1987 januárja nagy havat hozott Halason is. De mást is, maga Isaura, azaz Lucelia Santos brazil színésznő látogatott el Kiskunhalasra! A brazil tévésorozat, a Rabszolgasors hőse helikopteren érkezett közénk (én akkor az ÁMK-ban voltam kisiskolás, emlékszem, hogy óra közben az ablakhoz rohantunk, amikor megláttuk az égen a helikoptert, jön Isaura!). A művésznőt Szabó Károly tanácselnök …
Kiskunhalas 1984 – 1985
1984 még a belváros rekonstrukciójának jegyében zajlott. Februárban adták át a Jósika utcai új, és tetszetős lakóház földszintjén kialakított 810 négyzetméter alapterületű kerékpár- üveg- és bútorboltot. Ugyancsak 1984 tavaszán elkészült a Kossuth utcában az új KUNÉP épületegyüttes első üteme, valóban ízléses, a Nyugatot idéző kialakítással. Halas belvárosa ezekkel az épületekkel nemcsak szebb és „modernebb”, hanem …
Kiskunhalas 1982 – 1983
Az olajipar fellendülésével 1982-ben befejeződött az „Olajos hotel” felépítése Kiskunhalason. Május elején adták át az új szállót, mely színezett üvegablakaival igyekezett „korszerű” lenni, mégis ódivatúnak tűnt már az 1980-as években is (le is bontották a 2000-es években). 1982 elején alig vannak halasi hírek a Halasi Hírekben, lassan csordogál az élet (érdekes módon a lapban sokkal …
Kiskunhalas 1980 – 1981
Az 1980-as évek a „reformok” és „takarékosság” jegyében kezdődnek. A világpolitikában felfordulás, „tektonikus mozgások” 1979-től: Iránban győzött az iszlám forradalom, az olajárak történelmi csúcsokra értek, év végén szovjet beavatkozás Afganisztánban, majd olimpiai bojkott (az USA és néhány nyugati ország az afganisztáni szovjet beavatkozás miatt lemondják a moszkvai olimpián való részvételt). Az 1970-es évek, úgy tűnt, …
Kiskunhalas – 1977
1970-es évek elején helyi mércével grandiózus építkezések kezdődtek Kiskunhalason, a jórészt vályogból és sárból épült, a külső szemlélő számára jelentéktelen, de lakói által nagyra tartott, évszázados (és kun) múltjára büszke alföldi városban (140 km-re délre Budapesttől, a Duna és a Tisza közén, ahogy szinte minden, Halassal foglalkozó úti- és helytörténeti könyv kezdődik…). A dohos, régi, …
Azok a ’80-as évek
A minap szülővárosom, Kiskunhalas utcáin, egész pontosan a Kossuth utcán sétálgattam. Arra gondoltam, milyen sokat változott ez a város a ’80-as évektől kezdve. Még emlékszem a nagy átépítések előtti gidres-gödrös rossz Kossuth utcára (a város kelet-nyugati tengelye). Halvány emlék, hideg volt, az úttest toldozott-foldozott, apám biciklin vitt valahová… Aztán úgy 1983-1984 táján az utat megcsinálták. …