Néhány rövid 20. századi intermezzo után Magyarország lakossága 1990 óta fejezheti ki akaratát politikai választásokon. Az elmúlt 23 év története véleményem szerint arról tanúskodik, hogy a magyar nép a lehetőségekhez képest mindig bölcsen döntött. Bölcsen döntött, amikor az 1980-as évek végén rendszerváltozást akart. Noha a magyar nép, különösen akik átélték azt a korszakot, mint ezt …
A jó, a rossz és Hajdú Péter (2013)
Magam teljes mértékben egyetértek a miniszterelnök törökbálinti tanévnyitón (szeptember 2.) elmondott gondolatával, miszerint az iskola egyik feladata, hogy megtanítsa a gyerekeket különbséget tenni jó és rossz között. Véleményem szerint az elmúlt húsz, huszonpár év egyik legnagyobb mulasztása, hibája, bűne volt, hogy megfeledkeztünk az alapvető erkölcsi imperatívuszokról. Vagyis hogy mi a jó és mi a rossz. …
Basescu és Orbán (2013)
A magyarországi és magyar nyelvű médiában meglepve írtak arról, hogy Traian Basescu román elnök, úgymond, „Orbán ellen fordult”, mivel a 11. Marosfői Nyári Egyetemen azt mondta, Magyarország az „instabilitás tűzfészkévé” vált a kisebbségi kérdésben. A román államfő kijelentette, Romániában nem lesz semmiféle autonómia, s bírálta a Székelyföldön haknizgató magyar politikusokat, akárcsak Tőkés Lászlót, aki magyar …
Jimmy Carter
A 2008-as év kolosszális fordulatot hozott a világpolitikában: a gazdasági válság és a grúziai háború átrendezte a globális erőviszonyokat. A gazdasági válság nyilvánvalóvá tette az akkor már majd három évtizede tartó folyamatot, a Nyugat viszonylagos gazdasági térvesztését. Az amerikai gazdaság a világ GDP-jének 32 %-át tette ki 2002-ben, 2008-ban már csak 24 %-ot, ami példátlan, …
A magyar 16. század
A magyar vereséggel végződött mohácsi csata (1526. augusztus 29.) után I. Szulejmán oszmán-török (1520 – 1566) szultán elfoglalta és kifosztotta a kiürült, német és magyar lakói által elhagyott magyar fővárost, Budát, majd két heti várakozás után, kora ősszel az oszmán-török fősereg megkezdte a visszavonulást a Balkánra. A mohácsi csatavesztés után a magyar állam szervezete összeomlott, …
A futball ellen lázadnak Brazíliában (2013)
Szinte hihetetlen! Brazíliában a foci ellen tüntetnek! Zavargások törnek ki a foci VB ellen, Brazíliában, ahol, úgymond, legalábbis az átlagmagyar úgy tudja, „a foci vallás”. A tüntetők azt szeretnék, hogy a kormány ne stadionokat építsen, ne presztízsberuházásokra költsön nagy összegeket, hanem kórházakat, iskolákat húzzon fel. Nem ismerem Brazíliát, a brazíliai embereket. Azt tudom, hogy Brazíliában …
Ady Endre két arca
I. Ady Endre elszegényedett nemesi, bihari kálvinista családban született 1877-ben, Érmindszenten. Nagykárolyban katolikus, Zilahon református iskolába járt. 19 évesen debreceni joghallgató lett. Alig 22 évesen Debrecenben jelenik meg első verseskötete (Versek). 1899 végén Nagyváradra kerül újságírónak a helyi Szabadsághoz, amely a dualizmus korának vezető pártja, a Szabadelvű Párt lapja volt. Nagyvárad ekkortájt még magyar többségű …
Gróf Klebelsberg Kunó és gróf Bethlen István
Gyakran olvasok mostanság Magyarország 1916 – 1921 közötti történetéről. Ez az a pár év, amikor felbomlott a történelmi, „ezeréves” Magyarország, és kialakultak mai határai. Itt most nem bocsátkoznék bele abba, mi vezetett a történelmi Magyarország felbomlásához, erről több száz oldalt lehetne írni. Mindenesetre amit eddig olvastam, – primér forrásokról van szó – az egyértelműen arról …
Úgy kell neked, ellenzék! (2013)
Úgy tűnik, a rezsicsökkentési kampánnyal a Fidesz már meg is nyerte a 2014-es parlamenti választásokat. A 10 %-os rezsicsökkentés realizálása után – amelyet újabb rezsicsökkentési akciók követnek majd, az ígéretek szerint összességében mintegy 30 %-kal csökkentve a háztartások rezsiköltségeit – több százezer, egyes adatok szerint félmillió támogatót szerzett vissza/meg a Fidesz. Nagy „húzás” tehát a …
A népligeti diszkó szociográfiája (2013)
Soha nem szerettem diszkóba járni. Tizenéves koromban – amikor a fiatalok talán legaktívabb diszkós korszakukat élik – is csak alig jártam diszkóba, akkor is többnyire kínomban inni kezdtem. Kevésszer voltam diszkóban, legutoljára két éve, 2011 tavaszán az egyik belvárosi szórakozóhelyen. Múlt hét szombaton barátnőm unszolására megint elmentünk diszkóba, a Népligetbe, ahol nemrég nyílt egy zenés-táncos …
A listázás mint lelki igény (2013)
Egészen felháborító – amennyiben igaz a hír – hogy az ELTE BTK hallgatói önkormányzatának tagjai „listázták” az egyetemre bekerülő diákokat. A szexista bejegyzések („jó segge van”, „basznivaló egyiptológus”) még talán érthetők is huszonéves fiatalok körében, de a politikai szimpátia és a származás alapján való listázás már kevésbé nevetségesek (noha engem is szokott érdekelni egy-egy személy …
Elsüllyedt Magyarország
Rockenbauer Pál és társai sorozata, a Nagy-Milictől az Írott-kőig haladó “Másfélmillió lépés Magyarországon” (1979) és folytatása, a Dél-Dunántúlt bemutató “…és még egy millió lépés” (1986) c. filmsorozatok nemzedékek kedvencei váltak. Ezek a “szociográfiai” igényű filmsorozatok a 20. századi magyar szellemi élet kiemelkedő alkotásai. E filmek ma már dokumentumértékűek (hol van már az 1979-es Borsod?, a …
Michael Jackson: Pepsi Generation
Az 1980-as évek, a világszerte bekövetkező neokonzervatív fordulat egy új remény időszaka volt. Az Amerikában a 1930-as évektől, Nyugat-Európában 1945 után kiépült keynesiánus jóléti kapitalista modell leépítése kezdetben hatalmas energiákat szabadított fel, s valóban, az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején úgy tűnt, főleg a szovjet blokk összeomlásának fényében, hogy a Nyugat által ajánlott neokonzervatív/neoliberális …
1956 titkai – honnan kerültek elő a fegyverek?
Jó 15-20 évnek kellett eltelnie a rendszerváltás után, mire az 1956-os forradalom emlékezete valódi, szívvel-lélekkel átélt ünneppé vált Magyarországon. Sokan emlékezhetnek még az 1990-es évek ’visszafogott ’56-os megemlékezéseire. Soha nem feledem, egyszer, még valamikor az 1990-es évek elején, egy kiskunhalasi ’56-os emlékünnepségen négy fő vett részt, ebből az egyik a polgármester, a másik az alpolgármester …
Közép-Európa jövője (2012)
Orbán Viktor magyar miniszterelnök újabban gyakran hangoztatja, hogy Közép-Európáé lesz a jövő, miközben a Nyugat hanyatlik és rossz válságkezelést folytat. Azt nem tudom, mennyire komolyak ezek a kijelentések, vagy csak a Fidesz szokásos propaganda-kommunikációjába illeszkednek-e? A Fidesz kommunikációja amúgy pofonegyszerű: minden, amit a Fidesz (a kormány) csinál, az sikeres. Csak a sikereket kell hangoztatni, kommunikálni, …
A jobbágyszellem himnusza (2012)
A HVG Portré rovatának vendége ezúttal Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke volt (2012. szeptember 22.). A rövid interjúból jól kirajzolódik a 34 éves fiatalember jellemrajza. Megtudjuk, a sajtófőnök Kapuváron „konzervatív, jobboldali, polgári, keresztény beállítottságú” családban született, úgy, ahogy az kell. A családban mindenki állami alkalmazott: apja a „közszolgálati tévé egyik vezetője”, anyja tanárnő, öccse a …
A kereskedelmi tévék paródiája: Cristofel a Mokkában
Ma reggel véletlenül elcsíptem egy beszélgetést a TV2 reggeli, Mokka című műsorában. A műsor vendége az RTL Klub valóságshowjában feltűnt Cristofel nevű 19 éves fiatalember volt, akire, úgy tűnik, a TV2 is igényt tartana. A félig-meddig kubai származású Cristofel egy hencegő, nagyképű, magabiztos, láthatólag nem túl okos, ugyanakkor üres, elképesztően üres „személyiség”. A valóban tenyérbemászóan viselkedő …
A Jobbiknak vége? (2012)
Az utóbbi hónapokban botrányoktól hangos volt a Jobbik házatája: a gyöngyöspatai polgármester fegyveres puccsra szólító felhívása, amit valaki (na, vajon ki) felvett magnóra és arról is gondoskodott, hogy megfelelő sajtónyilvánosságot kapjon; a párt belső levelezésének kiszivárgása a sajtóba; pergőtűzszerűen érkező sajtóinformációk, elemzések arról, hogy a párt szakadás előtt áll; a Szegedi-ügy – mindez arról tanúskodik, …