Eredmény(ek) 67 mutatása
Magyarország

Futball és nemzeti érzés (2016)

Az elmúlt napokban emberemlékezet óta nem látott dolgok történtek Budapest utcáin. Emberek – főleg fiatalok – tömegei zúdultak ki az utcákra, a Nagykörútra, kezükben magyar zászló, arcukon piros-fehér-zöld festék, mellükön a „Magyarország” póló. Leáll a forgalom, az utcákon hömpölygő emberfolyam egyetlen testté és lélekké forr össze. A jelszó: Magyarország. Emberemlékezet óta nem történt ilyen, bár …

Magyarország

Illyés Gyula: Kora tavasz

Harmincas évei második felében írta Illyés Gyula Kora tavasz című önéletrajzi ihletésű regényét. Most vasárnap olvastam ki a könyvet, együltő helyemben, nem tudtam letenni, mint gyerek- és ifjúkorom nagy olvasmányait (többek között Illyéstől a Puszták népét). Illyés esztétikai nagyszerűséggel, egyben racionális egyszerűséggel rajzolja meg a kelet-dunántúli szegénynép alakját és sorsát, könyve mintha egy Brueghel-festmény lenne …

Magyarország

A magyar média javulásáról (2016)

Még 2014-ben jelent meg a Mandiner blogján, a rendszerváltás értékelésével foglalkozó sorozatban Farkas Attila Márton kulturális antropológus írása, mely az egyik legvelősebb és legjobb elemzését adja annak, ami történt velünk a szocializmus bukását követő 25 évben. A sajtószabadság kapcsán a következőket írja: „Ami a sajtó- illetve a szólásszabadságot illeti, volt két tűrhető évünk, nagyjából ’88 …

tudomány

Európa – lopakodó putyinizmus? (2015)

Kissé illeszkedve az előző bejegyzésemhez, mintegy annak gondolatát továbbfűzve az európai parlamenti demokráciák kedvezőtlen tendenciáiról írnék, arról, hogy az 1945 után megszokott „parlamenti váltógazdálkodás” kiüresedni látszik, a többpártrendszerek mintha formalitássá válnának, gyakorlatilag „leválthatatlan” hatalmi konstrukciók formálódnak. Nemcsak Magyarországra igaz ez, hanem kontinensünk több országára is. Lássuk csak:

Amerika

Star Wars III: prófécia a zsarnokságról?

Szerencsére nem szoktam politikusok társaságába járni, egyszer mégis előfordult, hogy egy zárt körű társaságban egy viszonylag magasrangú politikus értekezését hallgathattam meg a politikusok és a politika meghatározó szerepéről. A politikus mondanivalójának lényege az volt, hogy mindenről ők döntenek: ők határozzák meg a közbeszédet; ők mondják meg, ki kap pénzt és ki nem; ők alkotnak elitet; …

Magyarország

Magyarország, a vonakodó szövetséges

1683-ban a hanyatló Oszmán Birodalom végső erejét összeszedve támadást indított Bécs ellen. Az utolsó nagy török akcióban magyarok is támogatták a Fényes Portát – Thököly Imre kurucai. Thökölyre és a kurucokra árulóként tekintett a korabeli európai közvélemény – lám, a hálátlan magyarok elárulták Európát és a kereszténység ügyét. A törökök akciója szerencsére nem járt sikerrel. …

Magyarország

A Fideszt nem lehet legyőzni – az illiberalizmus csapdája (2014)

Nem azért adtam ezt a címet ennek a bejegyzésnek (eredetileg: „A Fideszt nem lehet legyőzni – csak elsöpörni”,, de ez némiképp félreérthető lenne, ezért megváltoztattam), mert magam a Fidesz megsemmisülését vagy elsöprését kívánnám, vagy erre szólítanék fel, ez nem így van, csak konstatálom a kialakult helyzetet. Tavasszal már eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha a …

Magyarország

Bihari Péter: Lövészárkok a hátországban

Az elmúlt évek magyar történetírásának egyik legérdekesebb, legfontosabb és sajnos aktuális műve Bihari Péter: Lövészárkok a hátországban. Középosztály, zsidókérdés, antiszemitizmus az első világháború Magyarországán című, 2008-ban a Napvilág kiadónál megjelent könyve, melyben végre az antropológiai történelemszemlélet egyik jeles példáját fedezhetjük fel (Magyarországon is).

Magyarország

Charles Gati 1956-ról

Még 2006-ban jelent meg, és persze nem is kapott túl nagy visszhangot Charles Gati „tabudöntögető” könyve az 1956-os magyar forradalomról. Nem is csoda, hiszen Gati alaptézise az, hogy 1956-ban volt választása Nagy Imrének és a magyar kormánynak, melynek bukása nem volt elkerülhetetlen. A rendszerváltás után kialakított történelmi mítoszba – s hát 1956 témája talán a …

Magyarország

Németh Lászlót olvasgatva

Németh László (1901 – 1975) író a magyar népi mozgalom egyik legjelentősebb, és talán legellentmondásosabb alakja (elfogadhatatlan mondatait a minap idéztem). A népiekhez hasonlóan hitte, van sajátos magyar sors, de a sajátos magyar sorsot a népnek kell beteljesítenie, mert a régi elit kudarcot vallott. „az egész réteg [a hagyományos magyar elit] erkölcse és közszelleme miatt …

Közép-Európa

1914 – hübrisz és hazug háború

Igen érdekes olvasmány a Romsics Ignác által összeállított Magyar történeti szöveggyűjtemény. Lássuk csak, milyen dokumentumok olvashatók 1914-ből, az első világháborút közvetlenül megelőző időből. Az idézett források jól rávilágítanak a magyar vezetés és közvélemény elbizakodottságára, hübriszére 1914-ben. Mi majd jól megbüntetjük a kutya Szerbiát, lesz még Belgrád magyar falu! Gyurgyák János kitűnő könyve, az Ezzé lett …

Magyarország

A Mester és tanítványa: Putyin és Orbán

Még valamikor a 2000-es évek elején ütött belém a gondolat, hogy Orbán Viktor Vlagyimir Putyin orosz elnökre szeretne hasonlítani. Figyelemmel követtem az akkor még fiatal orosz elnököt, és a magyar belpolitikát is, és olyan érzésem támadt (ez persze nem több, mint érzés), mintha Orbán Putyint akarná utánozni, gesztusokban, hanghordozásban, fellépésben. Mintha Orbán a tükör előtt …

Magyarország

Reformkor és magyar nacionalizmus

A 19. század első felében zajlott reformkor a magyar történelem egyértelműen pozitív időszakai között van számontartva. Iskolai tanulmányainak során valami olyasmit tanítottak nekünk, hogy a magyar elit ebben az időszakban teljes mértékben együttműködött, s bár voltak fontolva haladók és „progresszívek”, de a haladás iránya nem volt kétséges. Fejlődött a magyar nemzeti kultúra, Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi… …

Közép-Európa

Salzburg (2014)

Életemben egyszer voltam eddig Ausztriában, valamikor 1989-ben, amikor magyar bevásárlóturisták tömegei özönlötték el Bécset. Hirtelen elérhetővé vált a világútlevél, a szocializmusban, hiánygazdaságban (bár a szocialista Magyar Népköztársaság a bőség földje volt a Szovjetunióból vagy Romániából nézve…) nevelkedett magyarok százezrei, sőt, milliói keltek útra Ausztriába, hogy személyesen is megtapasztalják a kapitalizmus, a Nyugat, a csillogó boltok …

Magyarország

Szabó Dezső a Horthy-rendszerről

Nemrég Tamás Gáspár Miklós Horthy? Címmel publikált cikket a Népszabadságban. Tétele szerint a Horthy-rendszer nem felelt meg a magyar társadalom többsége érdekeinek. Alapvetően egyetértek ezzel a gondolattal, bár én a Horthy-rendszernek három különböző szakaszát különböztetem meg, mint ahogy azt korábban is írtam (1. Gazdasági konzervatív-liberalizmus kora, a „bethleni konszolidáció”, alapvetően a Monarchia mintáira, inerciájára alapozva, …

Magyarország

Ady Endre a mai Magyarországról (2013)

Ady Endre a 20. század egyik legnagyobb magyar géniusza volt. Ez a bihari kálvinista magyar zseni mintegy a csontjaiban hordta a magyar sorsot, múltat és jövendőt. Ady Endre 1877-ben született. 1905-ben, 28 évesen írta meg Morituri (’Halálba menők’) c. cikkét, mely  a Figyelő c. lapban jelent meg. Ebben a cikkben, 13 évvel az összeomlás előtt …

Magyarország

Ady Endre sírjánál

Az én őseim a Duna-Tisza köz homokos földjében nyugszanak, az élet úgy hozta, hogy Budapesten töltöm időm nagyobb részét. Halottak napján tehát a Nemzeti Sírkertbe látogattam ki, életemben először. A zsebemben három gyertya volt. Az egyiket Ady Endre, a másikat Jókai Mór, a harmadikat József Attila síremlékén gyújtottam meg. Jó választás volt, bár más síremlékeket …

Magyarország

De mi lesz, ha a Fidesz győz? (2013)

Vegyük azt, aminek kisebb a valószínűsége, hogy nem a Fidesz győz a 2014-es választásokon és egy nagyon gyenge többséggel rendelkező „baloldali” kormány alakul. Az események ez esetben könnyen megjósolhatók, ugyanaz fog történni, mint a 2000-es években. Az ellenzéki Fidesz foggal-körömmel fog kaparni, hogy ellehetetlenítse a kormányt. Orbán Viktor régi szokása szerint Brüsszelbe, Washingtonba, de akár …