Az 1881-ben tartott népszámlálás volt az első Magyarországon, melynek során az ország teljes népességét számbavették anyanyelv és vallás szerint is (korábban Erdélyben 1850-ben és 1857-ben voltak népszámlálások, melyek kitértek az anyanyelvi és vallási adatokra).
Ha megyék, járások szerinti kimutatásban nézzük, akkor így nézett ki Magyarország nyelvi (vagyis nagyjából etnikai/nemzetiségi) képe 1881-ben.

Az 1881-es adatfelvétel nemcsak azért fontos, mert az első „etnikai”, hanem mert a dualizmus korában erőteljes magyarosítás is zajlott, amit az utolsó korabeli népszámlálás, az 1910-es már jól jelzett (elsősorban a svábok elmagyarosodásával).
A magyar településterület a 19. század végén nagyjából ugyanaz, amit jól ismerünk: a Dunántól, a Duna-Tisza-köze, Tiszántúl a hegyes erdélyi részekig. A Székelyföld etnikai értelemben exklávé. Erdély masszívan román többségű, ám a később Romániához kerülő területeken a városokban magyar és német fölény. Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagykároly, Nagybánya, Máramarossziget, Szilágysomlyó, Zilah, Dés, Kolozsvár, Torda, Nagyenyed, a székelyföldi városok magyarok. Temesvár, Nagyszeben, Brassó, Beszterce németek. Az erdélyi Szászföld ekkor még jól kivehető Nagy-Küküllőben, Brassóban, Besztercében. Az erdélyi jelentősebb városok közül csak Gyulafehérvár (és Karánsebes) román többségű.
Az alábbi térkép azt mutatja, hogy mely járásokban volt homogén etnikai (anyanyelvi) többség. Innen is látható, hogy miért a Tisza a „legmagyarabb folyó”, a Tisza-vidék Szeged fölött a Kárpátokig teljesen magyar. A Dunántúlon a Balaton környéke és a Kisalföld színmagyar. A székelyföldi etnikai exklávéban Udvarhely, Csíkszereda, Kézdivásárhely környéke homogén magyar. Viszont Erdélyben több a „színromán” terület, Hunyad jelentős része fel a Gyalui-havasokig, illetve foltokban Szeben, Fogaras, Beszterce vidéke.
A Felvidéken Trencsén, Árva, Liptó, Zólyom teljesen szlovák.

Az erdélyi németség középkori eredetű és lutheránus. A magyarországi németség, a svábok jórészt katolikusok és 18. századi betelepülők. S a 19. század végén még a svábok elmagyarosodása csak folyamatban volt. A Tolnától-Temesig húzódó Dél-Magyarország, benne Baranya, Bács-Bodrog, Torontál még jórészt sváb volt. Ezt a sváb masszívumot csak a Tisza mentén szakította meg egy szerb etnikai folyosó, mely a Tisza bal oldalán majdnem a Marosig felhatolt. Az 1880-as években a Pilis teljesen sváb volt. Az ország nyugati vidékein élő németség szintén részben még középkori eredetű, s Moson, Sopron, Pozsony, Kőszeg, az Őrvidék a 19. században német. Ekkor még felismerhető a Felvidéken, a Szepességben a szintén középkori eredetű németség (a cipszerek).
A Felvidék szlovák (tót) többségű, de ekkor még Békés megye, Békéscsaba, Szarvas is szlovák vidék. Kárpátalja pedig ruszin többségű volt (Ungvár és Munkács magyar).
Ugyanez nagyobb bontásban megyék szerint.

Nézzük Magyarország vallási képét, járások szerint! Az ország jórésze katolikus, de inkább csak a Tiszától nyugatra. Keleten csak Temes, Szatmár vidéke és Csík volt katolikus. A Nagykunság, Hajdúság, Bihar, a Felső-Tisza-vidék, Erdélyben Marosvásárhely környéke és a Háromszék református. Ekkor még református többségű a Duna-Tisza közén a Kiskunság is, valamint a Dunántúlon az Ormánság és Székesfehérvár vidéke. Ezek kálvinista szigetek a dunántúli katolikus tengerben. A lutheránus foltok a felvidéki szlovák és német, a békési szlovák, a bácsi német, erdélyi szász népességet jelzik. Az ország egyetlen unitárius többségű területe pedig a Székelyföldön, Udvarhely megyében volt.

Lila: katolikus. Szürke: református. Zöld: evangélikus. Narancssárga: görögkatolikus. Sárga: ortodox. Piros: unitárius.