Eredmény(ek) 3 mutatása
Kiskunhalas, Magyarország

Kiskunhalas 1984 – 1985

1984 még a belváros rekonstrukciójának jegyében zajlott. Februárban adták át a Jósika utcai új, és tetszetős lakóház földszintjén kialakított 810 négyzetméter alapterületű kerékpár- üveg- és bútorboltot. Ugyancsak 1984 tavaszán elkészült a Kossuth utcában az új KUNÉP épületegyüttes első üteme, valóban ízléses, a Nyugatot idéző kialakítással. Halas belvárosa ezekkel az épületekkel nemcsak szebb és „modernebb”, hanem …

Kiskunhalas

Kiskunhalas 1982 – 1983

Az olajipar fellendülésével 1982-ben befejeződött az „Olajos hotel” felépítése Kiskunhalason. Május elején adták át az új szállót, mely színezett üvegablakaival igyekezett „korszerű” lenni, mégis ódivatúnak tűnt már az 1980-as években is (le is bontották a 2000-es években). 1982 elején alig vannak halasi hírek a Halasi Hírekben, lassan csordogál az élet (érdekes módon a lapban sokkal …

Amerika

Az ébredő erő a Baljós árnyak sorsára jut?

Meglehetősen vegyes érzelmekkel távoztam tegnap (december 18-án, mindjárt az első napon) a Csillagok háborúja legújabb, VII. részének (Az ébredő erő) vetítéséről. Minél több óra telik el a látvány óta, annál inkább felülkerekedik bennem a csalódás érzése (és azok a gondolatok, én vajon ezt hogyan oldottam volna meg). Úgy látom a visszajelzések alapján, hogy sok néző …