinni.
És ezt a tömeget nem lehet legyőzni. Ez az emberanyag – melynek kiépítése a 2002-es választási vereség után kezdődött meg – akkor is garantálja a Fidesz számára a tényleges irányítást, ha történetesen elveszíti a választásokat. Tulajdonképpen ez történt 2002 után is, amikor a fideszes massza gondoskodott arról, hogy Medgyessy Péter betartsa nagyvonalú választási ígéreteit. A bőkezűen „osztogató” Medgyessy valójában defenzívában volt kormányra kerülése után. Egyszerűen nem tehetett mást, mert a választás és a formális hatalomra kerülés után a tényleges legitimációt is meg kellett szereznie egy agresszívan nyomuló, számbeli túlsúlyban lévő ellenféllel a háta mögött.
Igaz, a 2002-es MSZP-ben még voltak ravasz öreg rókák, akik jól csőbe húzták a Fideszt az ügynöküggyel és egyben Medgyessy politikai sírját is megásták. A Fidesz úgy ráharapott a D-209-es ügyre, mint gyöngytyúk a takonyra, és éppen ez is volt a cél. Minél jobban üvöltenek a jobboldaliak Medgyessy „gyalázatos” ügynökmúltjáról, annál mélyebbre ássák magukat a csapdába, hiszen így kínosabb lesz elszámolniuk a saját ügynökmúltjukkal.
A csel bejött, 2002 őszén az MSZP kiütésszerű győzelmet aratott az önkormányzati választásokon. Miután jól orrbavágták a Fideszt, kicsit le is nyugodott a légkör, amely aztán 2006 őszén minden korábbinál forróbbá vált (igaz, ehhez Gyurcsány Ferenc is hozzátette a magáét az őszödi beszéd kiszivárogtatásával).
A 2006-os választási győzelem után viszont Gyurcsányék nagyon helyesen felvonultatták a saját tömegüket az Andrássy úton. Én természetesen nem voltam ott, de felvételekről láttam azt a hatalmas tömeget. Ez kellett ahhoz, hogy pár hónapig Orbánék csöndben maradjanak. Ha nem lett volna ez a tömeg, ez az erő, a kereplős jobboldaliak azonnal ráugrottak volna Gyurcsányra is, csakúgy mint Medgyessyre (így őszig kellett várni, amikor Gyurcsány Ferenc maga verte szét az őszödi beszédével a saját táborát).
Szóval, Magyarország kilátásai ebből a szempontból nem valami fényesek. A Fidesznek nincs ellenfele: annak ellenére, hogy a magyar társadalom többsége kormányváltást szeretne, a Fidesz egymás után kétszer is kétharmados többséget szerzett az Országgyűlésben, 2014 mindhárom országos választását megnyerte. A Fideszt nem lehet csak úgy legyőzni, bár Magyarország továbbra is demokratikus állam, igenis többséget lehet szerezni másoknak is demokratikus választás útján, de – mint fentebb emellett érveltem – ez nem sokat változtatna a lényegen, főleg, hogy a „baloldal” teljesen üres (a baloldal, mint korábban írtam, saját magát verte meg. A baloldalt túszul tartja, pókhálóként köti erős gúzsba egy szektás-népmegvető-antidemokrata csoport, amely már többször is megkapta az esélyt, de intellektuális korlátoltságánál fogva – mert hiszen a népmegvetés és szektás dogmatizmus bizony intellektuális csökevény – egyszer sem tudott élni vele. A baloldalt egyáltalán nem a Fidesz verte meg, még ha formálisan ez is következett be).
A formális választások, erős felhatalmazás ellenére Fidesz-Magyarország mégsem áll erős lábakon – bár a zömmel jogász végzettségű és jogász észjárású fideszes „ősgárda” ezt így láthatja. Az illiberális-putyinista, a szabadság köreit nem tágító, hanem összenyomó modell törése csak idő kérdése. Minél erősebb nyomás nehezedik a szabadságra, annál inkább felértékelődnek a marginális elemek – ez törvényszerű. Még az a jobb variáns, ha a törés a Fideszen belül következik be (ennek is vannak jelei), és nem „kívül”, mert az már „forradalom”, vagy valami ilyesmi. Egy magyarországi „forradalomnak” pedig a jelen helyzetben biztosan akadnának külföldi szponzorai…
A rendszerváltást elbukó hazánk továbbra is vesztésre áll, sőt, mintha a mennydörgést-villámlást okozó viharfelhők csak most kezdenének gyülekezni nyugat felől.
(https://nepibaloldal.blog.hu/2014/10/24/a_fideszt_nem_lehet_legyozni_csak_elsoporni)