1995 elején Jürgen Bücking kézilabdaedző távozott Kiskunhalasról, ahol amúgy sem érezte túl jól magát. Helyette a fiatal Tabajdi Ferenc érkezett Pécsről. Tabajdival eleinte nem jöttek az eredmények, de aztán lassan beindult a szekér, a csapat bent maradt az első osztályban. Januárban felállt az új képviselőtestület. A Városi Polgári Kör hét egyéni és két listás, összesen …
Kiskunhalas – 1994
1994 a választások jegyében telt el. A polgárok igazán most először tapasztalhatták meg a választási propagandakampány ízét, poklát. 1990-ben világosabb volt a képlet, a kommunisták mennek, valakik helyettük jönnek (MDF vagy SZDSZ), az első többpárti választások kampánya fölött még főleg az előző rendszer szelleme lebegett. A kampány nem volt gyűlöletkeltő (jellemző, hogy akkoriban néhány uszító …
Kiskunhalas – 1993
1993-ban még tartott, nem fejeződött be a régi rendszer, struktúrák bomlása. A téeszek folytatódó szétlopása heves indulatokat kavar a Dél-Alföldön. Januárban Balotaszálláson majdnem tettlegességig fajulnak az események. A Kossuth TSZ elnökét, Tubánszki Józsefet megfenyegetik. Egy balotai lakos így panaszkodik (Halasi Tükör, február 5.): „Uram, ez az ember tönkretesz bennünket. A kétszáz tagból húsz sem dolgozik. …
Kiskunhalas – 1992
1992 elején a nyugat-ukrajnai Sztrijből érkezett delegáció Kiskunhalasra. Az ukránok célja testvérvárosi viszony kialakítása Halassal, amiből nem lesz semmi, bár később is lesznek próbálkozások a sztrijiek részéről. Ezzel párhuzamosan elhalnak a korábbi kapcsolatok a Krímmel (mivel Kecskemét és Szimferopol testvérvárosok voltak, Bács-Kiskun megye és a szovjet félsziget között szoros kapcsolatok voltak a rendszerváltás előtt). Tóth …
Kiskunhalas – 1991
1991 januárjában Fejes Ákos igazgató és Semsey András, az Ikarus vezérigazgatója bejelentik, hogy szanálják az Ikarus kiskunhalasi gyárüzemét. A dolgozókat egyelőre még azzal kábítják, hogy a cég átalakul, nyugatra fog exportálni, és később is lesz munkalehetőség… Év elején egyébként 1200 fölé nő a munkanélküliek száma Halason, miközben alig pár éve még munkaerőhiány volt… Közben januárban …
Kiskunhalas – 1990
1990-ben majdnem a duplájára, 9,5 forintra emelkedik a Halasi Tükör ára, de hetilappá alakul át. A lapban bevezetik az anyakönyvi rovatot (a megszűnt Halasi Hírek helyett). 1990 januárban beköltöznek az első lakók a megújult Sétálóutca (akkor még, Bokányi Dezső utca) lakásaiba. 1990-ben jelent meg a Hild-érmes Kiskunhalast bemutató helytörténeti és építészeti füzet (a történeti részt …
Kiskunhalas 1988-1989
1988 elején elkészült a Mátyás téri lakókomplexum szép, ízléses („nyugatias”) házakkal. A felújított vasútállomás is ebben az évben kerül átadásra. A Kossuth utca átalakításának egyik záróakkordjaként lebontják a Központi Óvodát, kivágják az ott lévő levő szép fákat, a terület azóta is bántóan üres, jelenleg parkolásra használják. Június 23-án városunk Hild-érmet kapott, elismerést nyert tehát a …
Kiskunhalas – 1987
1987 januárja nagy havat hozott Halason is. De mást is, maga Isaura, azaz Lucelia Santos brazil színésznő látogatott el Kiskunhalasra! A brazil tévésorozat, a Rabszolgasors hőse helikopteren érkezett közénk (én akkor az ÁMK-ban voltam kisiskolás, emlékszem, hogy óra közben az ablakhoz rohantunk, amikor megláttuk az égen a helikoptert, jön Isaura!). A művésznőt Szabó Károly tanácselnök …
Kiskunhalas – 1986
Az 1985-ben megválasztott Tóth Istvánné országgyűlési képviselő komolyan vette a munkáját, képviselői fogadóórákat is tartott. És a tanácstagok is rendszeresen beszámoltak tevékenységükről a polgároknak. A városi tanácsülések nyíltan, előre meghirdetve és nyilvánosan zajlottak – elvileg bárki megjelenhetett azokon. 1986 tavaszán napvilágot látott a legújabb városfejlesztési koncepció. A Szakál György által jegyzett terv szerint immáron a …
Kiskunhalas 1984 – 1985
1984 még a belváros rekonstrukciójának jegyében zajlott. Februárban adták át a Jósika utcai új, és tetszetős lakóház földszintjén kialakított 810 négyzetméter alapterületű kerékpár- üveg- és bútorboltot. Ugyancsak 1984 tavaszán elkészült a Kossuth utcában az új KUNÉP épületegyüttes első üteme, valóban ízléses, a Nyugatot idéző kialakítással. Halas belvárosa ezekkel az épületekkel nemcsak szebb és „modernebb”, hanem …
Kiskunhalas 1982 – 1983
Az olajipar fellendülésével 1982-ben befejeződött az „Olajos hotel” felépítése Kiskunhalason. Május elején adták át az új szállót, mely színezett üvegablakaival igyekezett „korszerű” lenni, mégis ódivatúnak tűnt már az 1980-as években is (le is bontották a 2000-es években). 1982 elején alig vannak halasi hírek a Halasi Hírekben, lassan csordogál az élet (érdekes módon a lapban sokkal …
Kiskunhalas 1980 – 1981
Az 1980-as évek a „reformok” és „takarékosság” jegyében kezdődnek. A világpolitikában felfordulás, „tektonikus mozgások” 1979-től: Iránban győzött az iszlám forradalom, az olajárak történelmi csúcsokra értek, év végén szovjet beavatkozás Afganisztánban, majd olimpiai bojkott (az USA és néhány nyugati ország az afganisztáni szovjet beavatkozás miatt lemondják a moszkvai olimpián való részvételt). Az 1970-es évek, úgy tűnt, …
Kiskunhalas – 1978
Ha 1977 a Kuruc vitézek tere lakótelep éve volt, 1978-ban egy más típusú építkezési program veszi kezdetét Halason. Megkezdődik ugyanis a Kertváros „betervezése”. A város nyugati szélén levő homokbuckákon új lakóterület jön létre – de nem panel-, hanem kertesházakkal. 1978 januárjában neveket adnak a leendő utcáknak – kedves virágneveket (Árvácska, Búzavirág, Dália, Gyöngyvirág, Hóvirág, Ibolya, …
Kiskunhalas – 1977
1970-es évek elején helyi mércével grandiózus építkezések kezdődtek Kiskunhalason, a jórészt vályogból és sárból épült, a külső szemlélő számára jelentéktelen, de lakói által nagyra tartott, évszázados (és kun) múltjára büszke alföldi városban (140 km-re délre Budapesttől, a Duna és a Tisza közén, ahogy szinte minden, Halassal foglalkozó úti- és helytörténeti könyv kezdődik…). A dohos, régi, …
Hideg május a Tabánban
Szokatlanul hideg volt ezúttal a május vége, június eleje. Kizöldült a kinti világ, virágba borultak a fák, alacsonyan szállnak a sötét felhők, miközben a nyári Nap egyre erősebben tűz. Kiváló viszonyok a fényképezéshez. A halasi Tabán utcaszerkezetében, építészetében, népi összetételében archaikus világa jó fotótéma, lássuk mit tud az új telefon.
Az anyaság öröme, a szeretet ünnepe
Karácsony előtt Halason a református egyház gondozásába tartozó egyik óvodában és iskolában volt szerencsém egy évzáró ünnepségen részt venni. Az Ékes Kapu Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthon lemaradott vagy fogyatékkal élő gyermekeket gondoz. Vannak, akik csak elmaradtak egy kicsit egy társaiktól, de láthatók egészen súlyos esetek is.
Új hőskorszak? (2018)
Éppen hat éve annak, hogy meglehetősen lesújtó képet adtam Kiskunhalas állapotáról. Az omladozó belvárosról, a szembetűnő gondokról, arról, hogy az 1980-as évek aranykora után mintha az enyészet és sivárság kezdett volna gyökeret verni. Azóta eltelt hat év, és most egészen más benyomások érik az embert. Hat év persze nem sok idő, másfelől viszont akik akkor …