2009 májusában a Fidesz-közeli Magyar Hírlap még azért ostorozta a kormányt, mert túl jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal. A Fidesz-közeli véleménybefolyásoló, Gereben Ágnes „nagyon súlyosnak” látja a helyzetet: „Aki kritikátlanul helyesli és igazolni igyekszik az orosz előrenyomulást, az tulajdonképpen kollaborál azzal a gazdasági és politikai expanzióval, amely a Kreml politikájának évszázados hagyományokra épülő, lényegi eleme.” – írta, igazodva pártja éppen akkori véleményéhez.
Május 10-én a pécsi rendkívüli polgármesterválasztáson győzött a fideszes Páva Zsolt, a szocialista Szili Katalinnal szemben. A vereség után széthullik a városi közgyűlésben az MSZP-frakció, egy csoport kiválik a pártból. A vereség és széthullás jelzésértékű, hiszen Pécs korábban Magyarország egyik leginkább baloldalinak tekintett városa volt.
A Honour and Rights elnevezésű blogon megjelenik egy érdekes névtelen levél, amit Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök egyik bizalmasa, sőt, „egykori barátja” írt. A névtelen levél súlyos állításokat tartalmaz, de mivel anonim, hitelessége is nehezen ellenőrizhető (igaz, olyan személyes megjegyzések vannak benne, amelyek alapján első látásra az feltételezhető, hogy tényleg olyan ember írta, aki valóban bizalmas viszonyban volt az egykori miniszterelnökkel). Egy csalódott „menekülő”, aki egykoron még hitt Cipolla-Gyurcsánynak, írta a levelet. A megszállott intrikus Gyurcsány még most is, lemondása után is keveri a kártyákat, mint a cirkuszban az akrobata, még most is pörgeti az egyre gyakrabban földhöz csapódó tányérokat, miközben már minden széthullott, a cirkusz sátra beszakadt, a közönség fütyül, őrjöng és tojással dobálja. A levélíró szerint Gyurcsány cinikus, gátlástalan, a hatalomért mindenre képes ember. Egy olyan bűvész, aki egyedüli érdemének az átverést tartja és azt hiszi, a közönségnek is tetszik az, hogy ő átver másokat, beleértve magát a közönséget is (IGEN! Gyurcsány ezért tette közzé az őszödi beszédet!). A levélíró szerint lehallgatják a fideszes politikusokat, és azokat a befolyásos személyeket, akik kapcsolatban állnak a legnagyobb ellenzéki párttal. A kormány titokban szélsőjobbos embereket támogat. Sőt, érdekében áll a szélsőjobbos veszély felnagyítása. A 64 Vármegye Mozgalom vezetői és Toroczkai László manipulált emberek. Arra is célzott, hogy a Kuruc.info náci portál a magyar szervek jóindulatából működik, egyik célja a jobboldal megosztása (másik meg a szélsőjobboldali veszély prezentálása). Titkos pénzekkel zajlik Vonáék, azaz a Jobbik erősítése. A cél: megosztani a jobboldali tábort. A nácik erősítése és a szélsőjobbos-militarista botrányok (az akkor a semmiből felbukkant majd később ugyanolyan hirtelen felszívódott Magyarok Nyilai egyesület, a fegyveres támadás a rendőrpalota ellen) úgy kellenek a kormánynak, mint egy falat kenyér. Gyurcsány zsarolja Szili Katalint és titkosszolgálati módszerekkel ellenőrzése alatt tartja az MSZP több vezető politikusát – áll a súlyos, de sajnos hihető dolgokat tartalmazó levélben.
A Népszabadság hirtelen elkezd együtt érezni a korábbi 15 évben megvetett, lenézett, kigúnyolt munkavállalókkal (Beszélő szerszámok). A lap korábbi, neoliberális ethosza szerint a munkavállalók voltak felelősek azért, ha nehéz helyzetbe kerültek (én is emlékszem cikkekre a 2000-es évekből a Népszabiból, amikor magas lovon ülve azt próbálták elmagyarázni a munkanélkülieknek és kis keresetűeknek, hogy csak ők maguk tehetnek a saját sorsukról – jobban kellett volna tanulni, másodállást kellett volna vállalni stb.), de most hirtelen kiderül számukra, jé, hogy a munkaadók becsapják a munkavállalókat, nem veszik őket emberszámba, kizsigerelik őket, fittyet hánynak a jogszabályokra. Stiklik, feketepénzek, korrupció, csalás, diplomás takarítók a liberális Magyarország világában.
A gyurcsányi MSZP egyik fő ideológusa, Vitányi Iván viszont továbbra is liberális húrokat penget. „Koraszülött jóléti államról”, „mucsai luxusról” beszélt a Népszabadságnak adott interjúban (Hozzászoktunk a mucsaji luxushoz). Az MSZP totális szellemi összeomlását mutatja, hogy egyik vezető ideológusa a Horthy-rendszer fizetős egészségügyi rendszerét magasztalja, és a szocializmus általános egészségügyi biztosítási rendszerét ócsárolja. Az ostoba, intellektuálisan alacsony színvonalú, a népet lenéző és megvető neoliberális mantrát ismételve „elmaradt reformokról”, túl bőkezű szociálpolitikáról és az egyedül bátor és őszinte Gyurcsányról beszél. Érdemes idézni egy olvasó cikkhez írott kommentárját. Gallicus írta: „Kedves Vitányi Iván – bár e cikkben Ön csak interjú alany – ez amit állít az maga a mucsai gondolkozás. Ön és urbánus elv-társai Békesivel együtt elárulták már 1994-ben a szociáldemokráciát, amikor Horn Gyulát a kormányalakítás előtt megzsarolva beerőltették az SZDSZ-t a kormányba.
Az országot Önök – a komprádor elit – tették tönkre. Kiárusították az ország teljes termelőbázisát. A mi a kisebb baj lett volna, de a kiárusított termelőbázisokat az új tulajdonosok azonnal felszámolták és azok piacaira már a saját portékát szállították. A megmaradó vagyont pedig pártállásra való tekintet nélkül vitte a korábbi menedzsment, meg a hazaszédelgett – egyébként hazaáruló – rablóbanda.
Ne beszéljünk félre. Utána nézett-e egyetlen kormány annak, hogy a privatizációs szerződésekben vállalt kötelezettségek miként teljesültek?
Ne szövegeljen butaságot, a „mucsai jólétről”. Az Önök ostoba államfelfogásával van a baj. Az Önök közgazdasági, makrogazdasági nézetrendszerével van a baj. De ez nem csak az Önök sajátja. Az egész politikai osztály, pártállásra való tekintet nélkül fújja azt a neoliberális dumát, amely romba döntötte az egész világot.
De maradva kis hazánknál. Tessenek talán a multik támogatását elvenni, a bankok extra profitját elszedni, a nyugdíjreform címén a pénzügyi lufi töltésére szánt évi 500 milliárd folyósítását beszűntetni és azonnal van 2000 milliárd forrás anélkül, hogy egy fillért is el kellene venni ettől az ön szavajárását használva „mucsai” néptől.”
Magyar Bálint, az SZDSZ ideológusa „Polgári középről” írt szintén a Népszabadságban. Szerinte a Fidesz gazdasági elképzelése populista, de az MSZP is a magyar társadalom „infantilisságának” köszönheti népszerűségét. Csak az SZDSZ és esetleg MDF menthetik meg az adófizető kisebbség érdekeit a Magyar által megvetett magyar társadalom által igényelt populizmus árnyában.
Még így tíz év elteltével is bicskanyitogatóan ostoba, intellektuálisan nívótlan a magyar népet megvető liberális ideológusok gondolkodásmódja.
Pethő András az Origóban közölt cikket a nagyüzemi korrupcióról (Ma is elloptak öntől néhány milliárdot). Miközben dübörögnek a fájdalmas megszorítások, borítékokban milliós, tízmilliós, százmilliós kenőpénzek csorognak kézen-közön. A nagy állami cégek továbbra is kifizetőhelyekként funkcionálnak.
2009 májusában jelent meg Spiró György Feleségverseny című regénye, amely háborúvá fajuló cigány-magyar konfliktust vizionál Magyarországon.
(https://nepibaloldal.blog.hu/2019/05/12/magyarorszag_2009_majus)
I am an investor of gate io, I have consulted a lot of information, I hope to upgrade my investment strategy with a new model. Your article creation ideas have given me a lot of inspiration, but I still have some doubts. I wonder if you can help me? Thanks.
Reading your article has greatly helped me, and I agree with you. But I still have some questions. Can you help me? I will pay attention to your answer. thank you.
Can you be more specific about the content of your article? After reading it, I still have some doubts. Hope you can help me. https://accounts.binance.com/en/register-person?ref=W0BCQMF1