Gyömrőn Horthy Miklósról neveztek el teret, a Somogy megyei Kerekiben pedig a kormányzó egész alakos szobrát adják át. Magyarország 2012. Persze, mindez logikusnak is nevezhető. Hiszen a jelenlegi vezető kormánypárt, az egykor radikális, liberális, alternatív Fidesz szemmel láthatólag a Horthy-rendszert tekinti történelmi előképének.
Gyurcsány és az erkölcs (2012)
2012. február 1-én Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke volt az MTV Az Este című műsorának vendége. A beszélgetés témája érdektelen volt (a Demokratikus Koalíció és az LMP viszonya), de mégis volt benne egy rendkívül érdekes, figyelemre méltó elem, azok a szavak, gondolatok, melyeket Gyurcsány Ferenc az erkölcs kapcsán fogalmazott meg. A lényeg, …
A Jobbik és Oroszország (2012)
2012. január 28-án egy budapesti sportcsarnokban tartott egyfajta évértekelőt Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A jövő feladatait vázolva ismét frekventált helyet kapott a „keleti nyitás” gondolata, s benne az Oroszországgal való együttműködés lehetősége. De vajon mennyire lehet komolyan venni a Jobbik és Oroszország esetleges együttműködését?
Magyarok meztelenül a szaunában (2012)
Csütörtökön szaunázni támadt kedvem, ezért felkerestem az Aquaworld nevű szórakoztató központot Észak-Pesten. Eddig csak egyszer voltam itt, tavaly májusban, s akkor megtetszett a létesítmény, ezért döntöttem úgy, hogy ezúttal is ezt választom kikapcsolódásképpen. Testi-lelki felüdülésre volt szükségem, ezért kerestem fel az Aquaworldot. Újpestig utaztam a 3-as metróval, majd tovább a 30-as busszal. Az út a …